48. fejezet


Tehát itt az évadzáró. Sirok. Potyognak a könnyeim. Nem tudom, még mindig nem fogtam fel, hogy hogy jutottam el idáig! Rengeteg minden van, amit értem tettetek! Nem tudom, hogy meghálálni nektek. Annyira jók voltatok hozzám, feliratkoztatok, visszalátogattatok, hogy közzétettem-e a legújabb részeket, kommenteltetek rendszeresen, az elmúlt egy hónapban több mint húsz dijat kaptam! Fenomenálisak vagytok! Nem is tudom, hogy jutottam el idáig! Nélkületek sehol sem lennék. Most úgy csinálok, mintha Oscar-t nyertem volna, de nekem ez tényleg rengeteget jelent! Már 50 feliratkozónál is tomboltam, már a húszezer oldalmegjelenitésnek is nagyon örültem, de ehelyett oldalmegjelenitésből hatszor annyi van, feliratkozókból pedig háromszor annyi. Nem tudjátok mekkora örömöt okoztok nekem, minden egyes üzenettel a chat-ben,  vagy kommentel facebook-on, azzal, hogy rámirtok, hogy szeretnétek már az új részt. De emellett lelkiismeret furdalásom is van, mert nem hozom a részeket gyorsabban, és nem olyan hosszúságúak, amilyeneket szeretnék. Bocsássatok meg, de tényleg rengeteget kell tanuljak, a gépem is elromlott. Eddig füzetbe irtam, de azt is be kellett gépelnem valamikor. A II. évadban megpróbálkozunk majd Kittivel hosszabb részeket irni és egy héten minimum egy részt hozni. Apropó. A II. évadról. Sokan kérdeztétek, hogy mi lesz a szereplőkkel. Vivienne és Zayn ugyan úgy fognak benne szerepelni, de ők idősebbek lesznek. A 40-es éveikhez fognak majd közel járni. Négy főszereplő lesz.  Zayn, Viv, a másik Zayn, és Gwen.  Remélem igy már mindenkinek világos, ha nem akkor még lehet kérdezni! :) Még egyszer mindent köszönök nektek, a türelmeteket, a bizalmatokat, a kommenteket, a szavazásokat a bejegyzések végén, a kattintásokat, mindent! Remélem a második a második évadot is minimum ennyire fogjátok szeretni, mint az elsőt!

És még valami. Egy nagyon-nagyon fontos dolog. Nem szivesen csinálom ezt, de ezt a döntést hoztuk Kittivel. Innentől kezdve a történet cime nem Nor with you, nor without you, mert felhivták rá a figyelmemet, hogy ez nyelvtanilag helytelen és a cím amúgy is hosszú. Tehát megszavaztattam veletek Facebook-on a csoportba anélkül, hogy elárultam volna mi is az a szavazás. Innentől kezdve a történet első évadának a cime: Dear heart, why him?
A második évadnak lesz egy alcime, ami nem más mint: Brand-new feeling.
Az első évad végéig volt: 167 feliratkozó és csaknem 120 ezer oldalmegjelenités. (ezt inkább magamnak irom fel, mint nektek :D )
Az első részt közzétettem: 2012. 08.06
És az utolsót közzétettem: 2013. 05.03

Itt még mindig meg tudjátok nézni a trailert a II. évadhoz: ITT ITT ITT
Kérlek csatlakozzatok a FB csoporthoz is! ITT ITT ITT
Valamint ha valaki lemaradt volna, nézze meg azt a bejegyzést, ahol közzétettem az új szereplők képeit a II. évadból! ITT ITT ITT

És két kép tőlem, amiket amikor megtaláltam a neten, tomboltam.





És végül a RÉSZ, csupa nagybetűvel.



-Ez hogy tetszik?-jöttem ki a fülkéből majd egy 360-fokos fordulat után kérdőn néztem Brandonra. Ő is kérdőn nézett rám, majd ismét megrázta a fejét. Azon a napon vagy ezredjére. Tennessee város egyik ruhaboltjának a fülkéjében álltam, és cibáltam le magamról a ruhát, a milliomodik göncöt amit felpróbáltam. Amelyik tetszett, abból nem volt a méretemben, amelyik meg nem igazán nyerte el a tetszésemet, azt tuti, hogy pont az én alakomra tervezték. Mellesleg a közelgő szalagavatóra készülődtünk, ami már a nyakunkon lógott, de az utolsó pillanatra hagytuk a ruhaválasztást, azzal a jól bevált szöveggel, hogy ,,Az első ami a kezembe akad, az megfelel". De hát nem így sült el a dolog. -Hát, ha te szereted magad cápa jelmezben látni, akkor nincs ellene kifogásom. -széttárta a karjait, majd ledobta magát egy fotelba és sóhajtott egyet. Tehetetlenül álltam egy cápának -csak hogy Brandon szavaival éljek- öltözve, miközben az apámat bámultam, aki a pénztárnál állva, flörtölt az eladóval. Natasha ugyan kedves asszony volt, de akkor úgy tekintettem rá, mint egy boszorkára. Ugyan is se ő, se az apám nem vették a fáradtságot, hogy rám akasszanak valami tisztes, vagy legalább elfogadható estélyit. Amikor apám ferrari-ában, na jó, mustangjában ülve, hagytam, hogy a lehúzott tetőn keresztül beáramló szellő nyaldossa a bőrömet, és elengedve a fantáziámat, hagytam hogy a szemeim előtt megformálódjon a nyári szünetem, ami nem úgy fog majd telni, mint az utóbbiak. Nem a szobában ülve, négy fehér fal között a laptopom és a tv-m, valamint néha-néha Rebeca Walker társaságával kiegészítve, aki a legutolsó információim szerint Spanyolországba költözött, szóval nem csak én hagytam ott Bradfordot végleg.

