6. fejezet

Olyan vagyok mint a mosott fos, de ha bele döglök is meg fogom írni ennek a blognak a következő részét! Tehát ekkor kezdtem el írni: aug. 17. 22:34. Kíváncsi vagyok mikorra sikerül ilyen állapotban megírjam a következő elfogadható részt.
Oké megírtam. aug. 19.-e van. Hajnal 2:24. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott. >< lehet, hogy még így is összecsapott lett... :\\ a következő jobb lesz!*.*

Egész hétvégén másra sem tudtam gondolni csak arra a csókra. Arra az egy csókra, ami olyan volt mintha több hosszú percig tartott volna, de persze nem tartott tovább 15 másodpercnél. Újra és újra próbáltam újra élni a pillanatot amikor csuklómnál fogva visszarántott magához húzott és ajkait ajkaimra tapasztotta. Amikor nyelve átcsusszant a számba, amikor a csók után mélyen a szemembe nézett én pedig az övébe. Az a barna csillogós szempár. És az azt körülvevő hosszú fekete szempillák.Gyönyörű látványt nyújtott. Azt az érzést amikor kezeit a derekamra téve ölelt magához. Azokra a kusza tincsekre is pontosan emlékeztem. És persze azt a mondatot sem lehet elfeledni miszerint "tökéletes filmbe illő estém volt." Igen így volt. Tökéletes este tökéletes partnerrel és tökéletes csókkal. Mi lehetne ennél tökéletesebb? Emiatt az egész miatt a hétvégém klasszul telt. Igaz, hogy nem csináltam semmi különöset a megszokotton kívül, de egész más volt minden. Takarítás közben táncoltam a partvissal, főzés közben pedig dudorásztam. Amúgy meg tanulás közben az egyik haj tincsemet csavargattam és a tusoló alatt is dalra fakadtam. Teljesen kicserélődtem. A vigyor nem akart lankadni a képemről. Egy folytában mosolyogtam. A nap végén már azt hittem, úgy marad a szám, de szerencsére sikerült ellazítanom az izmaim, így nem történt meg. Úgy éreztem magam mint egy idétlen tinédzser. Na jó... tulajdonképpen a 18-at töltöm majd hamarosan, úgyhogy még tinédzsernek számítok. A hétfőt olyan izgatottan vártam, mint azt, hogy kiderüljön ki a "titkos rajongóm". Kíváncsi voltam Zayn reakciójára amikor meglát vagy összefutunk. Kíváncsi voltam rá, hogy valami megváltozott-e vagy minden ugyan olyan-e mint a csók előtt.

'Reggel, amikor felkeltem izgatottan vettem fel magamra a legszexisebb ruhát amit a szekrényemben találtam, a hajamat gondosan copfba fogtam és feltettem a normál mennyiségű sminkemet. Miután megittam a kávémat, vállamra dobtam a táskámat majd szélsebesen kiszáguldottam a házból. Az izgalom egyre csak fokozódott és csak fokozódott. Becsaptam magam mögött az ajtót és szinte szaladni kezdtem lefele a kocsi felhajtón, mikor egy kéz nyúlt utánam ami visszarántott. Valaki a karjába zárt én pedig félve nyitottam fel a szemem. Zayn volt az. Ki más? Kajánul vigyorgott majd megrázta a fejét. Cseppet sem törődve reakciómmal, miszerint majdnem szív rohamot kaptam, két keze közé kapta arcom majd vadul falni kezdte ajkaim.' Szép álom, nemde? Igen. Így képzeltem el. Mindent. Szóról szóra. A kanapén ülve még a szememet is becsuktam, hogy jobban el tudjam képzelni. Próbáltam el hessegetni ezt a "képzeljük el mi lenne, ha...." hülyeséget. Nem jött össze. Mindig Zayn arca lebegett előttem. Egyszer neki is mentem az ajtó félfának. Megdörzsöltem a homlokom ott ahol bevertem, majd indultam a szekrényemhez. Az eszem meg állt! El kezdtem gondolkodni, hogy miben tetszenék Zayn-nek! El kezdtem ezen gondolkozni! Mi vagyok én? Valami 14 éves kis csaj, aki tetszeni akar Zayn-nek, és akinek a falán millió poszter lóg? Nem! Én nem vagyok ilyen! Gyorsan leakasztottam a szekrényemben lévő egyik vállfáról egy fehér blúzt és magamra kaptam egy világos cső farmert. Az egész alakos tükör előtt állva, megint elgondolkoztam rajta, Zayn milyen ruhákat szeret egy lányon. Gyorsan jobbról, balról lepofoztam magam, ezzel hessegetve a fejemben megfogalmazódó kérdést. Miközben a mosdó fölé hajolva mostam az arcom és felnéztem, a tükörből visszapillantó szempár teljesen megváltozott. Ragyogott. Boldog volt. Nem voltak ott a szokásos karikák. Nem láttam a szememben az a bizonyos "már megint egy hülye unalmas nap, de már egy nappal közelebb vagyok az utolsó napomhoz ebben a suliba" pillantást. Nem volt ott semmi ilyesmi. Izgatottságot láttam. Izgatott voltam és vártam a napot. Ilyen már nagyon régen nem fordult elő. Azt hiszem utoljára, amikor vártam valamit, az az első napom volt a gimiben. Nos igen. Az már négy éve volt. Talán ezért olyan furcsa ez az érzés....Felkentem a szokásos sminket és kicsit letörtebben indultam ki a házból vállamon a táskámmal. Eszembe jutott egy régi "barátom" tanácsa is. ,,Soha nem éreztesd egy fiúval, hogy érdeklődsz iránta. Vegyen észre Ő!"

