4. fejezet

 Itt a 4. rész, ami rohadt szar lett :\\ de a következő hosszabb lesz és sokkal jobb! :))



Korán kelni szombaton és vasárnap? Megőrültem én? Egész nap olyan voltam mint egy rongy. És erről is Zayn tehet. Fél kilenckor hozta át a füzeteim. Vagy ötször megnyomta a csengőt amitől az egész ház visszhangzott. És amikor karikás szemekkel, kócos hajjal fürdő köntösben csipás szemekkel kinyitottam az ajtót neki, egyszerűen kinevetett. Én csak összefontam a karom és vártam, hogy abba hagyja a nevetést. Odaadta a füzeteim, majd távozott.

***
Elkezdődött az utolsó hét. A halloween-i bál előtti utolsó hét. Pénteken lesz a bál. Még számtalan tenni valóm volt. Szünetekben legtöbbször a csarnokban lógtam, vadul ordibálva a diákokkal és némelyik tanárra, hogy igyekezzenek, mert soha nem kerül megrendezésre a buli, ha így haladnak. Az ordítozás hatott. A nap végére kellően berekedtem.
Ma tudomásul kellett venne, hogy akár hogy is próbálom kerülni Zayn-t, ő mindig a nyomomban van. Egyszerűen nem tudjuk elkerülni egymást. Pedig én csak oda megyek ahova szoktam, és akkor amikor szoktam.
-Figyelem! Ő itt Zayn Malik!- mutatta be a tanár nő Zayn-t  a csoportnak. -Ülj le valahova. -utasította. Zayn körülnézett a teremben, és a szeme megakadt rajtam. Vigyorogva és fejcsóválva vágta le magát mellém. Így lettünk labor társak kémián.
-Miért ide ültél? Van még hely! Különben is, nem sokáig ülhetsz itt, mert ha visszajön Tom, akkor úgy is el kell ülj. Rossz döntés volt.- néztem rá, olyan "ezt elcseszted" nézéssel. Ő csak vigyorgott tovább mit sem törődve azzal amit mondtam neki. A többiek a teremben pedig csak lelkendeztek, hogy "úr isten nekik kémia laborjuk van Zayn Malik-kal." Meg ne álljon a világ. Végül is elvoltunk, azt leszámítva, hogy ő mindig mindent "jobban tudott", kiöntötte a só savat ezért át kellett üljünk egy másik padba, elejtettem a füzetem ő pedig rátaposott, és eltörtünk egy kémcsövet. De amúgy jól telt az óra. Várom már hogy Tom meggyógyuljon. Mivel nem fejeztük be a kísérletet, nézhetek utána a neten. Köszönöm Zayn a plusz munkát.
Úgy tűnik minden kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. Lassan kész vagyok a halloween-i bulival. Már csak a jelmezem kell kitalálni. De már van egy ötletem, úgyhogy minden simán fog menni.
Kémia után a szekrényemhez siettem, hogy elpakoljak és elővegyem a cuccaim a következő órára. Rebeca-val együtt érkeztünk a szekrényekhez. Neki matekja volt.
-Na mesélj, mi volt? -pakolt ő is a szekrénybe.
-Ne is mond!-forgattam a szemem.- Zayn a labor társam. -sóhajtottam.
-De hát ez nagyon jó!- csillogott a szeme.
-Azt te csak hiszed. Eltörtünk egy kémcsövet, ki lett öntve a só sav. A füzetemen egy hatalmas talp nyom van.  Szóval nem olyan nagyon jó. Lehet Tom ezen a héten nem is jön. Mi lesz velem?-estem kétségbe. Beca csak megveregette a hátam. Elindultunk át a torna terembe, de immár nyugodtan hisz tudtam, hogy minden a helyén van. Amikor beléptünk elöntött a büszkeség, a díszlet a helyén a diákok asztalokat hordtak be, mikrofont szerelnek, zenét próbálnak. Úgy láttam nekem már nincs is dolgom. Szóval pár hete ez az első olyan szünetem, amikor nyugodtam megihattam egy kávét. Az automatához siettünk majd két műanyag pohárral tovább mentünk az ebédlőbe. Az ebédlő előtt Zayn támaszkodott a falnak és amikor meglátott minket, hozzánk csapódott. Beca látszólag nagyon örült a társaságunkban lévő fiúnak. Leültünk egy asztalhoz és jött Zayn is.
-Végre valakik akik normálisak!-sóhajtott fel. Fogalmam sincs hogy értette csak halványan elmosolyodtam. -Kaphatok egy kortyot?- mutatott a pohárra amit odanyújtottam neki. Az egy kortyból kb. öt korty lett, de jól van. A poharat szinte üresen kaptam vissza. -Minden szünetben ezt csináljátok? Mármint csak itt ültök? Ennyi?- kérdezte felváltva Beca-ra és rám nézve.
-Igen Zayn. Ennyi. Mert mi normális életet élünk. Mert mi nem vagyunk sztárok, mert mások nem rajonganak értünk. Szünetekben általában itt ülünk, kávét vagy teát iszunk és éppen a következő órára nézzük át az anyagot. -válaszoltam szárazon és kicsit csípősen. Zayn összeráncolta a szemöldökét és idegesen nézett rám.
-Mit akarsz ezzel mondani?
-Csupán annyit, hogy mi ilyen unalmasan éljünk mindennapjaink, veled ellentétben. -belenéztem a pohár legaljába és kiittam az utolsó korty kávét. Zayn csak pislogott párat majd felállt és elviharzott. Beca értetlenül meredt rám, én pedig csak rántottam egyet a vállamon afféle "én se tudom, ne nézz így rám" stílusban. A nap többi része viszonylag nyugisan telt, azt leszámítva, hogy rájöttem, hogy ez a legkeményebb évem a suliba. De persze érthető mivel végzős vagyok.
Algebra volt az utolsó előtti órám. És rájöttem, hogy hosszú évek óta, először nem csináltam leckét. Amikor kicsöngettek, földrajzról szaladtam a szekrényemhez, hogy előkapjam az algebra cuccom és megírjam a leckét. Beca nem értette, minek kell sietni, úgyhogy ő csak rohant utánam. Zayn támaszkodott a szekrényemnek, egy mozdulattal félre löktem majd gyorsan forgattam a zárat és felrántottam a szekrényem ajtaját. Zayn csak elkerekedett szemekkel figyelte, hogy mit csinálok majd széttárta a karját és tekintete Beca-ra vándorolt. Beca csak rántott egyet a vállán, jelezve hogy ő sem tud semmiről.
-Nem csináltam algebra házit!- akadtam ki.
-Ne bassz fel! És akkor most mi lesz?-kapott a szájához kezével Zayn tettetett meglepődéssel.
-Ez marhára nem vicces!- indultam el gyors léptekkel a terem felé. Beca és Zayn csak követtek. Levágtam magam a szokásos helyemre majd örültek módjára lapoztam fel a tankönyvet. Szerintem egy pár lap be is szakadt.
-Egyszer csekkolnám az ellenőrződ, de nem hiszem, hogy kész vagyok arra, hogy egy darab négyest lássak a millió ötös mellett.- gúnyolt ki.
-Nem hiszem, hogy ez most az a pillanat, amikor el kéne mondanod, mit gondolsz a jegyeimről. Majd egyszer.- fel sem néztem a füzetből, csak fény sebességgel írtam. Fél füzeten át üt majd ez a házi olyan erősen nyomtam a tollat a papírra.
-Oké. Akkor egy kicsit komolyabb téma. -szólt, de nem tűnt valami komolynak. Nem néztem fel, de tudtam, hogy mosolyog.
-Ne most Zayn. Később. -megráztam a csuklóm mert elzsibbadt, aztán folytattam az írást. Azért sikerült befejeznem a leckét és így utólag megnézve, nem is írtam olyan csúnyán. Zayn valamikor lelépett, de nem vettem észre, csak akkor amikor már szólt a csengő. Kicsit bűntudatom volt, hogy nem foglalkoztam vele. De megvan a száma, meg majdnem a szomszédba lakik, úgyhogy majd felhívom, vagy átugrok. Algebra után megnyugodtam. Volt még egy irodalmam, aztán vége a napnak hurrá. Utolsó óra után a szekrényemhez siettem,  hogy elpakoljak. Amikor kinyitottam a szekrényt egy levél hullott a földre. Kíváncsian hajtogattam szét a lapot.
Péntek. Halloween-i bál. Velem. Mit szólsz hozzá?
BBB.
Ki a franc az a BBB? Körülnéztem a folyosón, de nem láttam senkit. Felkaptam a vállamra a táskám és elindultam haza. Közben megcsörgettem Beca-t, aki azonnal vissza is hívott, nem számított neki, hogy ő még órán ül. Hát jó. Gyorsan elhadartam neki, hogy kaptam egy levelet, miszerint valaki meghívott a bálra. Ő ezt úgy fogta fel, hogy van egy titkos imádóm. Hát én nem ezt mondanám, de oké. Minden esetre ki kell derítsem, hogy kit takar BBB. Ez talán valami monogram?

