42. fejezet

Sziasztok, meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. :) Várom a véleményeket kommentben. Rengeteg új olvasót kaptam aminek nagyon nagyon örülök. :) És áthaladtunk a 75.000 megtekintésen, amit rettenetesen köszönök nektek! A hét folyamán kaptam három díjat, amit szintén köszönök. 

2x

Valamint, megint készítettem velem egy interjút, amit itt el is olvashattok vagy a blogon. KATT.

Csalódottságomat és bánatomat könnyekbe fojtottam. A szívem hevesebben vert, mint valaha. Annál is hevesebben, mint amikor Zayn végig simított a bőrömön, mint amikor forró leheletét arcomon éreztem vagy amikor ajkai az enyémeken csüngtek. Még mindig érzem, ahogy Zayn karjai a derekam köré fonódtak és szorosan magához húztak. A lelki szemeim előtt lebeg ahogy vaskos, erős tenyere közé vette az arcomat. A bőrömön még mindig bizsereg ott, ahol megérintett. Nem tudom elhessegetni Zayn arcát a gondolataimból. Ahogy ott állt a színpadon először dühösen azt hittem képes lenne megpofozni. Majd amikor enyhültek a vonásai és szomorúságot és tanácstalanságot véltem felfedezni a szemében... Már nem is tudom mit gondoljak. Már nem akar engem? Ezért küzdött értem és én ezért küzdöttem érte? Hogy így fejeződjön be az ami szinte még csak el sem kezdődött? Én minden tőlem telhetőt megtettem, amíg ő szinte a füle botját sem mozdította. Azt hiszem igaza volt Zayn-nek: nem kellett volna olyan szekér után futnom, ami már nem vesz fel.

Lesétáltam a színpadról azt vártam, hogy Zayn utánam jöjjön és hozzáfűzzön az utolsó mondatomhoz valamit. Akármit, amiből megtudhattam volna, hogy mit gondolt. De nem jött. Már nem érdekelt semmi, próbáltam lezárni magamban a dolgokat és túltenni magam rajtuk. Az sem érdekelt, ha a kint ülő közönség ócska cafkának gondolt, mert nem lehetett levakarni Zayn-ről. Gondoljanak amit akarnak, hisz úgy sem jövök a képbe többé.

Felcsendült a színpad felől Niall hangja, aki bocsánatot kért és megígérte a fanoknak, hogy énekelnek még három bónusz számot. Mindjárt jobb lett a hangulat és tovább énekelték a Kiss you című számukat.

Zayn hangjába beleborzongott a testem és erős késztetést éreztem arra, hogy visszaforduljak és a képébe vágjak minden ocsmányságot. De tudom, hogy ha ezt megtettem volna, soha nem bocsájtottam volna meg magamnak.

Rázkódó vállal sétáltam végig a színpad mögött az emberek között akik csendben álltak és figyelték, ahogy vonulok. Valamennyi ember arcáról le tudtam olvasni az együttérzést, de voltak olyanok is akik szinte a tekintetükkel megöltek, amiért ekkora kalibát csináltam. Úgy érzem jobban tettem, hogy csak egyenesen előre néztem, amúgy sem láttam sokat a szememben gyűlő könnyektől amik alig várták már, hogy kibuggyanjanak és végig folyjanak arcomon, majd nyakamon, addig amíg a ruhámra nem hullanak. Egy egyszerű csuklómozdulattal kitöröltem a szememből a szomorúság vizét és szipogtam párat, majd berontottam abba a vécébe, ahol hagytam a bőröndöt. Az utolsó az volt amit abban a percben akartam, hogy magam után kelljen hurcolászni a ruhákkal megpakolt gurulós táskát. Leülök rá, majd az arcomat a tenyerembe hajtom és hagyom, hogy a vállam tovább rázkódjon és hogy a torkomból előtörjön a bánatom hangja. Szemet csípte az olcsó női kölni és a lefolyókból előtörő szennyvíz szaga. Úgy éreztem át lettem verve, cserben hagytak és meg voltam győződve afelől, hogy egy olyan világba akarnak teleportálni, amiben Zayn nem létezik. Én márpedig Zayn nélkül képtelen vagyok élni. Most biztos mindenki azt gondolja, hogy ez hazugság, hisz képes voltam létezni Zayn megjelenése előtt. Ez így van. De most jöttem csak rá, hogy nem volt teljes az életem azelőtt, hogy Zayn a képbe nem került. Csak lézengtem a nagyvilágba és azt csináltam amit mások mondtak. Nem volt saját életem, addig amíg Zayn meg nem jelent. Feldobta a mindennapjaimat, izgalmasabbá tette őket. Mindig megnevettetett és megdobogtatta a szívemet. Tudna valaki szívdobogás nélkül élni?

Egy pillanatra átsuhant az agyamon az öngyilkosság gondolata, de gyorsan el is hessegettem. Nem vagyok és soha nem is voltam olyan bátor, hogy ilyenre képes legyek. Megölni nem mertem magam, de kárt tenni nem féltem semmit érő testemben. Felálltam és egy mozdulattal kirántottam a nadrágomból a szíjamat és azzal a fém résszel amit az öv lukjaiba szokás dugni, mély sebet ejtettem a bal csuklómon. Fájdalmamban felsikítottam egy akkorát, hogy a hangszálaim is beleremegtek, majd még egyet vágtam magamon, hogy a fizikai fájdalom elterelje a gondolataimat a lelki traumámról.

Két vágás éktelenkedett a csuklómon, egy X-et formálva. A meleg vér kezdett előszivárogni a bőröm alól, majd először vékony csíkban csordogálni kezdett végig az alkaromon, míg a cseppek a nadrágomra nem csöpögtek. Némán ültem, de a könnyek mindig csepegtek a szememből. A csuklómra meredtem és próbáltam felmérni a károkat, amiket magamon immár nem először ejtettem. A torkom iszonyatosan kapart a nem sokkal előbb történt kiabálások miatt. Nagyokat nyelve próbáltam eltüntetni a gombócot ami idő közben a nyelőcsövemben keletkezett, de hiába. A telefonom vadul rezgett a zsebembe, de nem akartam senkivel beszélni. Mikor a telefon rezgése alábbhagyott eszembe jutott, hogy a névjegyzékemben Zayn még mindig úgy szerepel, hogy a bradfordi bad boi, aminek következtében éles fájdalom nyílalt a bordáim közé. Szemeimet összeszorítva nekidőlők a csempéknek és lassan fokozatosan lecsúszok a földig. Felhúztam a térdem és a karjaimmal átkarolva ráborultam és előre hátra ringatóztam úgy, mint amikor Zayn ringatott, amikor az ölében ültem. Apró fájdalmas nyögések hagyták el a számat miközben szipogva itattam az egereket. Nem láttam magam, de fogadni mernék, hogy úgy néztem ki, mint egy mosott, gyűrött rongy. A szemem karikás, duzzadt és vörös lehetett. Mint aki kötőhártya gyulladást kapott.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor meguntam azt, hogy a könnyek perzselték az arcom és újra meg újra legördültek azon. A fejem is belefájdult a sok sírásba, a kezemről már nem is beszélve. Felkászálódtam a padlóról és elővettem a mobilom, hogy megnézzem mennyi időt töltöttem depressziózással a büdös női vécében. Bár csak az időt akartam megnézni, erős kényszert éreztem arra, hogy megnyissam a Doniya által hagyott üzenetet. Vagy húsz nem fogadott hívásom és öt üzenetem. Ennyiszer még senki sem keresett. Don nagyon jó barátom lett, talán még jobb is mint Rebeca. Beca-t is szeretem, mindig megosztottam vele mindent és olyan volt nekem mint egy testvér, de ő mindig is olyan volt, hogy kikerülte az akadályokat, ha beléjük ütközött., Doniya pedig inkább segít nekem átlépni felettük. Valamiért hozzá erősebb szálak kötnek.

