35. fejezet

Megint késtem xd Bocsi. Képtelen vagyok magam időhöz kötni :'D de kárpótlásul kicsit hosszabbra írtam a részt. Lehet, hogy bizonyos részek kicsit csöpögősek és nyálasak lettek, de ilyen is kellett egy:D ÉS! Zayn szemszögéből van írva, mert így szavaztátok meg! Nem igazán szoktam szemszögeket váltogatni, úgyhogy nézzétek el nekem, ha nem olyan jó mint amilyenre számítottatok! És bocsi ha nem ilyennek képzeltétek Zayn-t :$$

A másnaposságtól, a döbbenettől és az álmomtól- miszerint egy galamb a fejemre szart és kergetni kezdtem, hogy aztán megfőzzem- nehezen tudtam abban a pillanatban gondolkodni. Felmértem, hogy mi merre hányóra. Nem vagyok valami IQ bajnok, de rögtön leesett, hogy mi is történt, ha megtörtént. Nagyon tartottam az igazságtól, de ezt hangosan nem mondtam ki. A fejemet fogva próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére, de sikertelenül. Ennek az oka Harry. Mindig könnyebb a kisebbre fogni, de ez esetben tényleg Harry volt a hibás. Ha nem itat le, akkor valószínűleg józan maradok annak következménye pedig, hogy nem állok a szobámban szemben a barátnőmmel egy szál faszban.  Ahogy ez a mondat végig siklott az agyamon, magam elé kaptam az ágyon heverő takarót. Vivienne arca elég kétségbeesettnek tűnt és bár nem néztem tükörbe, tudtam, hogy nem csak az övén tükröződnek az érzelmek.

-Szerinted…-kezdte, de se akkor se most hallani sem akarok róla.

-Nem. Szerintem nem. –ráztam a fejem határozottan. Utálom, ha valaki –főleg ha barátnőm- határozatlannak lát.

-De mi van ha még is?-tárta szét a karját, minek következtében a teste köré csavart törülköző lejjebb csúszott. Mit ne mondjad, csúszhatott volna még…

-Nem mindegy?- vállat vontam, mire Viv szeme kikerekedett. –Úgy értem te sem vagy már szűz, gondolom gondoltál már arra, hogy én sem vagyok az. Te sem emlékszel és én sem emlékszem. Akkor miért rágódunk ezen?-elindultam a szekrényem felé, hogy ki vegyek pár tiszta ruhát. Vivienne arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Csak állt egyhelyben és maga elé meredt. Gondoltam, hogy ezt meg kell neki még emészteni. Kivettem a szekrényből a tiszta ruhákat és bementem a fürdőbe, hogy felöltözzek ott, bár ahogy láttam Viv egyszer már végigmért miközben meztelenül álltam, de még is jobbnak láttam nem előtte felöltözni. Nem akartam, hogy ismét sokkot kapjon tőlem.

A fürdőben felöltöztem és érdekes módon -miután meggyőződtem róla hogy nincs semmiféle fekália-hétköznapi nyelven szar- a fejem tetején-,nem kellett fél órát időznöm a hajammal.

-Hé! Várj!- nyúltam Viv karja után, miután kiléptem a fürdőből. Ezúttal már fel volt öltözve és amint láttam a szobában is rendet tett. Vagy én voltam még így is lassú, hogy nem szórakoztam annyit a sérómmal mint amennyit szoktam, vagy ő volt a nagyon gyors, mert el akart húzni a helyszínről. Az utóbbira tippelnék.

Velem szembe fordult, de nem nézett a szemembe. Fejét lehajtotta, és összefonta maga előtt a karjait. -Tudnom kell! Ha esetleg nem lettünk volna részegek, magunknál lettünk volna, tudatunknál, tudtuk volna, hogy mit cselekszünk és ha...

-Zayn!-kiabált rám türelmetlenül és bosszús tekintetét az enyémbe fúrta.