Apával úgy terveztük a nyarat, hogy családostúl -ami nem csak két főt foglal magába- elmegyünk egy tengerpartra, ahol egy pár hetet bérelt házban fogunk lakni, megismerkedhetek az unokatesóimmal és a többi rokonnal, valamint annyit fürödhetek a tengerben, hogy ráncosabb leszek majd, mint a nagyi valamint olyan barnára süttethetem magam a perzselő napon a homokban fekve, hogy majd nem tudnak megkülönböztetni egy Afrikából bevándorolttól. Ez csodálatos kikapcsolódásnak ígérkezik az egyetem előtt.
-Jól van. Találomra leakasztok egy ruhát, belebújok és ha kényelmes legalább annyira, hogy kibírjak benne legalább egy órát, akkor visszük. Kész. Nem vagyok hajlandó még egyszer levetkőzni, majd felöltözni. Elég volt! -megint lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Igazából nem tudom, a szavaimat kinek intéztem, lehet hogy Brand helyett inkább csak magamat akartam biztosítani a tetteim felől. Mosolyt erőltettem az arcomra, odaléptem egy állványhoz és leakasztottam egy vörös dresszet, ami elegáns volt, kissé habos-babos, de tűrhetően, csípőtől lefelé kiszélesedett, derékban szűk, hosszú és csipkés ujjú, valamint a hát része teljesen a fenékig ki volt vágva. Egyszerűen fenomenálisan nézett ki, és még a színe is nagyon megtetszett, de amennyi szerencsém volt, úgy tippeltem, hogy nem lesz jó rám. És láss csodát, belebújtam, és mintha rám öntötték volna. Mindenhol passzolt, ahol kellett hozzásimult a bőrömhöz, így érezhettem a selyem puhaságát.
-Kérlek mondd, hogy nem csak nekem tetszik!-kiléptem a fülkéből, megpördültem és próbáltam elrejteni az arcomról a feszültségre jellemző vonásaimat. Beletúrtam a hosszú hajamba, ami immár a fenekemet verdeste, mert úgy döntöttem többet nem vágatok belőle. Csaknem kilenc hónapja nem jártam fodrásznál. Felemeltem a sötét hajzuhatagot, hogy a ruha kivágására is rálátást kapjanak a többiek. Natasha és apu is közelebb sétált. Reménykedve pillantgattam feléjük.
-Ez csodás!- pattant fel Brandon rögtön kihasználva az alkalmat hogy letaperoljon, arra hagyatkozva, hogy csak ellenőrzi a ruha anyagát, hogy nehogy kiütéses legyek tőle. 
-Igen, tényleg. - féloldalas mosolyra húzta a száját, amit már jól ismertem. Nosztalgiázott. -Gyönyörű vagy, Rach!- közelebb lépkedett hozzám, kezével felém nyúlva. Végigsimított kézfejével az arcomon és sűrűn pislogott párat. A könnyeit próbálta
visszanyelni, amit valószínűleg nem tőle örököltem, hanem szintén anyától. Nem sokszor foglalkoztam azzal, hogy elrejtsem a könnyeket, legtöbbször utat engedtem
nekik.
Halványan elmosolyodtam és együttérzést festettem az arcomra.
-Köszönöm, apa.-motyogtam, majd szorosan magamhoz öleltem ügyelve arra, hogy a ruha na gyűrődjön össze. A megszólítástól a szívem összeszorult, de csöndben maradtam, nem javítottam bele, elfogadtam. Számtalanszor fordult elő, hogy a nagyi és apu is Rachelnek szólítottak, de nem reagáltam rá semmit. Továbbra is a Vivienne nevet használtam, ha nem is azt szánták nekem, azt már volt alkalmam megszokni tizennyolc év alatt. Mikor kiértünk az üzletből és beültünk a kocsiba vettem a bátorságot és megkérdeztem aput,hogy miért érzékenyült el ennyire.
-Tudod kislányom, nem tudom, hogy csak véletlen vagy éppen a sors keze, hogy ezt a ruhát választottad. Ezt a gyönyörű estélyit még az én időmben egy csodálatos lány, nő viselte .És Ő a te édesanyád volt.-simogatta meg az arcom és egy halvány mosoly kúszott végig az ajkain. Egy percre le dermedtem,de gyorsan feleszméltem.
-Mi? -ráncoltam össze a szemöldökömet. -Ezt most komolyan mondod?-néztem rá kérdőn,majd egy kósza könny csepp folyt végig az arcomon. Azután a kijelentés után, teljesen másképp gondoltam arra a ruhára. Már nem csak a megváltója volt az estémnek, hanem egy emlék is anyuról. Egy újabb. Akárhova mentem Tennesseeben mindig megtaláltam valamilyen formában a kapcsolatot köztem és az anyám között. Mintha jelen lett volna, és végig kísért volna az utamon.
-Igen, úgy van, ahogy mondom. Szakasztott olyan vagy ,mint anyád. Ikrek is lehetnétek. Este mikor belépsz a terembe, ne feledd, hogy édesanyád is ugyan azt viselte amit te fogsz, és az ő szalagját is ugyan abban a teremben tűzték. -most már bátrabban mosolygott ,majd a kormányért nyúlt és beindította a kocsit.

