43. fejezet

Sziasztok, tudom sokat vártatok az új részre, de remélem megérte. :) Jó hosszú lett, írtam is egy darabig. >< Rengeteg díjat kaptam mióta felraktam a 42. részt. Nagyon szépen köszönöm! Össze fogom számolni, és ki fogom rakni a díjak menüpontba. Valamint a rész előtt még azt szeretném közölni veletek, hogy számítsatok egy olyan 2-3 hét szünetre ezen a blogon és a másikon is. Félév lesz és tanulnom kell, valamint egy hetet MO.-n leszek és sűrű lesz a programom. De amint tudom hozom a következő részt. Már nem sok van vissza a történetből, csak kb. olyan 4-5 rész. De ne aggódjatok, lesz 2. évad. :) Vagy ha esetleg azt valaki nem akarja olvasni, akkor még mindig ott van a Past or present, ami vidámabb hangvételű történet. :) Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket és kapok sok kommentet, ahogy az előzőhöz is, amit rettenetesen köszönök!<3 Jó olvasást, lots of love!

Valamint, utólag is boldog szülinapot a mi hősszerelmesünknek! :)<3

Kérlek hallgassátok ezt a zenét, miközben a részt olvassátok. Ha vége a zenének, indítsd újra.

KATT KATT KATT

Értetlenül meredtem rá, nem akartam elhinni azt, amit mondott. Nem akartam, hogy igazak legyenek azok a szavak, amiket a száján kiejtett.

-Harry, de még is mikor történt ez és miért nem mondtad el? Tudod, hogy másképp is történhettek volna a dolgok?- tenyerem az arcán pihentettem és a szavai hallatán az első, ami eszembe ötlött, az az volt, hogy a dolgok másképp is alakulhattak volna. Lehet, hogy a szívem most nem Zayn-é lenne, hanem Harry-é. Nem kellett volna annyit szenvedjek, nem kellett volna fussak számomra az életet jelentő ember után, hanem az ölembe hullhatott volna mindez. Harry megkönnyíthette volna az én dolgomat is és az övét is, de nem tette. Most pedig már nincs mit tenni, nem tudok egyik pillanatról a másikra kiszeretni egy személyből és beleszeretni egy másikba.

-Nem tudom. Fogalmam sincs, Vivienne. Akkor éreztem először, hogy többet érzek irántad mint barátság, amikor megkértél, hogy legyek az állpasid, hogy féltékennyé tedd Zayn-t. Még csak egy napig sem tartott az egész, és már azt kívántam, bárcsak ne az ideiglenes barátod lennék, bárcsak az örökkévalóságig melletted állhatnék, mint egy biztos pont az életedben. Minden ember követ el hibákat. Az én legnagyobb hibám az, hogy nem szóltam az érzéseimről. Amíg élek bánni fogom! Most pedig itt állsz előttem terhesen, Zayn fiát vagy lányát hordod a szíved alatt. Mit kéne mondjak? Hagyd Zayn-t, úgy sem fog már visszafogadni? Élj velem és neveljük fel együtt a gyereket? Ezt nem tudnám megtenni, Viv. Be kell lássam, hogy mindent elcsesztem a kezdeteknél és már nem lehet rendbe hozni. -mondta és kezemet elemelte az arcától és a testem mellé fektette. Megígértem, hogy nem fogok többet sírni. Zayn miatt nem. Viszont azok a könnyek akkor Harry miatt eredtek el. Tanácstalan voltam, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mit érezzek. Ott állt előttem egy fiú aki szerelmet vallott, de az agyam egy másikon járt, aki csak játszott velem. Csak játszott velem, de még is őt szeretem, még is elfogadtam a hibáival együtt, még akkor is, ha nem volt képes komolyan venni engem. Nem volt képes komolyan venni azt amit éreztem iránta és még mindig érzek.

Ott állt előttem Harry, egy jóképű, nagylelkű fiú aki teljes szívéből képes volt szeretni minden hibámmal együtt, de én nem tehettem meg, nem tudtam megtenni azt, hogy hasonló képpen érezzek mint ő. Fura érzés ez. Amikor egy luk tátong a mellkasod közepén és nem hagyod, hogy valaki begyógyítsa, mert egyszerűen nem akarod, hogy valaki közéd és a fájdalom közé álljon. Mert a fájdalom az egyetlen dolog, ami ahhoz az emberhez köt aki okozta azt.

