33. fejezet

Valami rettenetesen sok késéssel meghoztam a következő részt. Sajnálom, ha nem olyan jó mint a többi, de nem mostanában írtam. Kiestem a gyakorlatból. Azért remélem ehhez is annyi kommentet és tetsziket kapok mint a többihez. Mellesleg nem lehet elmondani mennyire hálás vagyok nektek. Nem hoztam az új részt, de ti csak kommenteltetek, nem osztottam meg a blogot vagy 2 hétig, és így is minden nap minimum 200 oldalmegjelenítésem volt! Új olvasóim is vannak! Nagyon hálás vagyok nektek! :) <3

Mostanában sok mindenen gondolkodtam. Vajon miért kell mindig mindenre várni? Nem lenne egyszerűbb, ha azt mondanám "én ezt akarom" és már meg is kapnám? Nem lenne könnyebb az emberek dolga? Nem lenne mindenkinek jobb? Kilenc hónapon át várni arra, hogy megszülessünk, majd egy életen át várni arra, hogy meghaljunk. Ez az élet rendje, de a minden napjaim perceit várakozással töltsem el, amikor az élet rövid? Bármelyik percben meghallhatok. Miért vesztegetném az időmet? Nem egyszerűbb lett volna, ha nem kellett volna ennyi időt Zayn-re pazarolnom? Ha már a kezdetektől megkaphattam volna? Nem szenvedtem volna, jobban odafigyelhettem volna a tanulásra és nem kellett volna egy "kapcsolatot" kezdeményeznem Harry-vel.

Ismét a kocsiban ülve, hangosan felnevetve megráztam a fejemet. Ezt egymás után többször is eljátszottam, Zayn pedig fél szemöldökét felhúzva figyelte, ahogy magamban vihorászok.

-Begyógyszerezett az orvos haverod, vagy minek örülsz ennyire?-tekintetét ide oda kapkodta köztem és az úttest között. Halvány mosoly bujkált szája jobb sarkában.

-Nem, Zayn, nem lettem begyógyszerezve. -égnek emeltem a tekintetem.- Egyszerűen csak gondolkozok.-ismét megvillantottam mosolyom, majd fejem az ablaküvegnek döntöttem.

-Most komolyan. Van olyan pillanat, amikor nem gondolkozol semmin?-nevetett fel hangosan.

-Van. Amikor megcsókolsz. Olyankor nem szoktam gondolkodni. Azt hiszem...

-Nos, ez esetben többet kell csókolóznunk. -vigyorgott tovább.

-Ebben egyetértek.-hevesen bólogattam. Ki ne támogatna egy ilyen ötletet? Némán ültünk a kocsiban egymás mellett. Zayn az utat figyelte én pedig a mellettünk elsuhanó házakat amiket magunk után hagytunk. Pár perces hallgatás után, úgy döntöttem ismét megtöröm a csendet.

-Amúgy szeretném, ha tudnád min gondolkodtam.- Zayn megint felvonta a szemöldökét és a "na halljuk!" mondatot festette az arcára. -Szóval az a kérdés merült fel bennem, hogy most miért dobtad ki Brooke-ot és miért választottál engem? Mert ugye bár Brooke csak mesélt rólam egy két dolgot. Meg én is elmondtam amit tudok róla. Ha nem mondtam volna el, akkor talán te és ő még mindig együtt lennétek? -kicsit előrébb hajoltam az ülésbe, hogy jobban rálássak az arcára, hátha le tudok olvasni valamit róla. Zayn csak maga elé meredt és pislogott párat.

-Soha nem hallottam még határozottabb mondatot se a te szádból, se senkiéből. Igazából nagyon meglepődtem rajta, amikor azt mondtad, hogy "Zayn az enyém."- ujjaival idézőjeleket rajzolt a levegőbe, majd újra megfogta a kormányt. -Mert ugye ott volt Harry, de ne hogy azt hidd ám, hogy elhittem, hogy te meg ő jártok!-felnevetett.- Kész röhej volt, amit ott lezavartatok. Olyan undorral csókoltad meg.. látnod kellett volna magad!

-Hé! Arról se feledkezzünk meg, hogy ezt azért tettem, hogy végre észrevegyél! És ne csak akkor csókolgass, amikor kedved támad...-hitetlenkedve néztem rá, majd ujjaimat a bordái közé süllyesztettem, mire Zayn szinte felugrott.

-Jól vanna'! Túl nagy volt a kísértés. Fogalmad sincs, hogy mennyire! -ebben a pillanatban bekanyarodott a kocsifelhajtójukra, leállította a motort, majd kiszállt. Hasonló képpen tettem én is. Az autó orrához sétáltam ahol Zayn lazán ácsorgott. Akkor kezdtem már igazán érezni a fájdalmat a fejemben, eddig igazából fel sem tűnt. Összefontam magam előtt a karjaim és egyik lábamról a másikra állva toporogtam egy helyben Zayn előtt.