Út közben senki nem szólt semmit. De őszintén szólva nem is tudtam volna mit mondani. Ez az egész annyira meglepett. Ilyen véletlen nem sűrűn adódik az életben.Viszont ez a ruha nekem egy emlék anyuról,és büszkén fogom viselni a szalag avatómon.
Amikor beléptem az ajtón megcsapott a finom pizza illata. Mióta velük éltem, a kezdetektől fogva a nagymamám szinte felhizlalt. Tömött kajával naponta többször, ennek köszönhetően hat hónap alatt sikerült rászoknom a napi öt illetve hat étkezésre, ami rengeteg ahhoz képest, amit még Bradford-ban produkáltam. A sok evésnek köszönhetően, a kilók is gyarapodtak.
-Szia nagyi.- üdvözöltem egy öleléssel, miután beléptem a konyhában. A tűzhely mellett állt, és úgy nézett ki mint egy átlagos nagymama. Fenékig érő ősz haja ezúttal egy kontyba volt a fejére tűzve, arcán a bőr megereszkedett és ráncos volt, kis termetű, ahogy én is.
-Szia, drágám!-köszöntött mosolyogva, amikor meglátott, apával a sarkamban. -Ez nem az a ruha amelyiket...-elakadt a lélegzete, ahogy az ujjai közé fogta a vörös anyagot. Leakasztotta a kezemben lévő vállfáról és távolabb tartva magától megvizsgálta. -Ó istenem!-a kezével a szája elé kapott. -Pontosan ugyan olyan...
-Igen. Ez az amire gondolsz, nagymama. Úgy gondolom, a legtökéletesebb ruhát választottam.
-Semmi kétségem efelől! Gyönyörű leszel, akárcsak Ő volt!- mosolygott kedvesen, bár láttam a halvány könnyfátylat a szemében.
A nagyi asztalhoz ültetett bennünket és ahogy egy nagymamához és anyához illik, tunkolta belénk az ételt. Kissé elszaladt a vásárlással az idő, ezért kapkodni ugyan még nem kellett, de a szokásosnál gyorsabban fürödtem meg és gyorsabban mostam meg a hajamat is. ,,Akkor essünk neki!"-vel nagyi magunkra zárta az ajtót azzal aput kint tartva. A fürdőszobában ültünk, csak mi ketten, ő és én. Ez olyan ,,anya- lánya" dolog volt, aminek kimondhatatlanul örültem. Soha nem kaptam még ennyi törődést egyik családtagomtól sem. Hiányoltam az ilyesfajta dolgokat az életemből. Minden filmben, illetve könyvben hallottam ilyesmiről, de kipróbálni illetve rész venni benne, még nem volt lehetőségem. Nagymama helyettesítette anyut, így mit együtt csaptunk egy lányos délutánt ami tulajdonképpen készülődés volt az estére. Gyönyörűen, ahogy azt kell megcsinálta a hajamat, én csak ámultam a fürdőszobában, hogy hogy képes a vén, ráncos kezeivel olyan csodálatos dolgot csinálni a hajammal. Egy igazán laza kontyba fogta össze a hajzuhatagomat, akárcsak az övét, a fejem tetejére csatolta. Egy vékony tincset nem gumizott össze, hagyta hogy az arcom ivéhez igazodva lógjon. Egy vörös mű rózsát tűzött a frizurámba, majd egy minimálisan lefújta hajlakkal az egész fejemet, biztositva ezzel, hogy minden hajszál a helyén marad addig amig szükséges. A következő lépés, a sminkelés volt. Bár nem szerettem amikor vastagon be volt kenve vele az arcom, a nagyira hagyatkoztam, hagytam, hogy azt csináljon velem amit csak akar. Biztam benne. De amikor előszedte az ő ősrégi ,,smink" felszerelését, azt hittem lefordulok a székről. Komolyan! Az alapozó olyan volt, mintha a Nivea krémhez homokot kevertek volna! Elhúztam a számat, de ő megnyugtatott, hogy nem fogok úgy kinézni, mint egy bérgyilkos áldozata, igy hagytam, hogy csinálja a dolgát. És a lehető legjobban meg voltam elégedve az eredménnyel. A szemeim vékonyan ki voltak húzva, és halvány arany szín fedte a szemhéjaimat. Egy kis arcpirosító a sápadt fehér bőrömre feldobta a látványt, amiről meg kell mondani, amúgy sem volt semmi. A következő pillanatban egy arany nyakláncot akasztott a nyakamba.
-Az els
ő családi ékszered. Viseld büszkén! -meghatódva pislogtam sűrűn sokat, ahogy azt apa is szokta.- Ne hogy elkend a festéket!-figyelmeztetett a nagyi feltartva a mutató ujját és aggódva pillantgatva az arcomra. Biztos mérges lett volna, ha tönkreteszem a mesterművét. Már nem volt vissza más, mint belebújni a vörös álomba és felvenni egy magassarkú cipőt, amit ismét a nagyi adott, viszont az én szekrényemből vett ki. Nem igazán jártam magassarkú cipőben, még magasított talpúban sem, ezért kellett tennem benne néhány lépést, mire megszoktam, hogy szinte lábujjhegyen kell lépkednem. A ruha ugyan úgy állt rajtam, ahogy a boltban is, minden része tökéletesen illeszkedett a testemhez. De így, összeszedett hajjal, sminkkel, és a ruhához illő cipővel szebb látványom volt, mint az üzletben. -Rendben. Készen állok. -mély levegőt vettem, lehunytam a szemem és elforditottam a fürdőszoba zárjában a kulcsot. Kinyitottam az ajtón, majd végigsétáltam a folyosón és megálltam a lépcső tetején. Megfogtam a szépen polirozott fából készült korlátot és szép lassú léptekkel vonultam le rajta. A vállamat lefele nyomtam és próbáltam ügyelni a tartásomra. Soha nem léptem még be egy terembe úgy, hogy mindenki csak rám figyelt volna és lélegzet visszafojtva motyogták volna, hogy ,,Nézzetek oda! Milyen szép". De most, pont ez történt. Az érzés ami elterült a belsőmben, felemelő volt.
-Elképeszt
ő!- Brandon elkerekedett szemekkel állt a nappalinkban és hosszan pislogott párat.
-Ugyan!
-Komolyan! -észbe kapott és a kezét felém nyújtotta, beleszagolt a nyakamba. -Rózsa. -motyogta alig hallhatóan én pedig mosolyogtam.
-Köszönöm. -elhúzódtam t
őle, majd apu felé léptem, aki a szokásos munkásruháját szmokingra cserélte.
-Hidd el, nem sokszor fogod ezt rajtam látni. A legközelebbi alkalom amikor felveszem majd, az az esküv
őd lesz. -mosolygott, mint a tejbe tök. Elkapta a kezem és megpörgetett. Egy képet nyomott a kezembe. -Már elég régi kép, ütött és kopott, de mi vagyunk rajta, pontosan tizennyolc évvel ezelőtt. Muszáj volt, megmutatnom ezt neked! -kirázott a hideg. A képen egy lány volt, a legboldogabb mosollyal az arcán, ugyan abban az estélyiben ami rajtam is volt, bár akkor kicsit élénkebb szine volt. A lány arca kicsit keskenyebb volt mint az enyém és vékonyabb ajkai voltak, de kiköpött olyan mint én. Illetve forditva. Én voltam olyan, mint ő.
-Anya...- ujjaim a fénykép felületét simogatták, majd egy könnycsepp áztatta a papirt. Elképzelhet
ő, hogy egy személy akit még csak nem is ismer az ember, az hiányzik neki? Mert velem ez történt. Mintha egy kis rész hiányzott volna belőlem, amit már soha senki nem pótolhat.
-Indulnunk kellene. -szólt Brandon, mire mind ketten felé kaptuk a fejünket. A következ
ő pillanatban a nagyi robogott ki a szobából, ő is felvett valami elegáns kosztüm ruhát. Kisétáltunk a házból, én kissé bizonytalanul a cipő miatt, beszálltunk a kocsiba és utaztunk mindössze tiz percet az iskoláig, ahol nehezen, de találtunk még egy parkoló helyet. A suliban már rengetegen voltak, az osztálytársaimat is láttam. Összemosolyogtam velük és megjegyeztem magamban, hogy sokkal csinosabbak mint én. Apu és a nagyi leültek a vendégeknek fenntartott székekre fényképezővel az ölükben, hogy megörökitsék a pillanatokat. Mi is elfoglaltuk a helyünket és ülve néztük végig az alattunk járók ünnepi műsorát, ami csak pár versből állt, aztán felkértek minket, hogy mutassuk be mi is a táncos produkciónkat, ami az angol keringő volt. Nem vagyok valami táncos lábú, igy csak reménykedni tudtam, hogy nem rontok el semmit, sikerül talpon maradnom és egy kis lazaságot sugározni a közönség felé, nem csak a görcsös énemet, aki azon aggódik, hogy sikerüljön megcsinálni. Nem tudom mennyire sikerült teljesitenem az magammal szembeni elvárásaimat, de a tánc végén kimelegedve és megkönnyebbülve hajoltam meg, viszont minden percét élveztem amikor átadhattam magam a zenének. A szalagomat egy Marion nevű harmadikos tűzte, mert őt kértem fel. Ezzel véget is ért az ünnepség. Ezután apu leállt beszélgetni az igazgatóval, a nagyi pedig csinált rólam és Brandonról pár közös képet. A barátnőim is csatlakoztak, valamint az osztályfőnökünk is társult pár kép erejéig, aztán tovább állt. Ekkor vettem észre. Egy feketébe öltözött alak állt a terem egyik sarkában. Kicsit vissza kellett gondolkozzak, hogy korábban is láttam-e. És a válasz igen. Miközben keringőztünk, ugyan ott állt, de nem volt időm ezzel foglalkozni. Viszont nagyon is ott volt és nézett. Engem. Ki az? A testem bizseregni kezdett és rossz előérzetem volt.