Elolvasom az üzenetét amiben a következők állnak: Maradj Harry-vel! Ismétlem maradj Harry-vel! A repülőgépem holnap reggel landol, nem sokára találkozunk! Ne csinálj semmit, Viv! xX

Doniya felém tartott, hogy tartsa bennem a lelket. Nekem pedig csak annyi volt a dolgom, hogy Harry-vel maradjak. Úgy voltam vele, hogy talán ezt tudom is teljesíteni, így összeszedtem magam -ami jelen esetben azt jelentette, hogy megmostam a kezem és az arcom-, majd felkaptam a cuccaimat és kirontottam végre a helyiségből. Kint friss levegő csapta meg a kissé még nedves arcomat. Az emberek továbbra is illetéktelenként néztek rám, aki behatolt az ők magánszférájukba.

Odasétáltam egy középkorú férfihez.

-Merre találom Harry és Zayn öltözőjét?-kérdeztem, mire a férfi fejét csóválva intett egy folyosó felé. Bőröndömet magam után húzva sétáltam végig lassú léptekkel a folyosón. Sorba haladtam el Liam, Niall és Louis öltözője mellett. Kizárásos alapon az utolsó kettő volt Zayn-é és Harry-é.

Megálltam a ZAYN MALIK felirattal ellátott ajtó előtt és ismét fátyolos tekintettel vettem egy mély levegőt, majd szaggatva fújtam ki azt.

Bekopogtam, de senki sem szólt vissza, így hát beléptem az öltözőbe. Zayn parfümjének illata csapta meg az orromat amitől újra feltörtek bennem az érzések, de senki sem tántoríthatott el a célomtól. Közelebb sétáltam a sminktükréhez és megragadtam egy tollat meg egy szalvétát amin apró morzsákat véltem felfedezni és a következőt írtam:

Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra , akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. Észreveszem hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt.

A szerelmed.

Nem olyan tartalmas levelet írtam neki, amilyet ő nekem. Nem minden igazság, amit leírtam, hisz soha többé nem tudok úgy gondolni rá, mint egy hétköznapi fiúra, de úgy érzem, jobb ha ezt ő így gondolja majd. Azt akartam tudja, hogy teljes mértékben el akarom felejteni és új életet akarok kezdeni, amiben ő nincs benne. Ez sem teljesen igaz, sőt egyáltalán nem, de jobb ha ő így tudja és kicsit neki is fáj valami, ami velem kapcsolatos, nehogy már csak én szenvedjek.

A továbblépés érdekében elhagytam az öltözőjét amilyen gyorsan csak tudtam. Tovább lépés érdekében? Édes istenem! Ki áltatok? Mikor fogok továbblépni? Egy élet nem lenne elég, hogy megküzdjek ezzel vagy, hogy elfelejtsem.

Kisétáltam az öltözőből és elejtettem az utolsó könnyemet is, majd megtöröltem az arcomat és tovább sétáltam pár métert amíg meg nem álltam Harry ajtaja előtt. Ez az ajtó jelentette akkor számomra az új kezdetet, így hát beléptem rajta. Ahogy Zayn öltözőjében sem volt Zayn, úgy Harry sem volt a sajátjában.

Leültem a kanapéra és míg Harry-t várom, ezerrel kattogott az agyam. Ezúttal azon, hogy milyen életem lenne, ha nem ismertem volna meg a számomra most mindent jelentő fiút. Minden könnyebb lett volna akkor számomra, ha Ő kimarad az életemből. Akkor valószínűleg a mindennapjaim azzal tölteném, hogy fizikát tanulok éjjel nappal és azon görcsölök, vajon felvesznek-e az egyetemre. Rebeca-val szokás szerint megtartottuk volna a péntek esti filmnézős fagyi evő-s rituálénkat. De sajnos vagy nem sajnos nem így alakította az életemet a sors. Ha nem ismertem volna meg Zayn-t, most nem tudnám mi az, hogy szívből szeretni. Nem tudnám mi az, hogy áldozatokat hozni. Nem tudnám mit jelent az adrenalin fogalma. Nem tudnám mit értenek az emberek az alatt, hogy halgass a szívedre. Minderre nem került volna sor ha Zayn nem jön és nem lép be a világomba. Sok mindent köszönhetek neki.

Harry belépett az ajtón és szomorúan nézett rám. A jelenléte valami egészen új érzést ébresztett bennem.

Felálltam és lassan felé sétáltam. Alig pár lépésre voltam tőle, mire ő kitárta a karjait. Közelebb léptem hozzá  és ahelyett, hogy karjaiba vetettem volna magam, karjaimat a nyaka köré fontam és hosszasan megcsókoltam. Visszacsókolt, de eltolt magától.

-Kell valaki, akit szerethetek!-mondtam és éreztem, hogy az arcom megint könny áztatta.

Harry megcsóválta a fejét és ellépett mellőlem.

-Viv. Te is tudod és én is, hogy nem én vagyok a te embered. Ezt nem tehetem se Zayn-el se veled, akármilyen nehéz is ellenállnom. -megrázta a fejét ismét. -Azt akarod, hogy legyen még egy ember, aki úgy szeret mint Zayn, de olyan ember nincs több. Nem létezik. Igaz, hogy én is szeretlek, de ez az érzés eltörpül az övé mellett. -arcomon egyszeriben kisimultak az izmok és minden figyelmemet Harry-nek szenteltem, aki mélyet sóhajtva folytatta amit elkezdett.- Jól hallottad. Vivienne. Szerelmes vagyok beléd. -kinyögte, majd magasba emelte a karjait. -Esküszöm neked, hogy ez az irányításom nélkül zajlott! Lehet, sőt biztos, hogy annyira nem szeretlek, mint Zayn, de azt nem mondhatom, hogy közömbös vagy számomra. Amikor megkértél, hogy legyek az áll pasid, akkor a szívem szakadt meg, mert legszívesebben azt mondtam volna, hogy nem az áll akarok lenni, hanem az igazi. De nem mondtam, mert ez így volt rendjén. Van fogalmad róla, hogy mennyit könyörögtem Zayn-nek, hogy egy kicsit jobban becsüljön meg, hogy jobban figyeljen rád? Mert egy ilyen lányt mint te, nem talál még egyet. Ha nem lenne Zayn, de van nagyon is és örülök neki, meg szeretem mintha a bátyám lenne, akkor esküszöm bepróbálkoznék nálad. De ezt nem tehetem, hisz fogadalmat kötöttünk, hogy semmilyen lány nem állhat a banda útjába. -felnevetett és zsebre dugtam a kezeit. -Lehet, hogy ezt nem kellene elmondanom neked, lehet, hogy ezzel csak még jobban megkavarok mindent benned, de ha már így hozta a helyzet...-közelebb lépett hozzám, megszüntetve a köztünk lévő távolságot. Beletúrt kócos hajamba, majd egy tincset a fülem mögé tűrt. Szép, zöld csillogós szemeivel az arcomat fürkészte és még egyszer utoljára megszólalt.-Szeretlek.