-Ne. -közelebb lépett hozzám, megszüntetve a köztünk lévő távolságot. Az arcom két tenyere közé fogta, amit Zayn is csinált már számtalanszor. Hüvelykujjával kitörölte a szememből a könnyeket. -Ne sírj miattam! Nem éri meg, hidd el. Ahogy ismerlek, az elkövetkező napokban itatod majd az egereket egészen addig, amíg el nem apadnak a könny csatornáid.-mondta, majd halványan elmosolyodott. Lenyeltem a torkomban lévő nagy gombócot, szipogtam párat és sóhajtottam egyet.

-Mit gondolsz, képes leszek még valaha megbízni valakiben? Képes leszek majd szeretni bárkit is?-könyörgően néztem fel rá és elvesztem a tekintetében. Szinte imádkoztam, hogy a válasza pozitív legyen. Közelebb húzott magához és a mellére vont. Két hosszú karját a hátam köré fonta és szorosan magához ölelt. Vállára hatottam és mélyen belefúrtam a fejem. Az öleléstől fel kellett volna töltődnöm energiával, de ha az lehetséges még jobban szétcsúsztam. Konkrétan szétfolytam Harry karjaiba. Ő tartott meg, hogy el ne essek. Ő volt az egyetlen, aki akkor megértett. Sors társak voltunk. Ugyan abban a helyzetben voltunk. Ő is és én is olyanba voltunk szerelmesek, akiről azt gondoltuk, hogy soha nem kaphatjuk meg. Ő belém, én Zayn-be.

Az élet egy rohadt körforgás.

Harry-vel átvonultunk az öltöző másik felébe és leültünk a kanapéra. Illetve ő ült, én pedig lefeküdtem és az ölébe hajtottam a fejem. Kaptam egy doboz százas zsepit és elmondhattam, hogy mit éreztem és mit gondoltam. Eközben ő a hajamat birizgáltam, amitől végig futott a testemen a borzongás. Harry elmesélte, hogy vele hogy bánt el az élet, már ami a szerelmet illeti. Számos kapcsolata volt, azelőtt, hogy híres lett volna. De mindig dobták és lekoptatták, mert Harry elmondása szerint túl érzékeny volt és nem akart hamar a következő szintre lépni. Az xfactoros szereplése után persze minden megváltozott. A lányok szinte harcoltak, hogy megkaphassák, csak hogy megérinthessék. De ennek volt rossz oldala is. Az, hogy nem kaphatott olyan lányt, aki azért szereti, aki és nem azért mert híres és a stylistok kikupálták. Volt olyan barátnője is, aki amíg Harry próbákra és a stúdióba járt melózni, összeszedte Harry használt cuccait és eladta őket az ebay-en.

Bennem látta meg azt a lányt aki tudná szeretni azért, aki. De sajnos elkésett és ezt ő is belátta. Elmondtam neki, hogy ha tehettem volna, akkor inkább belé szeretek bele, de az ilyesfajta érzéseket nem minden esetben tudja az ember irányítani.

-Ó hát itt vagytok!-lépett be az ajtón Niall. -Remélem nem zavartam meg semmit...-felmérte a helyzetet, majd halványan elmosolyodott és közelebb sétált. -Jól nézel ki, Viv.- közelebb hajolva nyomott egy csókot a fejem búbjára és szemében szinte láttam a tükörképem, ami nem festett valami jól, de azért kedves volt Niall-től, hogy megdobott egy bókkal, bár tudom, hogy nem gondolta komolyan. -Nem sokára indulunk a szállodába. -mondta, majd egy tincset a fülem mögé simított és kiment újra egyedül hagyva minket.

Feltápászkodtam Harry öléből és összeszedegettem az eldobált papír zsebkendőket. Harry zsebre rakta a telefonjait és az iratait, majd megfogta a bőröndömet és a kezemet is megragadva elindultunk kifele a helyiségből. Szótlanul lépkedtünk a sötét folyosón és csak a bőröndöm kerekeinek a zötykölődését hallgattunk amik a fugacsíkokon siklottak át.