-Mindjárt jövök. -széles mosolyt festve az arcomra fordultam vissza a körülöttünk csoportosuló társasághoz, majd elindultam a sarok felé. Ahogy közeledtem az alak felé, egyre gyorsabban vert a szivem és levert a viz. Kirázott a hideg. Ó istenem, ne!
-Zayn? Te vagy az? -a szemeim elkerekedtek amikor benéztem a kis kalap alá és megláttam a barnán izzó szemeket, a borostás arcot és a halvány mosolyra húzódó ajkakat. -Mit keresel te itt?
-Nem felejtettem el a szalagavatódat.-mondta egyszer
űen, engem pedig a szivroham kerülgetett. A térdeim megremegtek és reszkettem, mint aki minusz húsz fokos hidegben ül kint a teraszon. Nem tudom megmondani, mit váltott ki belőlem a látogatása. Mérges is voltam, meg nem is. Nem tudtam mit érezni. Semleges voltam. Bámultam rá, hátha hozzátesz valamit, de meg sem szólalt. Kérdőn néztem rá, mire ő felvonta a szemöldökét. Azt a mozdulatot viszont olyan ösztönösen csinálta, mintha tervezte volna. Vagy csak túl sokszor láttam már ezt tőle.
-Mi van?-kérdezte.
-Mi az, hogy mi van? Csak igy ideállitasz? Mit akarsz itt? Hogy jöttél egyáltalán be? Ez zártkör
ű rendezvény. Ó várj csak! Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Te vagy Zayn Malik, miért is maradtál volna kint, amikor te mindenhova csak úgy besétálhatsz? Fordult a kocka, most te jössz utánam, vagy mi történt? -széttártam a karomat. A hangom ugyan nem akartam felemelni, mert akkor száz százalék, hogy körénk csoportosultak volna, igy kicsit halkabban beszéltem. -Fejtsd ki kérlek bővebben az ittlétednek az okát. Csak mert érdekelne.
-Csupán szerettelek volna látni és a szalagavató kiváló alkalomnak bizonyult. Tudom milyen fontos volt ez neked. Kellemest a hasznossal. -semmit sem változott azóta, mióta utoljára láttam. Már mint személyesen. A személyes emlékeim teljesen mások róla, él
őben egészen másképp fest, mint a tv-ben, illetve az interneten. Sokkal jobban néz ki, a virtuális képek nem adják vissza az élményt, amit a vele való személyes találkozás nyújt.
-Értem. -ennyit tudtam kinyögni. Miel
őtt bármit mondani tudtam volna még, Zayn megszólalt.
-Vissza kéne menned. -biccentett a többiek felé, akik valamin hatalmasat nevettek. Nem volt nagy társaság, de a nevetésükt
ől visszhangzott a tornacsarnok, amiben a rendezvény zajlott.
-Igen, vissza kéne. -bólintottam, majd még egyszer végignéztem a fiún aki feldobta a napomat a megjelenésével, bár nem tudom, hogy pozitivan vagy negativan tette azt. Tettem pár lépést, majd visszafordultam felé a következ
ő szavakkal. -Örülök, hogy láttalak. -majd újra elindultam.
-Ki volt az?-kérdezte apu, kiváncsian pillantgatva a fekete félre húzódó alak felé.
-Csak egy nagyon régi barátom. Nem tudtam, hogy itt lesz, meglepett. De ideje mennünk, nagyon elfáradtam. -jelent
őségteljesen apu tekintetébe fúrtam az enyémet és ő vette az adást. Elment, hogy összeszedje a nagyit én pedig megköszöntem Brandonnak, hogy vállalta a kisérői feladatot és kicsit növeltem az egóját azzal, hogy megdicsértem ahogy táncolt.
Pár perccel kés
őbb együtt mentünk a parkolóba, ahol hagytuk az autót. Amikor beszálltunk, nem messze tőlünk megláttam Zayn kocsiját, és Zayn-t is, aki épp beszállt, mint mi.
A kerekek csikorogtak amikor elhajtottunk a suli el
őtt a nagyi pedig még fel is sikoltott ijedtében. Én a visszapillantó tükörből figyeltem, ahogy Zayn követett minket. Igen, követett. Reméltem, hogy csak fel szeretné mérni a terepet, aztán tovább áll. De otthon, ahogy felszaladtam a lépcsőn a szobámba, hogy levessem a nehéz ruhát, amikor egy kavics találta el az ablakomat. Kint az utcát már csak a gyéren égő lámpák világitották meg. Még egy kavics. Visszahúztam a ruha cipzárját, amiből körülbelül csak egy centit húztam le. Mezitláb lebaktattam a lépcsőn, kivágtam a bejárati ajtót és megkerültem a házat.
-Malik! Mi lenne, ha nem törnéd be az ablakomat, hanem használnád a cseng
őt?-förmedtem rá, mire ő összerezzent, felugrott és azt hittem ijedtében fejbe dob egy kővel, de istennek hála nem tette. -Menjünk be, fázok. -mondtam, majd megdörzsöltem a felkaromat, mintha viszketne. Zayn körbenézett, először jobbra aztán balra, mintha csak figyelné valaki. Megvonta a vállát és elindult utánam.
Éppen leültünk a nappaliban, amikor apu jött ki a hálószobájából, mire Zayn felpattant és elkerekedett szemekkel nézett rám. Na ne már Zayn! Nem lehetsz ilyen beszari! Gondoltam magamban.
-Apa,
ő itt Zayn. Zayn, ő itt az apám. -bemutattam őket egymásnak. Kezet ráztak.
-Üdvözlöm uram!-milyen tisztelettudó lett Zayn. Úgy tiz hónapja szerintem csak egy ,,Csá!"-t nyögött volna ki.
-Úgy szintén, kedves Zayn. Akkor én most magatokra hagylak titeket, jó szórakozást és jó éjszakát! -azzal elindult arra felé, amerr
ől jött és eltűnt becsukva maga mögött az ajtót. De még milyen jó estém lesz. Főleg ezek után. Ismét magamban mormoltam pár szót, majd visszatértem Zayn-hez, aki idő közben nem zavartatta magát és megint leült.
Kinos csend telepedett közénk, ami eltartott pár percig. A mellettem ül
ő fiú vadul fürkészte az arcom, majd sikerült leállnia ezzel, megnyugodott és mély levegőt vett. Lesütötte a szemeit.
-Nem változtál semmit, Vivienne. Tudom, tényleg tudom, ezúttal eljutott a tudatomig, hogy mennyire megsebeztelek, de te képes voltál felállni, és most ugyan olyan vagy, mint voltál. A lány az igazgatói irodából, aki magasan hordta az orrát, aki kicsit beképzelt volt, mindig sietett az órára, aki szeretett volna tökéletes lenni, és számomra az is volt. A nőszemély aki figyelembe sem vett, akárhogy is pedáloztam nála, majd amikor összejöttem valakivel, féltékeny volt és képes volt verekedni. Istenem! Annyi emlék kavarog a fejemben… Az utóbbi időben kissé megváltoztál, mániákus voltál, mondhatni koslattál utánam. Tudom, minden porcikám belesajog, hogy kimondom de, lehetséges, hogy kiszerettem belőled. És most, megint az a kriminális nő vagy, akit megismertem. Azok a lágy arcvonásaid visszatértek, a mosolyod újra a régi, és a szemeidben lévő keménységtől még mindig borsódzik a hátam, de amikor azok ellazulnak, akkor elolvadok. Ahogy rád nézek, látom, hogy ismét szelid vagy, hogy az ereidben még mindig tombol az adrenalin, még mindig képes lennél agyonütni egy étlappal, megint pillanatok alatt bedühödsz és valószínűleg az a szenvedély sem veszett el belőled, amiről a csókok között tettem tanúbizonyságot. – ne Zayn! Csak ezt ne! Kérlek ne mondj ilyeneket! Magamban motyogtam, nem akartam, emlékezni, nem akartam újra érezni azt amit akkor. Ezt már tisztáztam magamba, az a jobb, ha minél többet elfelejtek és törlök az agyamból. Ha az utóbbi időben ezeket el is ástam mélyre a tudatalattimba, most újra a felszínre törtek. Minden egytől egyig lepergett a szemem elől és ahol akkor fájdalmat is éreztem a belsőmben, az már elmúlt. Nincs többé fájdalom, csak emlékek amiken mosolyognom kell. Ajkaimon tehát kiült egy széles elégedett mosoly és egy sóhajtás közepette megszólaltam én is.