-Jól vanna'. Szóval ha nem lettünk volna bebaszva, akkor talán belementél volna a dologba?-végre kinyögtem a kérdést. Tudom, tudom. Egy egyszerű kérdés, de foglalkoztat a válasz. Nagyon tartottam attól, hogy mit fog mondani Viv. És nem hiába.

-NEM!-kiabált ismét ingerülten. Nem volt valami jó kedvében. Láttam rajta, hogy a könnyeivel küszködik. Nem szokásom sírni, de most éreztem, ahogy nekem is kezd összeszorulni a torkom. A felismerés. Ez a deja vu érzés. Elmondhatatlan, hogy mennyire szar tud lenni. Főleg, ha az ember olyan helyzetben van mint én.

Közelebb húztam magamhoz és megöleltem. Nyomtam egy puszit a homlokára, ő pedig a fejét a vállamra hajtotta. Éreztem, ahogy könnyei eláztatják a pólómat. Nem szeretem ha sír, nem szeretem ha szomorú, nem szeretem ha bántják. És ha azt pont én teszem…Védem másoktól, jót akarok neki, de én magam bántom és rosszat teszek vele. Vivienne már az életem része, nem akarom elcseszni. Azt akarom, hogy az is maradjon.

-Ne!-hüvelykujjammal letöröltem könnyeit az arcáról és egy hajtincsét a füle mögé tűrtem. –Szeretlek.-súgtam a fülébe, mire felkapta a fejét és könnytől csillogó szemekkel a szemembe nézett, majd hosszasan megcsókolt. A kapcsolatunkban-igen az egy napos kapcsolatunkban- azt hiszem én mondtam ki először a szeretlek szót. Nincs ezzel gond, hisz én így érzem. Voltak kapcsolataim, amikor a lánynak egyetlen egyszer sem mondtam. Hát van ilyen. Hülye voltam. Amióta Viv-et ismerem és vele vagyok, megtanultam hogy az érzéseket nem csak kapni lehet, hanem adni is. Úgy érzem, hogy teljesen más ember lettem. Két éven keresztül elvakított a hírnév, a rajongók és a pénz. Azt hittem bármi az enyém lehet. És nocsak. Itt van Vivienne, akit vagy két hónapba telt, hogy megkapjak. Általa megtanultam, hogy az élet nem egy Garnier reklám, mi szerint "törődj magaddal." Vannak emberek akikkel többet kell foglalkozni mint saját magaddal, vannak emberek akik jobban megérdemlik a törődést. Ide tartozik a barátnőm is.

-Ó! Nocsak. Nagyon gyűröttek vagytok. Hosszú volt az éccaka'?-mikor kézen fogva leértünk a lépcsőről Harry kócos fejébe ütköztünk. A kanapén ült és újságot olvasgatott. Felém kacsintgatott. Az ebédlő asztalnál ülő Louis és Niall is felnevetett, miközben egy-egy kanál müzlit tömtek a szájukba. Vettem én a célzást, de ebben a helyzetben, tudván, hogy Viv ennyire kiborult, nem volt akkora poén.

-Harry, bazdmeg. Szó szerint.-néztem szúrós pillantásokat lövellve felé, mire ő befejezte a kacsintgatást és immár kérdő pillantásokat vetett felénk.

-Átmegyünk Vivi-ékhez, majd jövök vagy jövünk.-intettem, majd megragadtam a barátnőm csuklóját és az ajtó felé vezettem, mintha nem tudná, hogy az merre lenne.

-Már megint egy kis huncutságra kerül sor. Nem volt elég az éjjel? Ezek a fiatalok...-rosszallóan rázta a fejét.

Nem jutottunk messzire, mivel ahogy kitártam Viv előtt az ajtót, az elborult fejű, összefont karú Paullal találtuk magunkat szemben.