41. fejezet

Sziasztok! :) Először is. Itt az új rész, remélem tetszeni fog és izgalmasnak találjátok majd. Az én tetszésemet még mindig nem nyerte el az írásom, de velem ne törődjetek. Másodszor. Nagyon nagyon boldog születésnapot a mi drága egyetlen Zayn-ünknek! Hihetetlen, hogy nem rég még csak 18 éves volt, most pedig már a 20-as éveit pengeti majd. Felfogni se tudom, hogy milyen gyorsan telik az idő. Harmadszor pedig, valami különlegességgel jelentkezem. Két interjút is készítettek velem, a legjobb tudásom szerint és őszintén válaszoltam rájuk. Esetleg ha elolvasnátok és még lenne kérdésetek, azt nyugodtan feltehetitek kommentben, chat-en email-ben akárhol. :) Jó olvasást! <3

________________________________________________________________

1.A blogodba miért pont Zayn lett a főszereplő?

Heylin.:Először is azért, mert szerettem volna egy olyan blogot nyitni, ami a lehető legjobban eltér a többitől. Minden egyes blogban amit olvastam a történet Londonban játszódott. Mivel Zayn beceneve (Bradfordi bad boi) kapcsolódik egy helyszínhez (Bradfordhoz) úgy döntöttem őt választom.

2.Happy End-et szeretnél a történetbe?

H.:Még nem tudom mit szeretnék. A történet vége még nincs meg, és sorozatban pattannak ki újabb és újabb ötletek a fejemből, amik hol pozitívak és hol negatív események. Minden esetre olyan véget szeretnék, amire egyáltalán nem számítanak az olvasóim.

3.Hány design volt eddig a blogon?Mind te szerkesztetted?

H.:Összesen 8 vagy 9, nem tudom pontosan. Mindet én szerkesztettem, kivéve a fejléceket. A fejlécek közül (9 darab) én csak 4-et csináltam.

4.Kb. még hány rész lesz?

H.:Több blogom volt már amiket töröltem és amikor ezt elkezdtem, megfogadtam, hogy minimum 70 részesre írom. De jelenleg úgy néz ki, hogy sajnos maximum 50 vagy 60 részes lesz.

5.Lesz-e "2. évad"?

H.:Egyszer már elgondolkodtam rajta, úgy hogy előfordulhat, hogy lesz.

6.Miért pont az 1D-vel írsz/írtál történetet?

H.:Azért, mert fan vagyok és akkor láttam először fan fiction-t, amikor fan lettem. Azelőtt azt sem tudtam, hogy ilyenek léteznek.

7.Mikor indult a blog?

H.:2012. augusztus 5.-én.

8.Hány éves vagy? ( Ha nem akarod elmondani , jelezd )

H.:16. életévemet töltöm 2013-ban.

9.Van -e háziállatod?

H.:Van.

10.Ha lehetne egy szuper képességed mi lenne az?Miért pont az?Mire használnád fel?

H.: Szerintem a varázslást választanám. Az olyas fajtát mint a Harry Potter filmben. Akkor azt varázsolnék, amit akarnék és akkor amikor akarnám azt. Persze a varázserőmmel másoknak is segítenék, nem csak magamnak varázsolnám meg az "aranyéletet".

11.Mit szeretnél el érni az életbe?Vagy mit értél el már az életbe amire rettentően büszke vagy?

H.:Szeretnék tolmács, ügyvéd vagy színész lenni. Esetleg író és kritikus. Mindenképp valami olyat szeretnék, ami által az emberek megismerhetik a nevemet. Mindig is szerettem a figyelem központjában állni. New Yorkban szeretnék élni. Lehet, hogy gáz, sőt biztos, de amikor még Magyarországon éltem, indultam egy nemzetközi székely mesemondó versenyen amin indultak székelyek is és olyan emberek is akik Romániából érkeztek. Arany fokozatot kaptam a versenyen és valami rohadt büszke voltam magamra, mert nem hittem volna, hogy sikerülhet. Büszke vagyok arra, hogy sok emberrel ellentétben fel merem vállalni azt aki vagyok és büszke vagyok arra, hogy kimerem mondani amit gondolok.

12.Voltál -e koncerten?Ha igen kinek a koncertjén?Hol?Ha nem , kinek a koncertjére akarsz eljutni?

H.:Még nem voltam és el szeretnék jutni egy Justin Bieber és egy One Direction koncertre.

13.Mi az a szín amit abszolút utálsz?

H.:Citromsárga és narancssárga.

14.Ha három lehetőség lenne : kikapcsolod az életedet ; újraindítod az életedet ; hagyod ugyanígy az életedet.Melyiket választanád?Miért?

H.:Hagynám ugyanígy, mert így jó és szeretném megtudni, hogy miket tartogatnak még a számomra a fentiek.

15.Kb. hány éves korodig hittél a húsvéti nyusziba/télapóba/jézuskába?Magad jöttél rá vagy valaki elmondta?Hogyan jöttél rá vagy ki mondta el neked?Hogy fogadtad?

H.:Maximum 5 éves koromig hittem a jézuskában. Egy idő után a szüleim megunták az egészet és egyszerűen kézbe kaptam az ajándékokat. Nem emlékszem, hogy hogy volt. Egyik évben még a fa alatt voltak az ajándékok a másik évben már nem. Nem kérdeztem semmit, hogy miért, egyszerűen csak elfogadtam. Nálunk soha nem volt divat a télapó és a húsvéti nyúl sem.

+1.Ha van háziállatod mutass róla/róluk képet!(Ha nem probléma.)Ha nincs háziállatod akkor kérlek a kedvenc állatodról mutass egy képet!

Ezt a kritikát megtekintheted ezen a blogon: KATT KATT KATT! 

_____________________________________________________________

-A történetet megálmodtad vagy csak úgy jött?

-Hú. Ez nehéz kérdés. Volt egy blogom, amit még májusba kezdtem el. Oda nagyon-nagyon sűrűn hoztam a részeket és azt a blogot nagyon összecsaptam. Láttam, hogy más blogok mennyire sikeresek, így úgy döntöttem bezárom a blogot, bezárok mindent. Akartam valami egyedit alkotni, ami ki van dolgozva. Így azt mondtam, én arról fogok írni, hogy Zayn-t visszaültetik az iskolapadba.Abban a pillanatban pattant ki a fejemből, amikor megnyitottam a blogot, és az első bejegyzésnek megadtam a Prológus címet.

-A a főszereplő lányt magadról mintáztad?

- Nem. Egyik szereplőt sem magamról mintáztam egyik blogomban sem. Teljes mértékben kitalált a személyiségük.

-Gondolom te is olvasol sok féle blogot. Melyik az a blog amelyiket évekig eltudnál olvasgatni?

-Nem, nem olvasok sok blogot. Egy ismerősöm blogjait olvasom csak, mert egyszerűen megunhatatlan ahogy ír. A kedvenc blogom tőle: DON'T YOU REMEMBER?

-Amikor valaki hozzászól a legújabb részhez, milyen érzés önt el?

-Ezt nehéz megfogalmazni. Először mindig kíváncsi vagyok, aztán mikor azt olvasom a kommentben, hogy "nagyon jó, kövit!" akkor kicsit csüggedt, mert igazából néha azt várom, hogy az olvasóim ellássanak pár tanáccsal, hogy hogy javíthatnék az írásomon. Persze, mindig nagyon-nagyon örülök minden kommentnek-még egy pár szavasnak is- hisz veszik a fáradságot az emberek és írnak, mert tudják, hogy mennyit jelent ez nekem és ha nem írnának, nem írnék nekik új részeket.

-Mit tanácsolnál azoknak, akik most vágnak bele az írásba?

