42. fejezet

Sziasztok, meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. :) Várom a véleményeket kommentben. Rengeteg új olvasót kaptam aminek nagyon nagyon örülök. :) És áthaladtunk a 75.000 megtekintésen, amit rettenetesen köszönök nektek! A hét folyamán kaptam három díjat, amit szintén köszönök. 

2x

Valamint, megint készítettem velem egy interjút, amit itt el is olvashattok vagy a blogon. KATT.

Csalódottságomat és bánatomat könnyekbe fojtottam. A szívem hevesebben vert, mint valaha. Annál is hevesebben, mint amikor Zayn végig simított a bőrömön, mint amikor forró leheletét arcomon éreztem vagy amikor ajkai az enyémeken csüngtek. Még mindig érzem, ahogy Zayn karjai a derekam köré fonódtak és szorosan magához húztak. A lelki szemeim előtt lebeg ahogy vaskos, erős tenyere közé vette az arcomat. A bőrömön még mindig bizsereg ott, ahol megérintett. Nem tudom elhessegetni Zayn arcát a gondolataimból. Ahogy ott állt a színpadon először dühösen azt hittem képes lenne megpofozni. Majd amikor enyhültek a vonásai és szomorúságot és tanácstalanságot véltem felfedezni a szemében... Már nem is tudom mit gondoljak. Már nem akar engem? Ezért küzdött értem és én ezért küzdöttem érte? Hogy így fejeződjön be az ami szinte még csak el sem kezdődött? Én minden tőlem telhetőt megtettem, amíg ő szinte a füle botját sem mozdította. Azt hiszem igaza volt Zayn-nek: nem kellett volna olyan szekér után futnom, ami már nem vesz fel.

Lesétáltam a színpadról azt vártam, hogy Zayn utánam jöjjön és hozzáfűzzön az utolsó mondatomhoz valamit. Akármit, amiből megtudhattam volna, hogy mit gondolt. De nem jött. Már nem érdekelt semmi, próbáltam lezárni magamban a dolgokat és túltenni magam rajtuk. Az sem érdekelt, ha a kint ülő közönség ócska cafkának gondolt, mert nem lehetett levakarni Zayn-ről. Gondoljanak amit akarnak, hisz úgy sem jövök a képbe többé.

Felcsendült a színpad felől Niall hangja, aki bocsánatot kért és megígérte a fanoknak, hogy énekelnek még három bónusz számot. Mindjárt jobb lett a hangulat és tovább énekelték a Kiss you című számukat.

Zayn hangjába beleborzongott a testem és erős késztetést éreztem arra, hogy visszaforduljak és a képébe vágjak minden ocsmányságot. De tudom, hogy ha ezt megtettem volna, soha nem bocsájtottam volna meg magamnak.

Rázkódó vállal sétáltam végig a színpad mögött az emberek között akik csendben álltak és figyelték, ahogy vonulok. Valamennyi ember arcáról le tudtam olvasni az együttérzést, de voltak olyanok is akik szinte a tekintetükkel megöltek, amiért ekkora kalibát csináltam. Úgy érzem jobban tettem, hogy csak egyenesen előre néztem, amúgy sem láttam sokat a szememben gyűlő könnyektől amik alig várták már, hogy kibuggyanjanak és végig folyjanak arcomon, majd nyakamon, addig amíg a ruhámra nem hullanak. Egy egyszerű csuklómozdulattal kitöröltem a szememből a szomorúság vizét és szipogtam párat, majd berontottam abba a vécébe, ahol hagytam a bőröndöt. Az utolsó az volt amit abban a percben akartam, hogy magam után kelljen hurcolászni a ruhákkal megpakolt gurulós táskát. Leülök rá, majd az arcomat a tenyerembe hajtom és hagyom, hogy a vállam tovább rázkódjon és hogy a torkomból előtörjön a bánatom hangja. Szemet csípte az olcsó női kölni és a lefolyókból előtörő szennyvíz szaga. Úgy éreztem át lettem verve, cserben hagytak és meg voltam győződve afelől, hogy egy olyan világba akarnak teleportálni, amiben Zayn nem létezik. Én márpedig Zayn nélkül képtelen vagyok élni. Most biztos mindenki azt gondolja, hogy ez hazugság, hisz képes voltam létezni Zayn megjelenése előtt. Ez így van. De most jöttem csak rá, hogy nem volt teljes az életem azelőtt, hogy Zayn a képbe nem került. Csak lézengtem a nagyvilágba és azt csináltam amit mások mondtak. Nem volt saját életem, addig amíg Zayn meg nem jelent. Feldobta a mindennapjaimat, izgalmasabbá tette őket. Mindig megnevettetett és megdobogtatta a szívemet. Tudna valaki szívdobogás nélkül élni?