-Készülj fel!-mondta és erőteljesen megszorította a kezemet, amikor az épület bejáratához értünk, ahonnan már hallatszott a tömeg által csapott zaj. Ahogy megláttak minket -illetve Harry-t - a biztonsági őrök, felénk siettek és védelmezően megragadták Harry karjait, elszakítva tőlem. -A lány is velünk jön! -kirántotta magát az őrök szorításából és újra mellém állt, hogy védelmezzen. Harry a kezükbe nyomta a bőröndömet, hogy cipeljék azt. Az ajtóhoz érve kitárta azt előttem és együtt léptünk ki rajta. Kicsit világosabb volt mint bent, így amikor Harry arcára néztem, akkor láttam, hogy a szokásához hívően, nem mosolyog. Átkaroltam a karját és szorosan hozzásimultam, miközben előre lépkedtünk.

-Köszönöm.- szinte csak leheltem a szót a fülébe, de valószínűleg meghallotta, mert felém fordult és biccentett egy aprót. A rajongók sikítozásából semmit nem tudtam kivenni, ami akkor pozitívumnak számított, mert még a véleményük is a padlóra küldött volna. Amikor egy a fiúk számára fent tartott limuzintól úgy pár méterre voltunk és ránéztem az autóra, a sötétített üveg ellenére is láttam az egyik bent ülő személyt. Zayn kifejezéstelen arccal ült az ülésen. Először úrrá lett rajtam a félelem, mert nem gondoltam volna, hogy képesek lesznek betuszkolni egy olyan autóba, amiben Zayn-nel együtt kell utazzak. Harry-re néztem, aki bocsánatkérő pillantásokat vetett felém és megvonta a vállát, amiből azt tudtam leszűrni, hogy muszáj. Tekintettem visszasiklott Zayn-re, aki továbbá is csak maga elé bámult. Nem is pislogott. Az is elszomorított, hogy még annyit sem tudtam kiváltani belőle a jelenlétemmel, hogy tartson attól, hogy találkoznia kelljen velem. Pedig ő biztosan tudott róla, hogy velem együtt kell utaznia.

Mint egy lassított felvétel, úgy játszódott le a következő. A cipőm orráról felnéztem a kocsira és sóhajtottam egyet, mire mozgást érzékeltem. A bent ülő felém kapta a fejét, majd egy erőteljes mozdulattal végig húzta csuklóját az arcán, megrázta a fejét és elfordult.

Zayn sírt. Örülnöm kellett volna, hogy ő is szenved? Nem, én nem ilyen vagyok. Ha ő szenved, akkor szenvedek én is. Ami azzal volt egyenlő, hogy még jobban szenvedtem. A levegőm beszorult, aminek köszönhetően szúrni kezdett az oldalam. Az arcom eltorzult és újra patakzani kezdtek a könnyek a szememből lefelé peregve a szétázott bőrömön. Harry valószínűleg észrevette, hogy nyűglődöm, hisz átkarolta a vállam és gyorsított a léptein magával húzva. Legszívesebben összekuporodtam volna ott helyben és meghaltam volna. De erre nem volt lehetőségem.

Az autó sofőrje kitárta nekünk az ajtót én meg amilyen lendülettel ültem be, olyan lendülettel dobtam ki a taccsot Harry két lába közé.

-Úristen! Jól vagy?-nézett rám aggódva és undorodva egyszerre. Felnéztem rá könnyes szemekkel, gondolom holtsápadt arccal, mire megrázta a fejét. -Ne mond semmit! -utasított. -Csússz beljebb!-mondta, én pedig teljesítettem az utasítását és beljebb ültem Liam mellé. Harry átlépte az általam otthagyott tócsát, majd ő is bepattant. A sofőr becsukta az ajtót, majd ő is beült a kormány mögé. Zayn az anyósülésen ült a sofőr mellett. Próbáltam elnyomni a feltörő zokogást. Nem akartam, hogy Zayn tudja, hogy mennyire fájt nekem, hogy egyszerűen nem tudtam tovább lépni. Próbáltam csendben maradni, úgyhogy csak a tenyerembe temettem az arcom és abban a pózban maradtam egészen az út végéig. Egyszer Harry felém nyúlt és megtörölte a számat egy zsebkendővel.

-Ez micsoda?-nyúlt felém Liam és a csuklómon ejtett sebeket kezdte tanulmányozni. Kirántottam a kezemet a tenyeréből és megigazítottam a pulóverem ujját, hogy eltakarja a hegeket. Mind tudomásul vették a dolgot és békén hagytak. Nem kezdtek el azzal traktálni, hogy ez nem volt jó dolog és ilyet többet ne csináljak.