-Te viszont rengeteget változtál, Malik. Fel sem tudom fogni. Bradfordi bad boy-nak irtad meg magad a telefonom névjegyzékébe! Egy nőcsábász voltál, nem lehetett rajtad kiigazodni, spontán voltál, hirtelen hoztad a döntéseidet, mindig kedvedre cselekedtél és élvezted az életed. Néha nemtörődöm voltál, néha pedig éreztem, hogy én vagyok az egyetlen az életedben. Rengetegszer visszautasitottál, remélem nem kell emlékeztesselek rá. Most pedig megint itt vagy, megfontolt lettél, kimondod mit gondolsz, de ezúttal a jó tulajdonságaimmal bombázol. Bár ha jobban belegondolok, az hogy nem tudok kiigazodni rajtad, nem változott. Megváltoztál, de még mindig ugyan az az ember vagy, aki voltál. Te vagy az én Zayn-em, és akármilyen is voltál, vagy vagy, szeretlek. Nem tudtam, hogy ez az oldalad is létezik, de kellett ez, muszáj volt megismerjem, igy egész a képem rólad. –a mosoly halványult az ajkamon, már csak azért is mert kezdtek begörcsölni az arcizmaim. Zayn még mindig gyönyörű szemeibe bámultam, amit már egy jó párszor volt alkalmam tanulmányozni. Még mindig ott voltak azok a borostyán színű pöttyök a pupillája körül. Elvesztem benne.
-Gyönyörű vagy ebben a ruhában!- jelentette ki hirtelen a letelepedett csend közepette. Ültemben tetőtől talpig végignézett rajtam, majd lehajtotta és megrázta a fejét. A legkevésbé sem mosolygott, nevetőráncokat sem véltem felfedezni a szemei körül.
-Köszönöm, ez kedves tőled. -motyogtam alig érthetően és még mindig a gyönyörű arcát pásztáztam, amin ott volt az az eszméletlenül férfias borosta, amit annyira szerettem mindig ha szúrt csókolózás közben, ha nem. 
-Szeretlek. - fejét felkapva jelentette ki. Jelentőségteljesen nézett a szemembe, fogva tartotta a tekintetem, nem engedte, hogy másfele nézzek. 
-Váó. Mi ez az őszinteségi hurrikán? Ezt mondhattad volna többször is, a kapcsolatunk folyamán. 
-Hé! Tudom, hogy nem sokszor hallottad ezt a szót a számból, de utaltam rá! És amikor mondtam, akkor úgy is gondoltam!-tettetett felháborodással széttárta a karjait és folyamatosan bólogatott, hogy higgyem el minden szavát. Persze arra nem volt szükség. 
-Tudom, és én is szeretlek. -sóhajtottam. Kisérteties csend telepedett a nappalira. Csak a fali óra mutatóinak az egyenletes kattogását lehetett hallani. Annyira próbáltam nyugodt maradni, hogy levegőt is alig vettem. Zayn-nel szemben ülni, érezni az illatát és a testéből áramló melegséget, felkavarta az érzéseimet. Kellemes volt vele beszélgetni, de egyben kínos is. Nekem is, legalább. Csak ültünk ott mozdulatlanul, egymást vizslatva, amikor annyiszor volt már lehetőségünk felmérni egymás minden egyes négyzetmilliméterét, még is mindegyikünkön volt valami új, nem csak kívűl, belül is. Ismét megtaláltuk az elveszett önmagunkat.