-Azt, hogy soha ne adják fel, mindig akad valaki aki olvasni fogja amit írnék, még ha csak egy személy is az. Én már az első rész közzététele után be akartam zárni a blogot és most meglehet nézni hol tartok! Közel 60.000 oldalmegjelenítés és több mint 83 feliratkozó a blogomon. Ha feladtam volna, most nem tartanék itt. Eleinte nagyon sokat kell dolgozni a bloggal. Nekem is idő kellett hozzá, hogy rájöjjek mi tetszik az embereknek egy blog kinézetén. A blog kinézete nagyon fontos! De az írás, amit oda írnak még inkább. Még a mai napig szinonima szótárt használok és megnyitom a google-t amikor írok, hátha szükségem

lesz rá. Nem féljetek segítséget és véleményt kérni, hisz mindenki a hibáiból tanul.

-Most egy kicsit áttérünk az új blogodhoz. (link itt) Ezt  a történetet, hogyan vagy honnan találtad ki?

-Már kezdtem unni a Nor with you, nor without you-ban Viv szemszögét. Kellett valaki más, akinek az életébe bele tudtam képzelni magam. Hiányzott már valami újdonság. Igazából már rég akartam nyitni egy új blogot, de nem állt össze a fejemben a történet. Csak foszlányok és idióta nevek, amikkel szinte semmit sem lehetett kezdeni. Erről a történetemről lehet elmondani, hogy "megálmodtam". Mikor reggel felkeltem, már tudtam, hogy miről fog szólni. Nap közben a fejemben kiegészítettem pár dologgal, ami biztosított afelől, hogy merjek belekezdeni, mert nem fogok beleunni és a többiek is szeretni fogják, hisz én is szívesen olvasnék egy olyan blogot ami a múltban, évszázadokkal

régebben játszódik.

-Na, akkor az utolsó kérdésem. Amikor írod a részeket hallgatsz valamilyen zenét vagy 

inkább csöndben írod őket?

-Na hát ez igazán érdekes kérdés. :D Először mindig kapcsolok valami zenét, mert a zenétől megjön a kedvem az íráshoz. És írás közben mindig facebook-ozok meg twitterezek és hát ugye hallgatom a zenét is. És azon kapom magam, hogy nem növekszik a rész tartalma amit épp írok. És akkor kinyomom a zenét és próbálok koncentrálni, de egy idő után megunom

zene nélkül, úgyhogy visszakapcsolom. Szóval miközben írok, ki-be kapcsolgatom a zenét.

Ezt a kritikát megtekintheted ezen a blogon: KATT KATT KATT!

________________________________________________________________

A közel nyolc órás út hamar eltelt, annak ellenére, hogy általában ha várunk valamit kétszer olyan lassan telik az idő. Néhányszor ébredtem csak fel. Legtöbbször akkor, mikor Sierra eszeveszetten rikácsolt miközben telefonált, vagy amikor kifele ordibált az ablakon kevésbé kedves szavakat. Felajánlottam volna, hogy vezetek helyette én egy kicsit, hogy pihenni tudjon, de nincs jogosítványom, így be kellett érnie azzal, hogy figyelmeztettem, amikor áthajtott a másik sávba, vagy felébresztettem amikor elaludt. Nem voltam benne biztos, hogy épségben megérkezünk úti célunkhoz, de minden kétségem elszállt abban a pillanatban, amikor az útszélén megpillantottam a táblát amire nagy betűkkel volt írva a város neve. Ültemben kiegyenesedtem és szinte rátapadtam a szélvédőre azt lesve, hol kell lefordulni. Igaz, hogy én nem voltam, vagyok és valószínűleg nem is leszek jártas Párizsban, de volt egy "remek" fuvarosom akinek a fejébe szinte be volt építve egy GPS.

Ahogy közeledtünk ahhoz a térhez ahol a színpad fel volt állítva és ahol a fiúk koncertet adtak, átfutott a testemen egyfajta borzongás. Már milliószor összeraktam a fejemben a szöveget, amit Zayn-ek akartam mondani, de még is úrrá lett rajtam a félelem. Nem attól féltem, hogy megint visszautasít vagy elküld melegebb tájakra, hanem attól, hogy esélyt sem ad arra, hogy elmondjam amit akarok. Úgy voltam vele, minél rövidebbre kell fognom a mondandómat, de annál hatásosabbra kell megfogalmazzam. Tudtam, hogy Zayn szeret, efelől semmi kétségem nem volt. Egyszerűen csak meg kellett győznöm afelől, hogy én is úgy szeretem őt, ahogy ő engem, fontosabb az életemnél is és fontosabb mindenki másnál. Ki lenne fontosabb Zayn-nél? Loreen? Ugyan már! Mindig eltiltott attól amit szerettem, mindig a nővéremet részesítette "előnyben", mindig azt akarta, hogy olyan legyek mint ő. Azt akarta, hogy legalább olyan ismert legyen a nevem mint Maggie-é Las Vegas-ban. Szóval engem csak a második helyre sorolt. Remélem így érthető, miért fontosabb számomra egy fiú mint az "anyám". Különben is, néha kell áldozatokat hozni.

Ezen gondolkodtam egészen addig, amíg meg nem hallottam az egyik irányból az emberek nyüzsgését. Ismét felkaptam a fejemet és megláttam a tömeget a Paris Bercy előtt. Ez egy hatalmas fedett stadion. Ahogy hallottam a koncert már nagyban tartott, de még mindig millióan tolongtak a bejárat előtt. Gondolom ők voltak azok az emberek, akiknek jegyük nem volt, de mindenképpen be akartak jutni. Én is közéjük tartoztam, habár engem teljesen más ok vezérelt.

Sierra még le sem fékezett, de én már kiugrottam az autóból. Amikor megállt a platóról gyorsan lekaptam a bőröndöm, hálálkodtam neki egy sort, majd futni kezdtem a mögöttem zötykölődő kofferrel a nyomomban.

Meg sem próbáltam elől bejutni. Ha oda is verekedtem volna magam a bejárathoz, a közel két méteres biztonsági őrök felemeltek volna a pulóverem nyakánál fogva és egy egyszerű mozdulattal arrébb raktak volna.

Gyors léptekkel megkerültem az épületet és egy hátsó ajtót kerestem, de nem találtam. Az építmény hátsó fala telesen üres volt. Tanácstalanul leültem egy felfelé vezető lépcső aljára és az arcomat a tenyerembe temettem. Már megint ott tartottam, hogy feladom. Lehetetlennek tűnt az egész. Az utolsó lehetőség az volt, hogy az utcán elcsíptem volna Zayn-t, miközben felszállni készült volna a turné buszra, vagy beült volna egy limuzinba. Már épp felálltam, hogy megkeressem a buszt, amivel a fiúk majd távozni fognak, amikor hirtelen a fejemhez kaptam és felröhögtem. Nem gondoltam volna, hogy azon a napon nevetni fogok, de muszáj volt elmosolyodnom magamon. Csak úgy nem szerelnek egy lépcsőt egy épület hátuljára. A lépcső tetején valamiféle bejáratnak kellett lennie. A feljárón kettesével szedtem a fokokat, majd ismét kettesével szedve őket lerohantam a bőröndömért amit lent felejtettem. Miután újra a lépcső tetején voltam, megálltam az ajtó előtt, amiről feltételeztem, hogy ott kell lennie. Hát ott volt. Szinte kiszúrta a szemem.

