18. fejezet

Visszatértem! :) Itt az új rész. Annyira de annyira de rohadtul nagyon örülök annak, hogy megmaradtak az olvasóim és a kommentelőim! El sem tudjátok képzelni, hogy ez nekem mit jelent! Úgy szeretlek titeket! *.*<333 Remélem nem lesznek többet ilyen kimaradások, mondjuk ez csak rajtam múlik. :) Arra gondoltam, hogy mivel holnap nincsen suli (heheheheheeeeeee :33) így ma sokáig fent maradok, és ameddig csak el nem fogy az erőm, addig írok. Meg persze még holnap is amíg ti suliba vagytok. És hétvégén mondjuk szombaton mert vasárnap sokan tanulnak, lehetne egy ilyen maratoni valami, hogy egyszerre közzé teszek mondjuk 4 részt (feltéve ha meg tudok írni annyit) és nektek nincs más dolgotok, csak olvasni és kommentelni. :) Majd meglátjuk, mire futja tőlem :)
Ps.: Bocsi, hogy megint rövid lett... :\

Ijedtemben ugrottam egyet és háttal a falra kenődtem. Zayn csak az állát vakargatta, Doniya pedig értetlenül nézett egy darabig, majd elmosolyodott. A szemem ide oda kapkodtam Zayn és a nővére között. Egyikük arcáról sem tudtam leolvasni semmit. Mindketten egymást nézték.

-Azt hiszem, jobb ha lemegyünk.- törtem meg a csendet. Mindketten bólintottak, majd Doniya után indultunk. A nappaliban a jókedv meg maradt, házi videókat néztek és azon nevetgéltek, ahogy Zayn alsógatyában Michael Jackson-t énekel. Pár másodperc erejéig elmosolyodva néztem én is a tv képernyőjét, majd amikor Tricia meglátott minket és felpattant a kanapéról, hirtelen lehervadt a mosoly.

-Azt hiszem, mennem kell.- húztam el a számat.

-Én is azt hiszem.- szólalt meg a mellettem álló Zayn. Doniya, Tricia és én összeráncolt homlokkal néztünk rá. -Már mint holnap iskola.-Doniya-nak és nekem rögtön leesett, hogy ez most Zaynnek is kínos. Végül is most kaptak rajta minket csókolózáson, amikor ő akárhányszor megtörtént mindig letagadta, mert senki sem volt jelen és nem volt bizonyíték. Egyszer végül is a fiúk szerintem látták, Zayn szerint pedig nem.

-Ó! De hát még nincs is olyan késő...

-Nincs, viszont nekem még tanulnom kell. Be kell vegyem a gyógyszereimet is és azoktól mindig hamar elalszok.-a gyógyszeres sztori az igaz, magam se tudom miért álmosodok el, de leckém az már nem volt. Rég megcsináltam. Rögtön az első találkozásnál füllenteni? Mindegy, szerintem még azt is kinézik belőlem, hogy képes vagyok hajnal kettőig tanulni.

-Nos rendben.-bólíntott megértően Tricia.

-Még egyszer köszönöm a meghívást.- mosolyogtam kedvesen.- Sziasztok!-köszöntem úgy általánosságban mindenkinek, majd elindultam az ajtó felé Zayn kíséretében. Bentről még hallottam, hogy megkérdezik, hogy hova megyek, miért megyek, és vissza jövök-e még. Elhangzott még egy kérdés: "ugye van még süti?" ez kizárólag Niall szájából.

Nem szándékoztam pár percnél tovább Zayn-nék ajtajában ácsorogni és esetleg csókolózni. Nem. Ilyen egyáltalán eszembe se jutott.

-Köszönöm a meghívást, jól éreztem magam, jó éjt. -hadartam el gyorsan majd, sietős léptekkel elindultam haza.

-Örülök, hogy itt voltál.- ragadta meg a csuklómat, és húzott vissza magához. Kábé egy és fél lépésnyire lehettünk egymástól. Félve felnéztem a szemébe. Az utcai lámpák gyér fényében láttam, hogy Zayn szája halványan felfelé görbül. Bólintottam egyet, majd újra elindultam haza. Ezúttal senki és semmi nem akadályozott meg. Az ajtó nyitva volt, úgyhogy be tudtam menni, nem kellett csöngessek. Loreen szokás szerint a kanapén ült és olvasott. Úgy látszott, mintha szimplán csak olvasna, de tudtam, hogy titkon azt várta, hogy hazajöjjek és mindenről részletesen beszámoljak.

-Mi ez a gönc?-mért végig tetőtől talpig. Ekkor jutott csak újra eszembe, hogy Zayn melegítőjében és pulcsijában vagyok.

-Leöntöttek borral, ezért át kellett öltözzek és Zayn anyukája azt mondta, hogy majd ő kimossa, ne neked kelljen vesződni vele, amikor náluk történt ez a baleset. Hát nem kedves? -sétáltam be a konyhába, kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancsleves dobozt.

-De. Roppant kedves.- méregetett tovább.- Történt még valami az este folyamán?-kérdezte. A pultnál álltam és a narancslevet kitöltöttem egy pohárba. Kidobtam a flakont, majd elővettem a gyógyszereket és elkezdtem őket sorba kirakosgatni a pultra.

-Nem. Semmi.- füllentettem. Mert azért egy csók a hírhedt Zayn Maliktól, még sem semmiség. Vagy netán tévedek és túlzásba viszem a dolgokat? Ő is csak egy átlagos fiú? Nem. Számomra biztosan nem átlagos. Bekaptam a szinte maréknyi gyógyszert, és kortyoltam párat a narancsléből.- Semmi említésre méltó nem történt. -feleltem újra, majd cipőmet ledobva a bejárati ajtó mellé, besétáltam a szobába és lefejtettem magamról Zayn ruháit. Pizsamát húztam és az ágyban feküdve a csuklómat szagolgattam, amire ráfújtam Zayn parfümjét.

*

Reggel, nem az ébresztőórám fülsüketítő csörgésére ébredtem, hanem a csengőre. Először az jutott eszembe, hogy ki az az elmebeteg, aki ilyenkor csönget? Utána pedig, hogy ki kéne nyitni az ajtót, hogy erre a kérdésre választ kapjak.

Mire oda jutottam, hogy ajtót nyitok, még kétszer meg lett nyomva a csengő. Szerettem volna kiabálni, hogy egy perc és megyek, de hajnal háromnegyed hatkor, valahogy nem jön ki hang a torkomon. Loreen már nem volt otthon, mert mostanság korán jár dolgozni, hogy délutánra mire a kórházba kell menjek elengedjék. Felkaptam a köntösöm és az előszoba tükre előtt elhaladva, amibe vetettem egy pillantást magamra -gyönyörű voltam, ezt meg kell jegyezzem- odaléptem az ajtóhoz és kinyitottam azt. Nem hittem a szememnek.

-Viv! Beszélnünk kell. Zaynről van szó!- lihegte Doniya előrehajolva két térdére támaszkodva.