Végül is van benne valami... Amikor kiléptem az ajtón, próbáltam leplezni csalódottságom. Körülnéztem de senki nem állt az ajtó mellett. Senki. Főleg nem Zayn... Csalódottan, de felszegett állal és egyenes háttal magabiztosan indultam a suliba. Belebeszéltem magamba, hogy én már pedig nem fogok beállni azon lányok közé akik a One Direction után futkosnak. Én én leszek. Különben sem bírom a zenéjüket... Így már kicsit jobb volt a kedvem. Hogy tudtam, nem veszítettem el az egyéniségem és nem vagyok olyan mint a többi lány. Mindig is fontos volt számomra, hogy az maradjak aki, és olyan amilyennek szeretem magam.

-Milyen volt a hétvégéd?-kérdezte Beca amikor odaértem a suli elé. Együtt mentünk fel a lépcsőn majd végig a folyosón a szekrényekhez.

-Jó. Nagyon Jó.- feleltem egy sóhaj kíséretében.- És a tied?-igazából csak udvariasságból kérdeztem. Nem nagyon koncentráltam rá. "Ne legyen ott, ne legyen ott, ne legyen ott!"-mormoltam magamba, amikor befordultunk a folyosón. Kissé lehunytam a szemem és némát tátogva ismételgettem a szavakat. Rebeca válaszát már meg sem hallottam, csak koncentráltam a bűvös szavakra. Azt hiszem valahol azt olvastam, minél jobban koncentrálunk valamire, annál nagyobb az esélye hogy bejön. Nem hiszek az ilyesmiben. És igen. Nem is jött be. Pedig koncentráltam ám! Zayn lazán támaszkodott a szekrényemnek, ahogy szokott és össze-össze mosolygott az előtte elhaladó lányokkal. Valamelyikük legnagyobb örömére még kacsintott is egyet. Próbáltam lazának tűnni. Szerintem sikerült.

-Na végre! Hol voltatok ennyi ideig?-kérdezte végül kezét széttárva.

-Mi mindig ilyenkor jövünk. Te jöttél korán... -veregettem hátba.

-Nem! Eszedbe se jusson, hogy azért mert, hogy szeretem a sulit!- tiltakozott.

-Egy szóval sem mondtam ilyet.-ráztam meg a fejem.- De ha már ennyire tagadod...- szám széles mosolyra húzódott.

-Na de most komolyan! Akkor hánykor szoktatok jönni?-kérdezte miközben belenyúlt a zsebébe és kivette a telefonját.

-Fél nyolc után öt perccel már itt vagyunk.- forgattam a szekrényemen a zárat.

-És akkor múlt héten miért jöttetek negyedkor?

-Mert múlt héten rendeztem a bált.-tettem csípőre a kezem.

-Na jó. Holnaptól veled jövök! Már vagy húsz perce itt állok és kénytelen vagyok mosolyt erőltetni magamra, ha nem akarom, hogy egy lány megtámadjon és letépje a ruhámat.- pislogott nagyokat. Beca-val felnevettünk majd elindultunk törire. Beca beült elém egy padba, mögém pedig Zayn. Pár szót váltottunk még az óra kezdetéig, majd amikor belépett a tanár hirtelen csend lett a teremben és csak a lányok fürkésző pillantásait láttam. Hátra fele pillantgattak. Egy pillanatra azt hittem engem néznek, de rájöttem, hogy mögöttem ül Zayn. Ezeket a pillantásokat kellett tűrnöm egészen 45 percig! Már csaknem a hajamat tudtam volna tépni.

Amikor kicsengettek azonnal összecsuktam minden könyvet és füzetet, majd gyors léptekkel szambáztam ki a folyosóra a padok között. Kint megvártam Beca-t aki után közvetlen Zayn jött ki. Ő is velünk tartott a szekrényünkhöz majd az automatához is velünk jött teáért. Kis poharakkal a kezünkben kiültünk az udvarra és ott vártuk a becsengetést. Csak a szokásos. Illetve nem szokásos, mivel hozzánk társult Zayn. Mikor becsöngettek szétszéledtünk. Beca irodalomra ment, Zayn algebrára én pedig franciára.