Még mindig mosolyogva lenyomtam a kilincset. Zárva. Ez most komoly?-kérdeztem magamtól. Össze fogtak ellenem a fentiek. Dörömböltem az nyílászárón, de senki sem nyitotta ki azt. Ekkor kirántottam a hajamból egy hullámcsatot és babrálni kezdtem vele a zárat. Még sosem csináltam ilyet, de jó pár filmben megfigyelhettem már az ilyesfajta betörésnek minden lépését. Pár percen keresztül kotorásztam a reteszben a csattal, mire végül megadta magát, kattant egyet és résnyire kinyílt az ajtó. Gyorsan kitártam azt, beléptem, majd becsaptam magam mögött. Szorosan a falnak simultam és felmértem a helyet, hogy hol is vagyok. Kötelek lógtak felettem rámpákon, a földszinten tömérdek elektronikus műszer és fülhallgatóval rohangáló emberek. Lesurrantam a lépcsőn és mielőtt fiúk énekhangjának az irányába lopakodtam volna, bevágtam az utazótáskámat egy női mosdóba. Csak reménykedni tudtam, hogy amíg elintézem amit el kell intézzek, addig a ruháim nem szívják magukba a vécében keveredő büdös női kölni, vizelet és szennyvíz bűzét. A hangok irányába menet furcsán méregettek az emberek, de senki sem állított meg és nem is szólított le, egészen addig amíg, mindössze tíz méter el nem választott a színpadtól.

-Hova-hova hölgyem?-a kezét kinyújtotta elém egy zömök testalkatú de annál izmosabb és erősebb férfi, így elzárta az utamat. Kétségbeesetten néztem körbe, mire a szemem megakadt azon a személyen, akire abban a pillanatban szükségem volt.

-Paul!-kiáltottam oda a férfinak akit szerencsém volt megismerné még Zayn által. De nem figyelt rám. -Paul!-még egyszer rákiabáltam, mire felém kapta a fejét. Tekintete elidőzött rajtam, tudtam, hogy nem tudta hová tenni kilétemet. Tetőtől talpit végigmért, majd felhúzta a szemöldökét és felkiáltott: -Á! Victoria, ugye?-közelebb lépett hozzánk és biztosította az utamat álló férfit, hogy ismer.

-Vivienne...-javítottam ki unottan. -Zayn-nel szeretnék beszélni!- rögtön a lényegre tértem, hisz nem akartam késlekedni.

-Ó! Majd a koncert után!-megveregette a vállam. -Már csak pár szám van hátra, addig ülj le a színpad szélére egy székre, és élvezd!-rám mosolygott, majd sarkon fordult.

-Nem! -rohantam utána. -Ez most életbevágóan fontos! Nem lehet halogatni! Hívja le a színpadról!-szinte meg parancsoltam neki.

-Nem. Azt nem tehetem. Csak tudsz várni még pár szám erejéig!-és megint tovább állt.

-Rendben. Ha nem ők jönnek le, akkor én megyek fel. Ennyire egyszerű!-azzal rohanni kezdtem. Paul a másik irányba indult el, nyilván azt hitte, hallgatni fogok a szép szóra így egyedül hagyott. Hát nem ez történt. Csak azért is fel akartam menni. Futottam a színpad irányába, majd tőle két méterre megtorpantam és mint egy külső szemléli, megfigyeltem Zayn-t. Torka szakadtából üvöltötte a szólóját és mindent beleadott amit csak tudott. Mély, rekedtes hangjától szinte elaléltam és kábulatba estem. Órákon át tudnám hallgatni Zayn gyönyörű érzelmes hangját, szinte mindig éneklésre kényszeríteném és csak akkor maradna csendben, mikor ajkaimat szájára tapasztanám elzárva a torkából előtörő hangok kimenetét.

Megráztam a fejemet, ezzel visszatértem az ábrándozásból a valóvilágba és a képzeletem szüleményei helyett már azt láttam ami valójában történt. A fiúk a színpad közepén ugrálva énekelték az új lemezük -amiről fogalmam sem volt, hogy létezik és halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy mikor vették fel a csaknem húsz számot. -kiss you című számát. Miközben Niall nem énekel a közönséget fürkészi tapsol mikrofonnal a kezében és össze vissza rohangászik. Hihetetlen, mit hoz ki belőle a zene.

Egy pillanatban, amikor háromszázhatvan fokos fordulatokat csinált, megakadt a szeme rajtam. Megállt, egy pillanatig nézett, majd megdörzsölte a szemét, hogy tényleg én vagyok-e az. Halványan elmosolyodott, majd kimelegedve, izzadságtól csillogó testét odavonszolta a többiekhez, majd a Zayn vállára tette a kezét és súgott valamit a fülébe. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mi volt az. Zayn a fejét hirtelen felém kapta és szeme villámokat szórt. Ismét neki lett volna szólója, de nem kezdett el énekelni. Mindenki Zayn arcát fürkészte, csapattársai inkább rémülten a rajongókhoz képest akik inkább érdeklődve figyelték, hogy mi történik. A háttérben álló fiúk észrevettek engem is, miközben én már Zayn felé sétáltam és csaknem pár méterre álltam tőle. A színpadon lévők egytől egyig mind mosolyogtak, miközben tudták, hogy a koncertnek onnantól kezdve már befellegzett. Szerintem titkon mind tudták, hogy ott leszek. Kivéve Zayn-t, majd felrobbanó vörösödő fejjel méregetett amíg oda nem értem hozzá. Homlokán egy kidudorodó vadul lüktető eret véltem felfedezni. Mielőtt elkezdett volna ő beszélni, vagy mielőtt belefoghattam volna én a mondókámba, egy harmadik személy törte meg az idő közben beállt csendet.

-Miért van joga ahhoz a ribancnak, hogy félbeszakítson egy koncertet?-egy rajongó kiáltott. A színpad előtt állhatott, mert a hang közelről jött. Akár rá is vethettem volna magam, persze nem tettem. Ribanc. Felemelő megszólítás. Legalább azt is megtudhattam, hogy a fanok így hívnak a hátam mögött. Zayn-nel egy emberként fordultunk a tömeg felé. Mielőtt kinyithatta volna a száját, én szólaltam meg.

-Miért vagyok ribanc?-feltettem a kérdést és a válaszra vártam, ami egy ideig nem érkezett, majd a tömegből előlépett egy vékony, magas karcsú lány. Haja olyan fekete volna mint az éjszaka, a bőre fehér, és vörös rúzst kent a szájára. Mintha hófehérke lépett volna elém. Gyönyörű feketés sminkje gyönyörűen kiemelte világos kék, szinte szürke szemét. Vele ellentétben én olyan voltam mint egy rongybaba. Gyűrött arcom ráncos volt, smink sem volt rajtam. Szemeim továbbra is duzzadtak és a hajam sem állt olyan jól mint általában szokott. Azon törtem a fejem, hogy Zayn miért nem egy rajongót választott még anno helyettem, így mind kettőnknek könnyebb lett volna. Valószínűleg tovább folytatódott a gondolatsor a fejemben, ha a lány hangja nem töri meg a csendet.

-Mert átverted Harry-t, miközben amúgy állítólag Zayn-be voltál szerelmes. És egyszer randiztál Niall-el. Csupán ezért. -az emberek morajlani kezdenek. Mindenki összesúg a mellette állóval, így kisebb hangzavar keletkezik.

-Na álljon csak meg a fáklyás menet! Nem vertem át Harry-t. Ő egyezett bele egy állkapcsolatba, azért, mert segíteni akart abban, hogy megleckéztessük Zayn-t és, hogy végre észrevegyen.- Harry-re néztem aki fejével bólogatva megerősítette a dolgot. Azt várták, hogy Zayn majd meglepődik, de ez nem történt meg, mert mindenről tudott. Mindig őszinte voltam vele.