Harry ahogy eltüntette a zsepit azonnal a mellkasára vont és átölelt, Liam pedig a hátamat simogatta. A velem szemben ülő Louis és Niall pedig csak azzal járultak hozzá a "jobbulásomhoz", hogy biztató és együtt érző pillantásokat lövelltek felém. És ez mind nagyon sokat jelentett nekem. Tudomást sem vettek a fiúról aki darabokra hasította a szívem és az elől ült. Őt nem vigasztalták, nem mondtak neki kedves szavakat. Teljes mértékben mellettem álltak ami aggasztott egy kicsit, mert nem érdemeltem volna annyi figyelmet, amivel megajándékoztak.

Amikor megérkeztünk a hotelhoz a kocsi nagyot fékezve állt meg. Harry kiszállt és kinyitotta az ajtót, majd kisegített engem is. A sok sírástól a fejem lüktetett és a szemöldököm felett lévő hegbe, amit még a verekedésnél szereztem erős fájdalom nyílalt. A többiek is sorban kiszálltak a kocsiból és együtt indultunk el befele pár biztonsági őr társaságában. Zayn villámgyorsasággal elillant előttünk az épületbe. A távolodó alakját nézve, összerándult a gyomrom tudva azt, hogy nemrég még égette az érintése a bőrömet, nem rég még magához ölelt, olyan szorosan, hogy a medencecsontjaink egymást támasztották, forró leheletét érezhettem nyakamon és édes csókjának ízét ízlelhettem.

-Ettél már egyáltalán valamit?-zökkentett ki a gondolataimból Harry, aki nagyon szívén viselte a sorsomat. Azt nem mondhatom, hogy élvezte ezt a helyzetet, mert láttam rajta, hogy sajnál és mindent megtenne, hogy újra boldognak lásson, de a lehető legjobban kihasználta a helyzetet. Mindig a közelében kellett, hogy legyek, mindig átölelt amikor csak tudott és engedte a szituáció. Apró csókokkal árasztotta el a testem és mindig lágyan cirógatott. -Hahó!-integetett idétlenül előttem, mire megint sikerült kizökkentenie.

-Bocs, mi volt a kérdés?-kérdeztem kissé rekedt hangon.

-Ettél már ma valamit?-ismételte meg.

-Nem.-megráztam a fejem.

-Akkor felmegyünk a szobába és rendelünk valamit, rendben?-kérdezte felvont szemöldökökkel előttem állva és próbált meggyőződni afelől, hogy ezúttal minden figyelmem neki szentelem.

Bólintottam. Pedig egyáltalán nem állt szándékomban enni, de ezt nem közöltem Harry-vel, mert akkor még neki állt volna velem vitatkozni, amihez a legkevésbé sem volt kedvem.

Felbaktattunk a lakosztályba. Illetve, hogy pontos legyek, elmentünk a liftig, aztán az felvitt minket a legfelső emeletre a lakosztályig. Megmutatta Harry a szobámat, ahol egy az egyben le is vetettem magam az ágyra és eszemben sem volt onnan elmozdulni. Soha többé.

Harry magamra hagyott, amíg elment elintézni a dolgait. Ez idő alatt, remélem mondanom sem kell, hogy átgondoltam az életemet az elejétől a végig. Úgy százszor. És úgy ezredjére. Feküdtem a hátamon és akármennyire is azon voltam, hogy elaludjak és reggel arra ébredjek, hogy az egészet csak álmodtam, nem jött össze a dolog. Szinte még pislogni se hunytam le a szemem. Niall hozott nekem enni, de mondtam neki, hogy nem kérem, ezért nemes egyszerűséggel megette helyettem eltüntetve a nyomokat. Tulajdonképpen segített megúszni azt, hogy Harry belém tukmálja.