Egy pillanatra átsuhant az agyamon az öngyilkosság gondolata, de gyorsan el is hessegettem. Nem vagyok és soha nem is voltam olyan bátor, hogy ilyenre képes legyek. Megölni nem mertem magam, de kárt tenni nem féltem semmit érő testemben. Felálltam és egy mozdulattal kirántottam a nadrágomból a szíjamat és azzal a fém résszel amit az öv lukjaiba szokás dugni, mély sebet ejtettem a bal csuklómon. Fájdalmamban felsikítottam egy akkorát, hogy a hangszálaim is beleremegtek, majd még egyet vágtam magamon, hogy a fizikai fájdalom elterelje a gondolataimat a lelki traumámról.

Két vágás éktelenkedett a csuklómon, egy X-et formálva. A meleg vér kezdett előszivárogni a bőröm alól, majd először vékony csíkban csordogálni kezdett végig az alkaromon, míg a cseppek a nadrágomra nem csöpögtek. Némán ültem, de a könnyek mindig csepegtek a szememből. A csuklómra meredtem és próbáltam felmérni a károkat, amiket magamon immár nem először ejtettem. A torkom iszonyatosan kapart a nem sokkal előbb történt kiabálások miatt. Nagyokat nyelve próbáltam eltüntetni a gombócot ami idő közben a nyelőcsövemben keletkezett, de hiába. A telefonom vadul rezgett a zsebembe, de nem akartam senkivel beszélni. Mikor a telefon rezgése alábbhagyott eszembe jutott, hogy a névjegyzékemben Zayn még mindig úgy szerepel, hogy a bradfordi bad boi, aminek következtében éles fájdalom nyílalt a bordáim közé. Szemeimet összeszorítva nekidőlők a csempéknek és lassan fokozatosan lecsúszok a földig. Felhúztam a térdem és a karjaimmal átkarolva ráborultam és előre hátra ringatóztam úgy, mint amikor Zayn ringatott, amikor az ölében ültem. Apró fájdalmas nyögések hagyták el a számat miközben szipogva itattam az egereket. Nem láttam magam, de fogadni mernék, hogy úgy néztem ki, mint egy mosott, gyűrött rongy. A szemem karikás, duzzadt és vörös lehetett. Mint aki kötőhártya gyulladást kapott.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor meguntam azt, hogy a könnyek perzselték az arcom és újra meg újra legördültek azon. A fejem is belefájdult a sok sírásba, a kezemről már nem is beszélve. Felkászálódtam a padlóról és elővettem a mobilom, hogy megnézzem mennyi időt töltöttem depressziózással a büdös női vécében. Bár csak az időt akartam megnézni, erős kényszert éreztem arra, hogy megnyissam a Doniya által hagyott üzenetet. Vagy húsz nem fogadott hívásom és öt üzenetem. Ennyiszer még senki sem keresett. Don nagyon jó barátom lett, talán még jobb is mint Rebeca. Beca-t is szeretem, mindig megosztottam vele mindent és olyan volt nekem mint egy testvér, de ő mindig is olyan volt, hogy kikerülte az akadályokat, ha beléjük ütközött., Doniya pedig inkább segít nekem átlépni felettük. Valamiért hozzá erősebb szálak kötnek.

Elolvasom az üzenetét amiben a következők állnak: Maradj Harry-vel! Ismétlem maradj Harry-vel! A repülőgépem holnap reggel landol, nem sokára találkozunk! Ne csinálj semmit, Viv! xX

Doniya felém tartott, hogy tartsa bennem a lelket. Nekem pedig csak annyi volt a dolgom, hogy Harry-vel maradjak. Úgy voltam vele, hogy talán ezt tudom is teljesíteni, így összeszedtem magam -ami jelen esetben azt jelentette, hogy megmostam a kezem és az arcom-, majd felkaptam a cuccaimat és kirontottam végre a helyiségből. Kint friss levegő csapta meg a kissé még nedves arcomat. Az emberek továbbra is illetéktelenként néztek rám, aki behatolt az ők magánszférájukba.

Odasétáltam egy középkorú férfihez.

-Merre találom Harry és Zayn öltözőjét?-kérdeztem, mire a férfi fejét csóválva intett egy folyosó felé. Bőröndömet magam után húzva sétáltam végig lassú léptekkel a folyosón. Sorba haladtam el Liam, Niall és Louis öltözője mellett. Kizárásos alapon az utolsó kettő volt Zayn-é és Harry-é.

Megálltam a ZAYN MALIK felirattal ellátott ajtó előtt és ismét fátyolos tekintettel vettem egy mély levegőt, majd szaggatva fújtam ki azt.

Bekopogtam, de senki sem szólt vissza, így hát beléptem az öltözőbe. Zayn parfümjének illata csapta meg az orromat amitől újra feltörtek bennem az érzések, de senki sem tántoríthatott el a célomtól. Közelebb sétáltam a sminktükréhez és megragadtam egy tollat meg egy szalvétát amin apró morzsákat véltem felfedezni és a következőt írtam:

Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra , akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. Észreveszem hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt.

A szerelmed.