-A-a!-rázta meg a fejét, amiből rögtön tudtam mi következik. Félreálltunk az ajtóból, hogy beengedjünk. Mondjuk ha nem állunk félre akkor is bejön, úgyhogy teljesen mindegy volt, hogy hogy cselekszünk. Becsukta maga mögött az ajtót, és úgy terelgetett maga előtt minket, mint a birkapásztor a birkáit.

-Jól van!-csapta össze a tenyerét a nappali közepén állva. Louis és Niall még mindig az asztalnál ültek, Liam egy fotelben foglalt helyet, Harry pedig tovább olvasta volna az újságot, ha Paul nem kapja ki a kezéből.

Megfordult a tengelye körül és egyenesen ránk nézett. Mintha ránk akarta volna vetni magát. Komolyan beijedtem.

-Szóval te lennél az új barátnő.-dörzsölgette az állát és lassú léptekkel felénk haladt.

-Igen, én lennék. Legalább is valami olyasmi.-közelebb lépett Paulhoz, hogy kezet rázzon vele. Második apánk kicsit meghökkent. Elkerekedett szemekkel nyújtotta oda jobb kezét Viv-nek.

-Nos. Úgy tűnik, kifogtál egy normális lányt. Aztán megbecsülni!-veregetett vállba.-Térjünk a tárgyra.-kezdte teljesen normális hangnemben, majd helyet foglalt Harry mellett a kanapén. -Normálisak vagytok?-itt már torka szakadtából üvöltött. -Elmentek bulizni amikor most lett vége ennek a mizériának? A sárga földik isszátok magatokat? Hogy a francba képzelitek ezt? Vedelésre gyűjtitek a pénzt, vagy mi az isten? Térjetek már magatokhoz! Leálltatok egy kis ideig a bulizással, erre mire ébredek ma reggel? Ti vagytok az újság címlapján. Normál esetben ezzel nem lenne semmi baj, csak hogy pálinkás pohárral a kezetekben pózoltok, és állítólag azt nyilatkoztátok, hogy a bandának vége!

-Nem is látom a címlapon magunkat...-Harry idő közben az újságért nyúlt, és azt kezdte vizsgálgatni.

Paul lekevert neki egy taslit.

-NEM ERRŐL AZ ÚJSÁGRÓL VAN SZÓ TE IDIÓTA! Mit keresne a Playboyban a ti képetek? Istenem Harry. Kijózanodtál már? Térjetek észhez! Ez nem népszerűsíti a bandát! Zayn azt hittem már vége a piás korszakodnak. Mi történt veled? Küldjelek elvonóra? Az jobb lesz? Megáll az eszem.-csóválta a fejét és hátradőlt ültében. Azt csináltuk, amit ilyenkor szoktunk. Csak bámultunk magunk elé csendben. Az anno' a suliban is bevált, amikor a tanár osztott minket. Paul lehiggad, mi pedig ellóghatunk vagy csinálhatjuk tovább azt, amit elkezdtünk. Mindig bejön.

-Bocs, Paul. Nekünk mennünk kéne. -megtörtem a csendet, ami azzal egyenlő, hogy az életemmel játszottam. Szinte láttam a homlokán kidagadó ereket. Csak intett egyet, és mi már ki is slisszoltunk a nappaliból. Miközben ismét a bejárati ajtó felé haladtunk, azon gondolkodtam, hogy Viv nem rekedt-e be, mivel már egy jó ideje nem szólalt meg.

-Jól vagy?-kérdeztem meg tőle az ajtón kívül sápadt arcát látván.

-Igen. Csak fogalmam sincs mit fog ehhez az egészhez szólni Loreen. Már eleve nem kedvel téged, mi lesz ha megtudja, hogy részeg voltam, suliba se mentem?! Ki fog nyírni! És van egy olyan érzésem, hogy te sem fogsz kimaradni ebből.-magyarázta kétségbeesetten.

-Nyugi már! Meg kell hogy értse, te is egy kamasz vagy. Veled is megeshet. Max. kiabál egy sort. Azt pedig mind ketten kibírjuk. -mosolyogtam rá és ezen a napon először ő is megvillantotta a gyönyörű mosolyát amit annyira szeretek. Sokkal jobban áll neki, mint a szomorúság és a bánat.