Kitudja meddig feküdtem még az ágyban nyűglődve, mikor bejött hozzám Louis, amin meglepődtem, mert vele eddig még alig beszélgettem. Nincs különösebb oka, csak a fiúkkal amúgy is keveset találkoztam. Azért jött, hogy elmondja, hogy menjek el fürdeni, az talán segít kitisztítani a fejemet és egy kicsit felfrissíthet. Megfogadtam a tanácsát és a nemrég behozott poggyászomból elővarázsoltam magamnak a pizsamának kijelölt ruhákat, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Magamra zártam az ajtót és levetkőztem. Ezután beálltam a zuhany alá és megengedtem a vizet. A zuhanyrózsából spriccelni kezdett a víz és a hátamra csöpögve végig folyt azon. A forró víz eszembe juttatta Zayn forró csókjait amik körbe ölelték a testem. Már nem tudtam sírni és nem azért mert nem volt már rá okom, vagy már nem éreztem olyat amiért kellett volna. Hanem mert már elapadtak a könnycsatornáim, ahogy azt Harry is mondta. A szemem kiszáradt, ezért bő vízzel megmostam az arcom, ami tényleg felüdített. Öt perc után már nem bírtam elviselni a hőséget a helyiségben, ezért elzártam a vizet és kiszálltam a zuhany alól. Megtörölköztem, felvettem a pizsamámat és a fürdőköntösömet, majd visszamentem a szobába. A szobába, ahol Harry feküdt az ágyban.

-Harry! Te...-kezdtem felvont szemöldökökkel, de nem fejeztem be a mondatom végét, csak megráztam a fejem.

-Én?-tárta szét a karját arra várva, hogy magyarázzam meg, de nem tettem. Átsétáltam az ágy másik oldalára és befeküdtem mellé. Betakaróztam és a kezeimet összekulcsolva a hasamra fektettem.

-Mi lenne, ha most megcsókolnálak?-kérdezte félve.

-Nem gondolod, hogy egy kicsit pofátlan vagy? Most vagyok túl egy szakításon, és valószínűleg hosszú időbe fog telleni, amíg végre túl tudok lépni ezen. Nem beszélve arról, hogy a bandatársad volt barátnője vagyok...-ezúttal a gondolataimnak hangot is adtam, így Harry-vel megosztottam őket.

-Igazad van, sajnálom!-mondta bűnbánó képet vágva és már kezdett kikászálódni az ágyból.

-Én sajnálom!-sóhajtottam és elkaptam a csuklóját. Nem akartam egyedül maradni, hisz tudtam, hogy az ilyen helyzetekben az a legrosszabb. Meg persze tapasztalatból is tudom, hisz a csuklóm bánta, mikor egyedül voltam. Halványan mosolyogva visszafeküdt mellém az ágyba.

-És igazán köszönök mindent, Harry!- mondtam, majd egy halovány gyors csókot nyomtam ajkaira és mellkasára fektettem a fejem. Legalább annyi tisztesség volt benne, hogy húzott egy pólót.

***

Arra gondoltam, hogy nem lesz jó éjszakám, de ilyen pokolira nem számítottam. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Foghatnám arra, hogy Harry horkolt, de természetesen ez nem igaz. Csak hánykolódtam az ágyba. Nem találtam a helyemet. Ha kitakaróztam, fáztam, ha betakaróztam melegem volt. Ezért egész éjszaka lengettem a paplant. Néha jártam egy kört a szobában, aztán visszafeküdtem. Így ment ez egész éjszaka. Úgy nyolc óra körül sikerült elaludnom, de nem sokat aludtam, hisz Harry kilenckor kelt és felébredtem amikor kifele menet becsukta maga mögött az ajtót. Akkor még sikerült elaludnom, de amikor ez az ajtócsapódásos dolog másodszorra sült el, akkor már nem tudtam. Két ismerős hangot hallottam a folyosó felől. Nem kellett két másodperc, kipattantam az ágyból és az ajtóhoz siettem. Halkan kinyitottam és körülnéztem felmérve a terepet.

-Egyszer majd rájössz, hogy a kurvák már nem hoznak boldogságot, az alkohol nem oltja a szomjad, a cigaretta nem oldja a feszültséged, a drog nem ad neked édes életet és a haverok nem bújnak hozzád, ha fázol.-mondta Doniya a szobája előtt álló Zayn-nek. Minden, amit akartál ott volt az orrod előtt, de már késő. -húzta el a száját Don és szorosan megölelte Zayn-t, majd tenyerével végig simított az arcán, ellépett tőle és az én szobám felé indult. Behajtottam az ajtót és az ágy felé vettem az irányt.

-Doniya! -hallottam meg Zayn hangját a folyosó felől.

-Igen?-kérdezett vissza.

-Én szeretném azt a gyereket.