Nem olyan tartalmas levelet írtam neki, amilyet ő nekem. Nem minden igazság, amit leírtam, hisz soha többé nem tudok úgy gondolni rá, mint egy hétköznapi fiúra, de úgy érzem, jobb ha ezt ő így gondolja majd. Azt akartam tudja, hogy teljes mértékben el akarom felejteni és új életet akarok kezdeni, amiben ő nincs benne. Ez sem teljesen igaz, sőt egyáltalán nem, de jobb ha ő így tudja és kicsit neki is fáj valami, ami velem kapcsolatos, nehogy már csak én szenvedjek.

A továbblépés érdekében elhagytam az öltözőjét amilyen gyorsan csak tudtam. Tovább lépés érdekében? Édes istenem! Ki áltatok? Mikor fogok továbblépni? Egy élet nem lenne elég, hogy megküzdjek ezzel vagy, hogy elfelejtsem.

Kisétáltam az öltözőből és elejtettem az utolsó könnyemet is, majd megtöröltem az arcomat és tovább sétáltam pár métert amíg meg nem álltam Harry ajtaja előtt. Ez az ajtó jelentette akkor számomra az új kezdetet, így hát beléptem rajta. Ahogy Zayn öltözőjében sem volt Zayn, úgy Harry sem volt a sajátjában.

Leültem a kanapéra és míg Harry-t várom, ezerrel kattogott az agyam. Ezúttal azon, hogy milyen életem lenne, ha nem ismertem volna meg a számomra most mindent jelentő fiút. Minden könnyebb lett volna akkor számomra, ha Ő kimarad az életemből. Akkor valószínűleg a mindennapjaim azzal tölteném, hogy fizikát tanulok éjjel nappal és azon görcsölök, vajon felvesznek-e az egyetemre. Rebeca-val szokás szerint megtartottuk volna a péntek esti filmnézős fagyi evő-s rituálénkat. De sajnos vagy nem sajnos nem így alakította az életemet a sors. Ha nem ismertem volna meg Zayn-t, most nem tudnám mi az, hogy szívből szeretni. Nem tudnám mi az, hogy áldozatokat hozni. Nem tudnám mit jelent az adrenalin fogalma. Nem tudnám mit értenek az emberek az alatt, hogy halgass a szívedre. Minderre nem került volna sor ha Zayn nem jön és nem lép be a világomba. Sok mindent köszönhetek neki.

Harry belépett az ajtón és szomorúan nézett rám. A jelenléte valami egészen új érzést ébresztett bennem.

Felálltam és lassan felé sétáltam. Alig pár lépésre voltam tőle, mire ő kitárta a karjait. Közelebb léptem hozzá  és ahelyett, hogy karjaiba vetettem volna magam, karjaimat a nyaka köré fontam és hosszasan megcsókoltam. Visszacsókolt, de eltolt magától.

-Kell valaki, akit szerethetek!-mondtam és éreztem, hogy az arcom megint könny áztatta.

Harry megcsóválta a fejét és ellépett mellőlem.

-Viv. Te is tudod és én is, hogy nem én vagyok a te embered. Ezt nem tehetem se Zayn-el se veled, akármilyen nehéz is ellenállnom. -megrázta a fejét ismét. -Azt akarod, hogy legyen még egy ember, aki úgy szeret mint Zayn, de olyan ember nincs több. Nem létezik. Igaz, hogy én is szeretlek, de ez az érzés eltörpül az övé mellett. -arcomon egyszeriben kisimultak az izmok és minden figyelmemet Harry-nek szenteltem, aki mélyet sóhajtva folytatta amit elkezdett.- Jól hallottad. Vivienne. Szerelmes vagyok beléd. -kinyögte, majd magasba emelte a karjait. -Esküszöm neked, hogy ez az irányításom nélkül zajlott! Lehet, sőt biztos, hogy annyira nem szeretlek, mint Zayn, de azt nem mondhatom, hogy közömbös vagy számomra. Amikor megkértél, hogy legyek az áll pasid, akkor a szívem szakadt meg, mert legszívesebben azt mondtam volna, hogy nem az áll akarok lenni, hanem az igazi. De nem mondtam, mert ez így volt rendjén. Van fogalmad róla, hogy mennyit könyörögtem Zayn-nek, hogy egy kicsit jobban becsüljön meg, hogy jobban figyeljen rád? Mert egy ilyen lányt mint te, nem talál még egyet. Ha nem lenne Zayn, de van nagyon is és örülök neki, meg szeretem mintha a bátyám lenne, akkor esküszöm bepróbálkoznék nálad. De ezt nem tehetem, hisz fogadalmat kötöttünk, hogy semmilyen lány nem állhat a banda útjába. -felnevetett és zsebre dugtam a kezeit. -Lehet, hogy ezt nem kellene elmondanom neked, lehet, hogy ezzel csak még jobban megkavarok mindent benned, de ha már így hozta a helyzet...-közelebb lépett hozzám, megszüntetve a köztünk lévő távolságot. Beletúrt kócos hajamba, majd egy tincset a fülem mögé tűrt. Szép, zöld csillogós szemeivel az arcomat fürkészte és még egyszer utoljára megszólalt.-Szeretlek.