December elseje volt és a járdák már eléggé csúsztak az éjjeli fagyban rájuk fagyott esőtől. Nem kellett hozzá sok, hogy az ember elessen.

-Balfasz.-nevettem fel amikor Viv dobott egy hátast a betonon.

-Rohadt kedves vagy.- nézett rám dühösen, majd megragadta a nadrágom szárát, mire én is feldobtam a talpam.

-Tudom.-feltápászkodtam a hideg kőről, majd felhúztam Vivienne-t is. Egyikünknek sem hiányzik egy vesemedence gyulladás.

Óvatosan nyomta le a kilincset, majd belépett a házba. Kezemet szorította és egyre beljebb merészkedett. Mikor a konyhához értünk egy hang csendült fel a síri csendben.

-Ó! Hát ti vagytok azok!- bukkant elő szinte a semmiből Viv anyja Loreen, mosolyogva. És ez tényleg mosoly volt, nem a szokásos vicsorgása.- Hogy, hogy ilyen korán? -vonta fel a szemöldökét. Talán nem voltatok iskolában?

-Az az igazság, hogy...-kezdte magyarázni Viv, de félbeszakítottam mondandóját az ő ajkaira tapadó ajkaimmal.

-De voltunk. Mind a ketten. Csak megkaptuk a Rómeó és Júlia színdarabhoz a szövegünket és elengedett a tanárnő, hogy minél előbb magoljuk be.-kimagyaráztam magunkat, hisz amiről nem tud az nem fáj és ahogy Viv is megmondta, nem tartozom a kedvencei közé, nem kellene még jobban megutálnia azért, mert a lánya miattam lógott a suliból. Vivienne csak szótlanul halványan mosolyogva állt miközben egymás kezét fogtuk. Loreen bólintott, majd mosolyogva visszament a konyhapult mögé és ide-oda kapkodva élelmiszereket dobált egy edénybe. Viv szerint főzött, hát nem tudom, hogy mennyire lehet azt főzésnek nevezni, amit ő csinált.

-Amúgy jó, hogy itt vagytok. Vacsorát főzők. Képzeld Vivienne! Maggie meglátogat minket!-vigyorgott még szélesebben, mire Viv-nek is felcsillant a szeme. Nekem persze fogalmam sem volt ki az a Maggie. Rossz emlékeim vannak ezzel a névvel kapcsolatban.

-Ki az a Maggie?-kérdeztem meg végül.

-A nővérem.-mosolygott szélesen, én pedig örültem, hogy végre arról is tudok, hogy a barátnőmnek van egy nővére.

-Honnan jön?

-Las Vegas-ból. Mellesleg Zayn! Szívesen látunk vacsoránál. -azt hittem rosszul hallok. Szerintem még félre is nyeltem a nyálamat. Az a nő szívesen látna engem vacsoránál? Itt van valami csapda. Képtelen vagyok ezt elhinni. Biztos van valami hátsó szándéka. Először ezek futottak át az agyamon.

Mire bele kezdtem volna a másik gondolatmenetbe, hogy leessen az állam attól hogy egy emlékemben szerepel a Maggie név és Las Vegas is, már késő volt. Nyílt az ajtó és egy húszas éveiben járó nő lépett be a házba, oldalán egy gyerekkel. Szó szerint köpni nyelni nem tudtam és ahogy láttam a nő sem.

-TE???-szinte kiejtette a kezéből az alig egy éves gyereket. Szerencse, hogy Viv időben odalépett, hogy elkapja. Nekem is hasonló volt a reakcióm. Ugyan az a Maggie állt előttem, akivel egy éve, vagy talán másfél éve egy las vegas-i ügyvédi irodában ültem még anno' és kisebb tárgyalás folytattunk annak a nőnek a társaságában aki nem más mint Viv anyja.