-Szóval a kísértés. Így már minden teljesen világos.-bólogattam hevesen jelezve, hogy hiszek neki, de nyilván Zayn-nek nem így jött le.

-Szóval nem hiszel nekem. Mindegy, ezt megjegyeztem Ms. Lekaratézlak kisasszony. -vigyorgott kajánul én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Ez most hogy jött ide?- széttárva a karom, vártam Zayn válaszát.

-Mindig az a kép lebeg a szemem előtt, amikor Brooke-ot az asztalra kúrod, meg amikor beverted az orrát. Látnod kellett volna magad, mintha meg akartad volna ölni. –dörzsölgette a szemét. Nem tudom, hogy a nevetéstől könnyesedett-e be neki, vagy a fagyos széltől. 

-Hidd el, ha nem szállt volna le rólad, fontolgattam volna a dolgot. Mellesleg én is nagyon jól szórakoznék, ha két fiú összeverekedne értem és ha nem nekem tört volna be kis híján a fejem. –úgy terveztem, hogy megsértődök. De aztán jött Zayn, a gyönyörű könnytől csillogó szemeivel, amik a homlokomat pásztázták, pont ott, ahol le volt ragasztva és össze volt varrva.  Arca hirtelen elkomolyodott. Közelebb lépett hozzám, olyannyira, hogy testünk közé talán még levegő sem szorult. Karjait a legnagyobb természetességgel a derekam köré fonta, állát pedig a vállam támasztotta alá.

-Sajnálom a homlokodat. –suttogta a fülembe és még szorosabban magához ölelt.

-Én nem. –őszinte szavak buktak ki a számon. Zayn eltolt magához, hogy a szemembe tudjon nézni. Homlokát összeráncolva meredt rám. –Megérte. –halványan rá mosolyogtam mire ő jobb kezével beletúrt a hajamba, majd tenyere megállapodott az arcomon. Közeledett felém, majd fejét kicsit balra döntve laza csókot nyomott először csak az alsó ajkamra, utána pedig egyszerre csókolta a kettőt.

Azt hiszem ez volt az eddigi leghosszabb csókunk. És talán a legérzelmesebb.

-Mennem kéne. Loreen úgy is ki lesz akadva a fejem miatt…

-Rendben, én meg megnézem, hogy összepakoltak-e már a fiúk. Csináltatok egy kisebb kupit. –mosolygott kedvesen.

Még egy csók erejéig közelebb léptem Zayn-hez, megöleltem, majd elindultam a saját házunk felé.

-Héé Zayn!-fordultam vissza hozzá, és hátrafele haladtam.- Mikorra jössz értem?-kiáltottam oda neki. Megtorpant a küszöbön és értetlenül meredt rám. –Buliba megyünk, nem?-tártam szét a karom. Vagy megfeledkezett róla, vagy azt hogy amúgy is csak Brooke miatt mentem volna.

-Kilencre átmegyek.-intett, majd belépett az ajtón és eltűnt a szemem elől.

Pár lépés után már én is a házunkban voltam és Loreen-nel álltam szemben, aki az ajtóban állt és valószínűleg rám várt.

-Nyugalom! Csak megcsúsztam a suliban a lépcsőn...-forgattam a szemem. Azt hiszem rögtönözni azt jól tudok. Loreen mindent szó nélkül hagyva, fejét rázva kilépett az ajtón. Kicsit furcsálltam, hogy semmi megjegyzést nem tett. Normál esetben már komplikálni kezdett volna. Nem kérdeztem, hogy miért nem teszi, egyszerűen csak örültem, hogy megúsztam. Odakint már elég hűvös van, hisz már november vége felé jár. Elmentem hát és egy forró habfürdőt vettem.  Már amúgy is álmos voltam, de a fürdőtől még jobban elálmosodtam. A fejem is fájt, tehát úgy döntöttem, lefekszek aludni.

Nyolc óra körül keltem arra, hogy valami iszonyat éhes vagyok. Szerintem a fiúk megint néztek volna egyet, ha látják hogy mennyit eszek. Miután benyomtam vagy négy szendvicset, elkezdtem készülődni, mert ugyebár Zayn kilencre jött értem. Nem öltöztem túl és nem is kezdtem magammal semmi különöset. Úgy néztem ki mint minden reggel amikor suliba megyek. Gondoltam, hogy úgy sem leszünk sokáig, tekintve arra, hogy hétköznap van. És tényleg nem voltam a buliban sokáig. Helyette máshol töltöttem az éjszakát….