-És nem randiztunk! -mutatóujját felmutatva cáfolta meg a lány szavait. Ki ne hinne az ártatlan szőke fiúnak? Mindenki felháborodva fejezte ki nemtetszését. Valószínűleg az egész világ úgy tudta, hogy mi kavarunk Niall-el és akkor, ahogy kiderült, hogy igazából nem is vagyok ribanc, mindenkinek leesett az álla, szégyellték magukat, vagy pedig a harmadik lehetőség: dühösek voltak, mert ha engem nem utálhatnak akkor egyenlőre senkit, amíg az öt fiú közül valamelyiknek nem lesz egy ellenszenves barátnője.

Zayn-re pillantottam aki még mindig összefonott karokkal állt, ezúttal már higgadtam arckifejezéssel. Nem tudom, mitől sikerült lenyugodnia. Azt hittem mielőtt belekezdhetek a monológomba, Paul lerángat. De ő sehol sem volt, így úgy döntöttem, el is kezdem.

-Zayn!-szólítottam meg, mire ő úgy nézett fel, mintha csak szívességet tett volna. -A levél amit hagytál... én-én-dadogtam.- nem tudom mit mondhatnék, azok után a szavak után, amiket írtál. De meg kell próbáljam összeszednem a gondolataimat, ha el akarom mondani, amiért most itt vagyok. Megváltoztam. Te is más vagy, Zayn és én is. Mások vagyunk. Más világban élsz te és más világban élek én. Még is összeillünk! Még is vonzzuk egymást! Van köztünk már a kezdetektől fogva valamiféle kapocs, ami összeköt minket. Én sem tudom, és szerintem te sem, de érzed, hogy több ez mint egy egyszerű szerelem. Soha életemben nem éreztem még ilyet, nem is olvastam róla és még csak filmet sem láttam, amiben így szerették volna egymást egy közönséges fiú és lány mint mi egymást. Mondd, hogy te nem szeretnéd ezt eldobni, Zayn! Mondd, hogy egyszerűen már semmi sem érdekel és velem akarod leélni az életed!- könnyes szemmel, kissé felemelt fejjel a szemébe néztem és vártam a reakcióját. Mint egy kőfal. Kifejezéstelen és merev. Nem mozdult még csak nem is pislogott. Azt hittem valami rohama van, esetleg megállt a szíve. Még az orrcimpái sem mozogtak, azt jelezve, hogy levegőt vett. -Ha itt valakinek el kéne hagynia valakit, akkor az én vagyok. Azt hiszem egy normális kapcsolatban már rég kiakadt volna a barátnőd ha nem avattad volna be. De én, mert engem nem érdekelnek a titkaid, nem érdekel a múltad, engem te érdekelsz a jelenünk és a közös jövőnk!- már könnyek folytak végig az arcomon. Zayn közömbössége akasztott ki ennyire. -Nézd! Szinte titkok kamráján lépkedem, de...-kezdtem volna bele az újabb mondatba, de végre észrevettem, hogy Zayn szája elnyílt, ezért a sajátomat már befogtam volna, de még így is sikerült a mondatom közepébe vágnia, amit ezúttal nem bántam.

-A drogos korszakomban megerőszakoltam egy lányt. A nővéredet.- végül kinyögi amire már olyan régen kíváncsi voltam. Egyszerűen nem jutottam szóhoz és akkor én néztem ki úgy mint aki nem vett levegőt. Illetve nem csak úgy néztem ki, mert valóban elakadt a lélegzetem. Egyáltalán nem ilyesmire gondoltam amikor azt mondta, hogy valami szörnyűséget tett. Azt hittem lopott valamit egy boltból, tizennyolc év alatt cigarettázott, alkoholt fogyasztott vagy valami ehhez hasonló. Maggie... Amikor Zayn-nel találkozott nálunk. Már mindent értek. És a kislány? Zayn-é? Nem az nem lehet! Felidéztem a fejemben Blair arcát és mellé állítottam a Zayn-ről készült legutolsó képemet. Semmi hasonlóságot nem vélek felfedezni kettőjük között. Kicsit megnyugodtam, hogy Zayn-nek nincs gyereke. Fura lenne egy egy gyermekes apával járni, bár minden bizonnyal nem érdekelne, ha az övé is lenne a kislány. A rajongók zúgolódása térít magamhoz. Kétségbeesetten sugdolóznak, ordítoznak, távoznak és voltak akik elővették a kamerás mobiltelefonjukat. Még mindig mozdulatlanul földbegyökerezett lábakkal álltam. Fordult a kocka. Ezúttal én voltam a kőfal és Zayn, aki el le akarta bontani azt.

-Mondj már valamit!-kezeit a vállamra téve elkezdett rángatni. Végül megráztam a fejem és visszazökkentem a valóságba.

-Nem félek attól, Zayn, hogy olyat fogsz csinálni amit én nem akarok, ha erre gondolsz. Nincs olyan, amit ne akarnék veled kapcsolatban! Szeretlek Zayn! Azt hiszed hülyeségből dobálózom ezzel a szóval? Felfogod te egyáltalán, hogy milyen dolgokat foglal ez magába? Félsz bevallani magadnak, hogy van, aki az életénél is jobban szeret? Hogy van, aki kezeidbe adja a kulcsot a szívéhez? Fogadd el ezeket, Zayn! Fogadd el, hogy szeretlek!-mélyen a szemébe néztem és próbáltam tekintetemmel belefúrni a szavakat az agyába, hogy végre eljusson a tudatáig, hogy mit is érzek iránta valóban. Megrázta a fejét, úgy ahogy általában szokta, csak nem mosolyodott el. Egy darabig a kezével babrált, eközben a fülemben dobogó vért hallgattam és felmértem a terepet. Mindenki tátott szájjal figyelt bennünket. A színpadon a fiúk is, a színpad mögött a stáb is és a rajongók is, akik már nem voltak olyan zabosak mint amikor felmentem a színpadra.

Zayn hirtelen rám emelte a tekintetét, miközben én felemeltem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Let me kiss you!- mondta, a legújabb dalukból idézve, aminek egy részletét már hallgattam.

-Itt vagyok! Tessék! Mire vársz még?- ahogy kiejtettem a számon a szavakat, Zayn előttem termett mellkasát szorosan az enyémhez tapasztotta, szinte még levegő sem volt köztünk. Lassan lábujjhegyre álltam miközben ő két keze közé kapta arcomat, kissé összenyomta azt, majd nagy először cuppanós puszit nyomott ajkaimra, majd lágyan csókolni kezdte őket. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett és a sírás fojtogatott. Olyan rég éreztem már Zayn szájízét, közelségét, tenyere melegségét és olyan boldogság öntötte el a testem, amilyen még soha. De ahogy Zayn ajkai elváltak az enyémektől, ennek vége is ért.

-Ne sírj! Hisz nincs miért!- észre sem vettem, hogy idő közben tényleg kibuggyantak a könnyek. Hüvelykujjával letöröl pár kövér cseppet bal szemem alól, majd hátrébb lép. -Ezért nem akarom, hogy velem legyél, Vivienne. Félek, hogy esetleg ha nem is direkt, de fájdalmat okozok neked. A családod utál engem és, hogy őszinte legyek én sem kedvelem őket. Nem tudnék a nővéred szemébe nézni többet. És az anyád...Viv, nekem nem megy ez! Egyszerűen képtelen vagyok rá. Turnékra kell járnom, interjúk, fellépések. Forgatások. Nem vihetlek magammal és nem tudnálak otthon hagyni. Működne így ez a kapcsolat? -széttárta a kezét.- Nem!- és rávágta, mielőtt bármit is kinyöghettem volna. Letaglózva hallgattam, ahogy tulajdonképpen lekoppint.