Francia óra közepén megszólalt a telefonom. Úgy megijedtem, hogy ijedtemben ugrottam egyet, minek következtében majdnem felborultam a székkel.

-Je suis désolé!- elnézést kértem, majd a zsebemhez nyúltam.

Péntek este. Te. Én. Valami film díjátadó.  

Az sms Zayn-től jött. Már megint.

Francia után rögtön a szekrényemhez rohantam, tudtam hogy ott találom.

-Normális vagy? Már megint órán?-üvöltöttem le a fejét.

-Ráértem.- vonogatta a vállát.

-De én nem! Ha még egyszer órán írsz sms-t, letiltatom a számod! Ezt fejezd be!- az utolsó mondattal nem csak arra céloztam hogy ne írogasson sms-t óra közepén, hanem arra is, hogy ne húzogassa a szemöldökét olyan "na! Tessék! Figyellek! Úgy sem teszed meg." stílusban.

-Nem írtál vissza. Szóval mi a válasz? -kérdezte.

-Még jó, hogy nem írtam vissza! Hülye vagy?- csóváltam a fejem.- Amúgy pedig, ne is számíts arra, hogy elmegyek, ha csak nem személyesen hívsz meg!

-Ch!- szisszent fel.- Más lányok már csak egy sms-nek is örülnének tőlem. Nem hogy egy olyan sms-nek, amiben elhívom őket valahova magammal... -most ő rázta a fejét hitetlenül.

-Jobban szeretem a személyes meghívást. A múltkori is levélben zajlott.- tártam szét a karom.

-Mert rám sem bagóztál!- vetette oda.

-De te igen! Két hete szombaton tiszta cigaretta szagú volt a hajam!-arcát fürkésztem.- Na jó!-tartottam fel a kezem.- A múltkori jogos volt... de most itt vagyok úgyhogy hajrá! -fontam össze magam előtt a karom és testem súlyát áthelyeztem a bal lábamra.

-Nem. -válaszolta egyszerűen.

-Tessék?-kerekedett el a szemem.

-Nem! Meg lettél hívva ennyi. Ne várj tőlem többet. Vagy jössz, vagy nem. Ennyi. A te döntésed.- sarkon fordult és ott hagyott minket.

-Pff...-ráztam a fejem hitetlenül, majd  becsaptam a szekrényem ajtaját és én is sarkon fordultam. Szinte szaladtam a kémia terem felé. Berontottam a terembe majd ledobtam magam az egyik padba. Fellapoztam a könyvet és a füzetet majd vártam, hogy kezdődjön az óra. Tom lépett be a terembe és mosolyogva felém közeledett. Épp leült volna mellém, amikor a háta mögül egy hang szólt oda neki.

-Nem. -ismét egy egyszerű szó.

-De hát itt én...-magyarázta a fiú.

-Nem. Most már itt én...-figurázta ki Zayn.

-De Zayn tényleg ő a labortársam! Ő ült itt előbb!- forgattam a szemem idegesen. Zayn félrelökte a gyereket egy mozdulattal majd leült mellém. Hátradőlt a széken és kisebb terpeszbe nyitva lábát hintázni kezdett a széken. Erre már nem tudtam mit mondani. Visszafordultam előre és fejemet a padra hajtottam. Kémián csak a szokásos bénázás ment. Tom végül beült egy másik lány mellé. Nekik jobban ment mint nekünk.

Volt még egy algebrám és egy földrajzom majd mehettem haza. Otthon egy üzenetet találtam a pulton.

Szia kicsim! Megjöttem. Elmentem vásárolni, nem soká' jövök! Puszi, anyu. 

Megjöttem? Hát hol az "apám"? Úgy tűnik Loreen dobta a pasiját vagy éppen a pasi dobta Loreen-t. Hát oké. Már megszoktam hogy kb. félévente másik "apám" lesz. Na mindegy.

Neki álltam a leckémnek mint ahogy azt szoktam és amikor Loreen megjött a vásárlásból akkor örömmel konstantálta, hogy minden a régi. Örültem neki, hogy megnyugodott. Csekkolta az ellenőrzőmet is és büszkén firkantotta alá a kis rublikákat. A régi szép időkhöz hasonlóan, együtt főztük meg a vacsorát és megbeszéltünk az elmúlt hónap történteit.

Zuhanyzás közben dudorásztam épp mint hétvégén és elalvás előtt az ágyban nyakig betakarózva még elolvastam egyszer az sms-t amit Zayn küldött és gondolkozni kezdtem, hogy menjek-e el vagy sem. Ha elmegyek akkor könnyű prédának tűnhetek majd. Ha nem, akkor pedig makacsnak. Négy napom van, hogy döntsek. Négy kemény nap vár rám.