Ez azoknak a pillanatoknak az egyike volt, amikről már sokat olvashattam. Tök mindegy, hol vagy és hogy mit csináltok, ha vele lehetsz. Ez teljesen igaz volt a mi helyzetünkre is. Ő el volt foglalva velem, én pedig ő vele és ez mindkettőknek tökéletesen megfelelt. Se egy szó, semmi nem hangzott el egy jó darabig.

-Azt hiszem, mennem kéne. -a tekintetét levette rólam, és a bejárati ajtóra irányította a szemeit, majd ismét visszanézett rám, valamiféle megerősitést vagy ellenzést várva.
-Igy van.- az előbbiből kapott. Bólintottam egyet, majd felálltam, követve őt. Az ajtóig sétáltunk, amit halkan kitártam neki, hisz feltételeztem, hogy apu úgy gondolta Zayn már réges-rég elment. De nem így alakult. Átlépte a küszöböt és visszafordult felém. Közelebb lépett, majd átkarolva a derekam magához húzott és megölelt. Szorosan. Én is körbefontam teste körül a karjaimat, még közelebb kerülve hozzá.
-Hát eljött a búcsú ideje.-halk szavak telepedtek az ajkaimra. Nem volt szándékomban suttogni, de a torkom összeszorult és nem jött ki rajta hang.
Mélyet szippantva beszívtam az illatát, hogy még egyszer elraktározzam örökre.
-Nem szeretek búcsúzkodni...Főleg nem tőled.-mondta kissé morcosan egy cseppet sem elhúzódva. Az utolsó kijelentéséről számtalanszor megbizonyosodtam már.
-Ahogy én sem. -helyeseltem. Ujjaimat a bőrkabátjába vájtam. -Akkor...-kezdtem, de nem tudtam befejezni. Egyszerűen nem voltam képes rá.
-Akkor azt hiszem, bemegyek még egy kicsit. -végre kimondta. Egyáltalán nem akartam, minden porcikám ellenezte, de a szivem csak azt hajtogatta: ,,Igen! Végre, végre boldog lehetek!" Nem tudtam azt mondani neki, hogy ne. Már csak azért sem, mert eltolt magától és ajkait az enyémre tapasztotta.
Különleges esetek egyike, amikor mind ketten ugyan arra gondoltunk.
Zayn magával ragadva beljebb húzott, illetve inkább beljebb tolt a házba továbbra sem szakitva meg a csókot. Becsukta az ajtót és elforditotta a benne lévő kulcsot. Mintha nem először járt volna a házban, ijesztő volt.
-Az emeleten van a szobám. -leheltem két csók között. Zayn nekilökött a lépcső melletti falnak és az ujjait összekulcsolta az enyéimmel.
-Tudom. -a szemeimbe nézett, mélyen mintha belelátna a fejembe. Leheletét éreztem az arcomon.
Persze, hogy tudta! Miért ne tudta volna?
Felbotorkáltunk a lépcsőn, kezét végig a csupasz hátamon éreztem. A hideg kő égette a talpam és néha még a ruhába is beleakadt a lábam. Elcsókolóztuk magunkat a szobámig, ahol kezdett forrósodni a hangulat. Zayn az ágyra fektetett és a hajamat birizgálta, amiből egy mozdulattal kirántotta a gumit és a vörös mű rózsát, tönkretéve igy a nagyi remekművét. Összeborzolta a sötét hajzuhatagot.
-Imádom a hajad. -mondta, majd az ujjai közé vett pár szál tincset és bele temette az arcát, mélyet szippantott.
-Én pedig mindent imádok rajtad! -kijelentésemet csókzápor követte.
-Kivánlak. -olvastam le kövér ajkairól a szót, aminek hallatán azonnal mosolyra húzódott a szám és valószínűleg megjelentek azok az aranyos kis gödröcskék az arcomon amiket korábban megdicsért. Halkan felnevettem. Zayn ezt biztos valamiféle beleegyezésnek vette így egy percet sem tétovázva ő is elmosolyodott, de az ő mosolya inkább huncut volt. Nevetés közben a szeme résnyire összeszűkült amibe belesajdult a szivem. Felém hajolt és kézfejét lágyan végighúzta arcom fehér bőrén, majd keze irányt váltott és pár másodpercig ujjai újra a hajammal babráltak. ,,Ennyit az előjátékról" alapon fölém tornyosult úgy, hogy a füleim mellé tenyerelt és közre fogta a fejemet. Mintha fekvőtámaszt nyomna lejjebb ereszkedett és a szó szoros értelmében falni kezdte az ajkaimat. Istenemre mondom, szóhoz sem jutottam. Olyan hirtelen történt az egész. Visszacsókoltam. Kezeim akarva, vagy akaratlanul, de Zayn felsőtestén, a pólója alatt kezdett el cikázni, majd a derekára fonódtak a karjaim és a hátát kezdtem el simogatni. Aztán karmolni. Egyre durvább csókokkal halmozott el és egyre lejjebb haladt. De a ruha akadályozta. Kénytelenek voltunk felállni, hogy levakarjuk rólam a vörös selymet. Szépen lassan kibujtatta a kezeimet a hosszú csipke ujjakból, majd a csipőmnél fogva letolta a ruhát a bokámig én pedig kiléptem belőle. Fehérneműben álltam Zayn előtt. Meglöktem, minek köszönhetően hátravetődött az ágyra én pedig fölé másztam, ahogy az ő is csinálta korábban. A hátán feküdt. Átvetettem jobb lábam a testén és ráültem a csípőjére. Fülig érő mosolyra húztam a számat és a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet. Az alattam lévő fiú biccentett afféle ,,Ez igen!" stílusban, majd kényelmesen hátra dőlt, a feje alá gyömöszölt egy kispárnát és várta, hogy ezúttal én kényeztessem őt. Első dolgom volt, hogy ajkaimat az övéire tapasszam, majd muszáj volt végighúzzam az ujjaimat a bicepszén. Tenyerét a csípőmön pihentette, majd fokozatosan lejjebb csúsztatta a fenekemig amibe minden egyes alkalommal belemarkolt amikor ajkaink elváltak egymástól. Néha-néha beletúrtam a hajába amit ezúttal nem bánt és szorosan magamhoz öleltem, hogy a fedetlen bőrfelületeim odatapadjanak az ő verejtékező bőréhez. Zayn néha lehunyta a szemét és mélyeket lélegzett így megemelkedett a mellkasa. Néha a kelleténél erősebben markolta a fenekemet, de nem bántam. Apró csókokkal pecsételtem felsőteste minden egyes négyzetmilliméterét, miközben egyre lejjebb és lejjebb haladtam, úgy ahogy azt ő is tette. És akkor eljött a pillanat, amikor betelt a pohár. Zayn-nél elszakadt a cérna. Egy utolsó csókot nyomtam a köldöke alá, közvetlen a nadrágszíja fölé, amikor hirtelen félrelökte a kezeimet és elkezdte kicsatolni az övét. Kicsatolta, kigombolta a nadrágot, lehúzta a sliccét, majd felém nyúlt és a melltartóm csatjával babrált. Ijedtem néztem rá, hisz én nem terveztem ezt az egészet. Amikor belekezdtünk a dologba, azt hittem csak csókolózni fogunk, de komolyabbra nem számítottam. Felült és ültében ha lehet még közelebb húzott magához, s nyomott egy szenvedélyes csókot a számra.
-Légy az enyém, Vivienne! Akarlak!
-A tiéd vagyok, Zayn. Mindig is a tiéd voltam. –mondtam, miközben enyhén megdörzsöltem a szemem, de igy sem tudtam megakadályozni a könnyek el
őtörését, max. csak elkentem a szemfestékemet. Könnyek szöktek ki a szememből és Zayn immár csupasz mellkasára cseppentek. Lecsókolta a cseppeket az arcomról és nyomott egy csókot a homlokomra is.
-Szerettelek akármit is tettem és szeretlek mindörökké, akármi hülyeséget is csináljak. Csak ezt jegyezd meg, minden más amit mondok, jelentéktelen. –azzal nyelvével utat tört a számba és fojtattuk az erotikus tevékenységeket. 