-Most komolyan ezt teszed velem? Kezdjük elölről az egészet? Ne szórakozz már Zayn! Most rágtuk ezen át magunkat! Egyszerűen csak lerázol? Ezt nem teheted meg velem!- szinte már torkom szakadtából üvöltöttem vele. Minden dühömet kiadtam ami az idő során felgyülemlett bennem és ezt a torkom bánta.

-Lehetünk barátok.-rántott egyet a vállán. Minden kapcsolat ezzel a mondattal zárul. Belém hasított a felismerés.

Hitetlenül megráztam a fejem.

-Ne, Zayn! Csak ezt ne mondtad volna!-szemeimet résznyire összeszűkítettem. -Nincs szükségem -egy nagy levegő vétel után elfintorodtam, mert tudtam mi lesz a következő szavam. -a barátságodra. Mondd, tudnál te ezek után úgy tekinteni rám, mint egy barátra? TUDNÁL?-megint kiabáltam vele, pedig nem volt szándékomban. Ezek után, már tényleg megértem, hogy látni sem akar.

Elhúzta a száját, majd szemével távozásra intett. Még mindig hitetlenkedve meredtem rá, majd gúnyosan elmosolyodtam. Az arcomról az ,,ezt nem hiszem el!", ,,ez lehetetlen!" és az ,,ilyen nincs..." kifejezéseket lehetett leolvasni. Összeszedtem magam, megtöltöttem levegővel a tüdőmet, majd kiürítettem.

-Rendben Zayn. Elmegyek. -mondtam ki végül. -De tudd, magammal viszek egy darabot belőled.- mondtam még utoljára, majd tenyeremet a hasamon pihentetve lassacskán lesétáltam a színpadról. A lépcsőről még egyszer utoljára visszanéztem a köpni-nyelni nem tudó elkerekedett szemű Zayn-re. 

40. fejezet

Ehhez a részhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ez tényleg nem valami izgalmas! Gondolkodtam azon, hogy a számomra izgalmas részt beleírom ennek a résznek a végére, de úgy döntöttem, hogy nem teszem. Arra várnotok kell a következő részig! :) Jó olvasást! ^^,

Még egy darabig hallottam a fejem felett elzúgó repülőgép hangját. Próbáltam felfogni azt amit Zayn mondott a telefonba. ,,Próbállak elfelejteni". Szavai visszhangoztak a fejemben. Talán nekem is ezt kéne tennem? Tovább lépni és elfelejteni őt? Elfelejteni az együtt töltött édes perceket? Egyszerűen töröljek ki csaknem három hónapot az életemből? Erre nem lennék képes. Már csak azért sem, mert nem akarom elfelejteni Zayn-t. Még nem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy így lekoppintott, azután a levél után amit írt. Felfoghatatlan, hogy milyen lazán fél vállról tudja venni még a legkomolyabb dolgokat is. Ismerem. Hisz így ismertem meg. Még ilyen volt a természete amikor az iskolában találkoztunk. Beszólogatós és laza. Semmi sem érdekelte, illetve nem tudtam róla, hogy érdekli valami vagy valaki. Ahogy így utólag megtudtam, én voltam az a valaki aki felkeltette az érdeklődését. Hányszor, még is hányszor felteszem egy nap azokat a bizonyos kérdéseket! Ha észrevettem volna, hogy érdeklődik utánam, akkor már rég együtt lehettünk volna és talán most nem következett volna be ez, amitől amúgy egyikőnk sem tartott, mert nem számítottunk ilyesmire.

Éppen azt próbálom felidézni, vagy inkább kiverni a fejemből amikor Zayn hirtelen felindulásból amikor kedve támadt, megcsókolt. Amikor közel húzott magához, ahogy nagy és erős tenyere a derekamat karolta át, amikor tincseket simított a fülem mögé. Amikor leheletét éreztem az arcomon, vagy a nyakamon. Mikor vaskos ujjai a kézfejemre fonódtak...Amíg ezeken jár az agyam-amiken amúgy nem kéne, ha nem akarom, hogy a fájdalom ennél jobban átjárja a testemet- egy autó fékez le előttem.

Zavartan felnéztem. Mondanom sem kell, hogy miben reménykedtem.

De ismét nem az állt előttem, akire számítottam.

-Helló!-szólított meg bátortalanul az autóban ülő talán húszas éveiben járó nő. -Valami baj van? Esetleg tudok valamiben segíteni?-jobb kezével kikönyököl az ablakon. Fura régimódi platós narancssárga színű autója van. Nyilván kitűntem a tömegből. Miközben inkább mindenki befele tartott én egyedül kint ültem a nagy üvegfalakból felhúzott épület előtt. Korombelieket sem igazán lehetett látni, inkább csak egyetemistákat vagy főiskolásokat akik repültek vissza a kollégiumba a hétvége után. Egyszóval nem volt nehéz észrevennie engem.

-Nem szállhattam fel a párizsi repülőgépre, mert nincs nálam a személyigazolványom.-mondtam unottan. Elég furán nézhettem ki, mikor felnéztem a kissé sötét bőrű nőre, mert akarva is vagy akaratlanul, de mintha ültében hátratántorodott volna. Igaz, hogy smink nem volt rajtam ami végig csordogálhatott volna arcomon fekete csíkot hagyva azon, de eltudtam képzelni magam karikás, fekete, felduzzadt piros szemekkel és kócos hajjal. És ez mind megfűszerezve a kevésbé kedves tekintetemmel.

A lány felsóhajtott.

-Gyere, elviszlek.-maga felé intett, hogy szálljak be a kocsiba. Kedvesen mosolygott ebből tudtam, hogy komolyan is gondolja amit mondott, de ennek ellenére muszáj volt megkérdeznem:

-Komolyan?-úgy pattantam fel a bőröndről, hogy szinte egy métert elemelkedtem a földtől.

-Aha. Pattanj be. -továbbra is kedvesen mosolygott és vadul rágta a szájában lévő rágót. Nem kellett sokáig kérlelnie. Amilyen furcsa működése van az agyamnak, azt következtettem ki ebből is,-hogy a semmiből előbukkan egy ember és csak úgy elvisz Párizsba- hogy ez egy jel. Egy jel, hogy van még esélyem. Nem is haboztam, feldobtam a platóra a bőröndöt és beültem az anyósülésre.

-Szia, Vivienne vagyok!-kezet nyújtottam neki- Tudd, hogy nagyon nagyon hálás vagyok neked! El nem lehet mondani mennyire  lekötelezel! Esküszöm, ha nem jutnék el most oda, komolyan belehalnék...-elkezdtem vadul mutogatni és hálámat zúdítottam rá.

-Sierra. -megrázta a felé nyújtott kezemet. -Igazán semmiség, mi is oda megyünk.- kiengedte a kéziféket, benyomta a kuplungot, váltott és a gázra taposott. Hangosan gumicsikorgással hajtottunk el a repülőtér elől.

-Ki az a mi?-fél szemöldökömet felvontam, hisz nem láttam a másik személyt. Már kezdtem azt hinni, hogy skizofrén a csaj, amikor a háta mögé bökött.

-A fiam, Eddie.- a fia. Az állam konkrétan leesett. Sierra nem néz többnek húsznál. Hogy lehet, hogy gyereke van? Vannak ebben a mai világban olyanok, akik képesek ilyen fiatalon gyereket vállalni? A későbbiekben viszont megtudtam, hogy Sierra a huszonhetedik életévét tölti, amihez képest nagyon jól tartja magát.

Hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem a fiút, de azzal a lendülettel vissza is fordultam, lehúztam az ablakot és egy hatalmas öklendezés kíséretében kiürítettem a gyomrom tartalmát. Azon a napon már másodszor.

-Mi a frász?-undorodva nézett rám Sierra.- Terhes vagy, vagy mi az isten?-ahogy az ő szemei is, az enyémek is elkerekedtek. Nem! Nem lehetek terhes! Egy egyszeri alkalom volt és az sem biztos, hogy megtörtént! Nem várhatok gyereket! Nem akarok gyereket! Kezemet a hasamra tapasztottam és vártam, hátha történik valami rendkívüli, mint például, hogy megmozdul a magzat a hasamban, ahogy az az Alkonyat című filmben Bella hasában is megmozdult. Szerencsére velem nem történt ilyen.

Megtöröltem a számat egy zsepivel amit kihajítottam az ablakon. Féltem, ha a szemét az autóban maradt volna, megéreztem volna a hányás tipikus szagát és újra kidobtam volna a taccsot. Tehát a zsebkendőnek mennie kellett. -Remélem nem a kocsi oldalát okádtad le! Most mosattam le a kicsikét!- mondta, majd mosolyogva megveregette a kormány felett a műszerfalat.

Ismét hátrafordultam a Eddie-hez, hogy neki is bemutatkozzak. A nevemet mondva felé is a kezem nyújtottam épp úgy, ahogy Sierra-nak is. A szemüveges vörös hajú, szeplős kisfiú felnézett a kezében tartott elektronikus szerkentyűből, fogalmam sincs mi lehetett az, de vadul nyomkodta, tehát gondoltam valami játékkonzol.

-Süket szegény. Nem érti mit mondasz.- felemeli a kormányról a kezét és a feje felett vadul mutogatni kezd, mire az autó letér a jobb sávból és a szemközti sávban halad tovább. Sofőrök hada nyomta eszeveszetten a dudákat. Hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek, mit kéne tennem. Csak a dudák hangját hallottam amik nyomkodását az autók vezetői továbbra sem hagyták abba. Nem hibáztatom őket, én is vadul jelezni próbáltam volna a helyükben a velem szemben jövő autónak.

-Idióta nőszemély!-kiabált ki az ablakon egy mellettünk elhaladó kocsi férfi vezetője. Szokások az embereknek az ellenkező nemet szidni. Főleg, ha vezetésről van szó.

-Fogja már be maga kibaszott köcsög!-kiabált vissza Sierra. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, mire ő csak a füle mögé tűrte egy kikandikáló tincsét.

-Mi van?-tárta szét a karját, minek következtében megint nem a kormányon volt a tenyere. -Mint mondtam, süket a gyerek.

Ismét az utat nézte, így végre hátradőlhettem az ülésben. Sierra az imént kézjelekkel magyarázta el a fiának, hogy ki is vagyok, de megkértem rá, hogy többet ne tegye, ha nem szeretné, hogy mind meghalljunk. Bólintott, tudomásul vette, hogy egészben szeretnék megérkezni Párizsba. A fejéhez kapott, mintha elfelejtett volna valamit.

-Mi dolgod van Párizsban?-feltette végül a kérdést. Én pedig elgondolkodtam, hogy kitálaljam-e az igazságot. Úgy döntöttem azt teszem.

Elmeséltem neki mindent a legeslegelejétől a mostani helyzetemig. Tényleg a legelejéről. Onnan kezdtem, hogy az igazgató az irodájába hivatott. Teljesen a telefonos "beszélgetésünkig" Zayn-el. Mindent elmondtam, persze csak nagy vonalakban. Így is vagy egy órán keresztül meséltem a történetet. Útitársam tátott szájjal hallgatta a love story-mat, miközben néha néha benyögött olyan kifejezéseket mint a "köcsög!", "paraszt", vagy éppen "a kis kúrva". Az utóbbi szigorúan Brooke-ra vonatkozott.

Miután tényleg mindent kibeszéltem magamból, úgy döntöttem az út további részét pihenéssel töltöm, hisz volt mit kihevernem. Bár Sierra-t egészen megkedveltem, a zenei ízlésétől nem voltam oda meg vissza, de végül a jazz zene alatt is képes voltam álomba merülni. 

OH MY GOOOSH!

Először is, azért írom és teszem közzé ezt a bejegyzést, mert nem vagyok biztos benne, hogy még ma kész lesz az új rész és szeretnék minden kedves olvasómnak SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJÉVET kívánni!

Másodszor pedig szeretnék megosztani egy díjat, amit kaptam és most nagyon nagyon boldog vagyok. :)

Ezt a díjat erről a blogról kaptam: KATTINTS IDE!
A legjobb író kategóriában indultam ahol láthatjátok, hogy csaknem tízen indultak velem együtt. Nagyon nagyon örültem, amikor láttam, hogy megnyertem ezt a díjat. Sokszor írjátok kommentben, hogy mennyire szeretitek ahogy fogalmazok meg hogy nagyon jól írok. Persze jól esik akkor is amikor ti mondjátok. De így, hogy másokkal kellett "összemérjem a tudásomat" valahogy nagyobbnak érzem a "sikert".
_____________________________________________________________________

Jelentkeztem még a legötletesebb blog kategóriában ezzel a blogommal: KATTINTS IDE!
Amint láthatjátok nem rég nyitottam meg és már készülőben van az első rész.
Ebbe a kategóriába neveztek kilencen velem együtt, és ismét megnyertem aminek szintén nagyon nagyon örülök, főleg, hogy a blogon eddig csak a prológus van fent.

_____________________________________________________________________

Harmadszor pedig szeretnék így újév alkalmából mindenkinek köszönetet mondani illetve hát írni. Először is a türelmetekért. Rengetegszer beígértem a részeket és rengetegszer nem hoztam őket. Volt hogy két héten keresztül nem került fel egy rész sem. És még is itt vagytok és még is olvassátok a blogot annak ellenére, hogy sokat késlekedem. Másodszor, rengeteg kommentet kapok -bár azért a 95 rendszeres olvasótól picit többet várnék el mint 30(mert ennyi volt a legtöbb komment amit egy bejegyzéshez kaptam, ha nem több) komment- köszönöm nektek! Harmadszor. Naponta 300-400 oldalmegjelenítést kapok úgy, hogy meg sem osztom a blogot!!! Fel tudjátok fogni, hogy ez mekkora öröm a számomra? Naponta -gondolom többször is- nézitek, hogy van-e új rész. Összesen 64,500 oldalmegjelenítés van és 95(!!!!!!!!!!) rendszeres olvasó. Hamarosan meg van a száz. :') El fog tartani egy darabig, amíg felfogom ezt az egészet.

Egy kis statisztika:

Magyarország	54875
Németország	3449
Szlovákia	1386
Ukrajna	559
Románia	362
Egyesült Királyság	360
Egyesült Államok	326
Oroszországi Föderáció	212
Szerbia	175
Norvégia	143

Ez összesen 61,847. A többi 2653 oldalmegjelenítés az Izraelből, Hollandiából, Dániából, Horvátországból, Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból, Ausztriából és kitudja még honnan érkezett. (Bár nem tudom mit csinálnak a külföldi emberek egy magyar nyelvű blogon, én minden esetre örülök, hogy ezekből az országokból is kattintottak a blogra.) Mellesleg az enyémekkel együtt összesen 1030 komment van.

Szóval még egyszer: NAGYON NAGYON NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK MINDENT! ÉS MÉG EGYSZER BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!