10 megjegyzés:

  1. NAgyon tetszik és egyátalán nem lett szar!! cool lett grat hamar a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Remélem ma jobban fog fogni az agyam és egy kicsit hosszabbat sikerül írnom, tele izgalmakkal. :)

      Törlés
  2. Hellóka!

    Megtudnám szokni, hogy Zayn Malik a 'nyakamon lógjon' órákon és szünetekben..Egyből jobban örülnék a szeptembernek...:D
    BBB?? Az nem Bradfordi Bad Boy?? Hallóóóó, gyerünk Vivienne használd az agyad és mondj igeeen! :) Elnézést a kirohanásomért.:)

    Xoxo.Bri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :33 Igen az Zayn lesz. Bradford Bad Boy :P Még sok meglepetést tartogatok:DD És semmi baj. Itt mindent szabad! :)) Remélem ma sikerül egy kicsit hosszabbat és izgalmasabbat írnom! :)

      Törlés
  3. Siesss vele ewelyn..:D:)) <33 nagyon király lett sületett író vagy..:))

    VálaszTörlés
  4. Jújj....nagyon jó lett!gyorsan a kövit!..siess*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fent van a következő rész :DD már rég :)) Köszi a kommentet! <333

      Törlés
  5. irónak menj az anyád mindenit!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. anyaaa! ne az én google fiókomról írjál már XDDD amúgy majd meglátjuk :33 <333

      Törlés