28 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁ de jó.:DDD sajnálom hogy vége. szép befejezés lett. azt sajnálom hogy azt nem tudtuk meg Zayn miként reagált Viv tetkójára...:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. :) az elkerülte a figyelmemet. :P De majd benne lesz a kulissza titkokban (ha lesz egyáltalán olyan) xd :)

      Törlés
  2. Ez nagyon jó volt!:):$ Nagyon sajnálom hogy véget ért!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :) Igen, tehát ez volt az első évad, de mint azt már te is tudod, jön a következő évad, tele meglepetésekkel, tehát érdemes lesz olvasnia véleményem szerint. :)

      Törlés
  3. Ez a rész elképesztően jó volt, végre kibékültek, amiután megjelent Zayn végig kirázott a hideg, annyira jól írsz hogy az már hihetetlen :) Meglepődtem mikor Zayn bevallotta, hogy volt hogy kiszeretett belőle, de na valahol megértem őt is. Szóval csodás befejezése volt ez ennek az évadnak, nagyon várom a másodikat, meg a másik blogodat is mert a trailer rohadt jó lett!! Hallod új twiterem azért nem írtam neked ez az: @dodoka_k én már követkel is ;)

    Puszi, Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. :) Nagyon kedves vagy. :D Örülök, hogy azért nagy részt mindenkinek tetszett a befejezés. :) Bekövetlek én is!:D

      Törlés
  4. nagyon jó lett :)) a végénél szinte már élveszkedtem xD nagyon imádtam , ez volt az eddigi kedvenc részem :3
    a rész értékelése után jöjjön az, amit most érzek ebben a pillanatban: Áldom a napot (szó szerint) amikor ráleltem a blogodra! Ennyire szerelmes, mély érzésű blogot még soha a büdös életbe nem olvastam! Ha nem törlöd ki 15-20 év mùlva akkor esküszöm megmutatom a lányomnak. Ha pedig kiadod könyvbe akkor rongyosra fogom olvasni :) Csodálatosan fogalmazol és már most tudni fogom , hogy a 2. évadnak is olyan lelkes olvasója leszek , mint ahogy az első évadnak is! Köszönöm az élményt, amikor néhány részen már sírtam, mert annira fantasztikus volt! Mégegyszer Köszöm és Sok Sikert a 2. évadhoz, mert Kittivel csodálatosak vagytok! :)
    Puszi: Cinti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Örülök, hogy olyanra sikerült írni, hogy élvezkedj rajta. xd És tényleg köszönök mindent, nagyon kedves vagy! Minden álmom, hogy kiadjam könyvben, meglátjuk mi lesz belőle. Nagyon remélem, hogy minden eddigi olvasó fogja olvasni a 2. évadot is. :) Annyira jó hallani, hogy voltak részek, amin sírtatok, számomra ez dicsőség, mert ez azt jelenti, hogy viszonylag jól le tudtam írni, amit akartam.
      Tényleg köszönjük szépen, igyekezni fogunk! :)

      Törlés
  5. Ó jóságos atyafaszom :O *-* szerintem sokkot kaptam!! :D "-Szerettelek akármit is tettem és szeretlek mindörökké, akármi hülyeséget is csináljak. Csak ezt jegyezd meg, minden más amit mondok, jelentéktelen." Imádom ez a mondtad *-* anyám olyan kurva jól írtok, hogy azt leírni nem lehet. 48 rész amit teljes szívemből imádok. És megérte várni erre a részre ahogy az összes többire is :3! A 2. évad tuti fenomenális lesz!! Örök hála neked/tek ezért a blogért!!! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szent szar! Nagyon-nagyon szépen köszönjük! Imádunk titeket! Minden tőlünk telhetőt megteszünk, ami a 2. évadot illeti. :) Mi vagyunk hálásak nektek, mert ha ti nem lennétek, mi sem írnánk a részeket!<3

      Törlés
  6. Ez eszméletlen jó volt!!Komolyan!!!Eláll a szavam.Imádom.Az egész történet megfogott, de ez a rész...az újratalálkozás..valami eszméletlenMár alig várom a II.évadot!!Kérlek siess!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Már nem kell sokat várnod rá, hamarosan hozzuk az 1. részt! :)

      Törlés
  7. Ez a rész ... nem is tudok rá mit mondani ...nagyon jól összehoztátok ! :) xx Örülök , hogy Zayn beismerte Viv-nek , hogy hülyeséget tett és bevallotta , hogy neki szereti . Amikor Viv meglátta a teremben azt hittem elküldi a fenébe de nem ... és ennek részben örülök is ... nagyon-nagyon várom a II.évadot !!! A befejezés is tökéletes és szerintem erre a részre érdemes volt ennyit várnom mert egyszerűen tökéletes lett !! Szóval csak így tovább !! :$$ :3 Ja és mégvalami abban biztos lehetsz , hogy aki az I. évadot olvasta kíváncsi lesz a II. évadra is :P ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindent köszönünk kedves Lilymalik. :) Remélem, hogy senkinek nem okozott csalódást az évadzáró! :)

      Törlés
  8. Na már megint új kedvenc részem lett....... MINDEN EGYES ÚJ RÉSZ JOBB ÉS JOBB ÉS NEKEM PEDIG ÚJABB ÉS ÚJABB KEDVENCEIM LESZNEK! Annyira nem értem Zayn-t, hogy az már... Arra már nincs szó... Szóval eszméletlenül jó lett! *----* Gyorsan az első részt:DD xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. NEKEM MEG MINDEN EGYES KOMMENT AMIT ÍRTOK, KINCS! :') Köszönjük szépen! Sietünk az 1. résszel!

      Törlés
  9. Nahh tehát ezt vártam :) új részt és hát csodálatos lett.
    És végül a végére összejöttek, jól megírtad.:) Én egyszerűen nem tudok már semmit se írni, mert már nem jut eszembe semmi.:)
    Szóval csak annyi hogy tökéletesre írtad és remélem hogy a 2.évad is telitalálat lesz.:)
    <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Én sem tudok mit mondani ennyi kedves kommment és kedves szó után! Mindent köszönök!<3

      Törlés
  10. meghaltam .....végre egy olyan rész amit már nagyon régóta vártam "mindenki boldog" címmel ..nagyon sokat adott nekem ez a sztori mindig vártam az új részeket és mindig annyira bele tudtam magam élni a történetbe köszönöm ezt az évadot ....várom a másodikat és ez egy k**va jó lezárás volt <3:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ez most nagyon megszorongatott belülről, hogy bele tudtad élni magad. :') Mindent köszönök nektek!<3

      Törlés
  11. Sziasztok, lányok!
    Amikor ráleltem erre a blogra, körülbelül a tizedik rész környékén járt, ha jól emlékszem. Vártam minden egyes részt, átéltem, ahogy Viv megismerkedik Zaynnel, majd beleszeret, majd csalódik, végül ismét boldog lesz.
    Minden tiszteletem a Tiétek, amiért egy ilyen fantasztikus történetet képesek voltatok megalkotni. 48 rész... Viv teljes életét megismerhettük, átélhettük.
    Ha Viv sírt, én is, ha boldog volt, én is. Imádtam ezt a történetet, tiszta szívemből.

    Amikor elolvastam, hogy miről fog szólni a második évad, megszólalni nem bírtam.

    Fantasztikusak vagytok! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Göndörke! Ezek szerint te is egy olyan olvasó vagy aki a kezdetektől olvassa a blogot. Eszméletlen érzés, hogy ennyi kedves szóval illettek minket! Mindent köszönünk!<3

      Törlés
  12. Sziasztok!
    Ez is, ahogyan a többi rész is fenomenális lett!! De komolyan... Embertelenül jól írtok :) Egyszerűen imádtam az 1. évad minden egyes részét és biztos vagyok benne, hogy a másodikat is ugyanennyire fogom szeretni, ha nem jobban :DD Nagyon jó, csak így tovább és siessetek az 1. résszel!!!
    Puszi: Kike :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen! Sietünk, mindent megteszünk az ügy érdekében! <3

      Törlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. http://liam-payne-stole-my-heart.blogspot.hu/2013/06/elso-dijam.html - díj...:))

    VálaszTörlés
  15. hat ez...nagyon jo volt ez a blog tehetseges vagy igy tovabb ;)

    VálaszTörlés