Sziasztok!:)
Nem szeretnénk kertelni, tudjuk, hogy nem mostanában jelentkeztünk már. A részeken még mindig dolgozunk, ha minden jól megy, akkor talán februártól olvashatjátok őket. Most viszont egy kis ünnepi kiadással drukkolunk elő.
Kicsit betekinthettek a kulisszák mögé. Első sorban 10 olyan idézetet olvashattok az első évadból, amik elhangzottak (a fejünkben), viszont nem írtuk bele őket a részekbe.
Egy kicsit lejjebb pedig a 2. évadból olvashattok 3 olyan részletet, amik majd a későbbi részekben fognak szerepelni.
Ezzel kívánunk kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet az olvasóknak!<3
"-Igen, Zayn. Ez vagy te. Mr. Magas Sötét Jóképű. És a sötét jelzővel nem a bőröd színére céloztam."
"-Tudod mit gondolok, Doniya? Azt hiszem túl nagy árat kell fizetnünk néhány felejthetetlen pillanatért...
-Mire gondolsz? -kérdezte és a mozdulatsorán lassított, mikor észrevette, hogy jelentőséggel bírnak a szavaim.
-Zayn az egyetlen az életemben aki olyan emlékeket hagyott maga után, amiket soha nem felejtek el. Egy percet se a vele töltött időből. És mivel fizetek ezekért az emlékekért? Egy vérző szívvel..."
"Tudod mi a legszebb ebben az egészben?- kérdezte elgondolkodva miközben a hajamat cirógatta. A szobájában hevertünk szinte egész nap, a levegő már-már fülledtnek hatott a helyiségben az egész napos fűtéstől, de senkit sem zavart, főleg nem engem, amikor olyan kellemesen simultam Zayn testéhez. Semmi fontos elintézni valóm nem volt, csak annyi, hogy lenni. Lenni a nagy világban. Vele.
-Mi?- kérdeztem végül miközben engedtem, hogy egy sóhaj kívánkozzon ki belőlem.
Egy fürtömet az ujja közé csavarva feljebb ült, elhelyezkedett, hogy felülről kényelmesen a szemembe tudjon nézni. A lámpafény árnyékában a szemei egészen sötétnek, szinte már feketének hatottak. És csillogtak akár a gránát kő a mint nővérem eljegyzési gyűrűjében lévő is.
-Hogy akárhányszor hozzád érek, visszaterelődök a helyes útra és sosem felejtem el ki vagyok és hogy kinek kell lennem."
"Egyet megtanultam, de azt nagyon. A sors nagyon kegyetlen és kiszámíthatatlan. Az oké, hogy néha kapsz tőle olyan dolgokat, amikért éjjeleken át fohászkodtál, amikről lefekvés után álmodoztál, de nincs rá biztosítékod, hogy azokat a dolgokat egy életre kapod tőle. "
"Ne akard megmondani, hogy ki kell, hogy ki varázsolja majd el a szíved, mert aztán jön valaki, aki szöges ellentéte annak, amire eddig vágytál, és mégis megmutatja, hogy képes vagy érezni, megnyílni, és akarni. Akarni a boldogságot, az egyensúlyt, a másikat, valamit, ami talán eddig ilyen minőségben meg sem mutatkozhatott volna az életedben, ha épp nincs ő."
"Brooke arcvonásai és kemény tekintete eszembe juttatta a régi időket:
-Vivienne kisasszony az igazgató kéreti az irodájába!-lenézve és mélyen megvetve jött be a tanár a szaktanterembe amiben vártam, hogy kiderüljön mi lesz a sorsom. Ugyanis megtalálták a füves cigimet, amit gondosan elrejtettem a székem alatt egy félig törött parketta alá. Felálltam és a hátamra kaptam a mázsás táskámat, majd követtem a tanárt. Csöndben sétáltunk a véget nem érő folyosón, csak a tanár cipőjének koppanását lehetett hallani a csempén. Igazából még nem is gondoltam bele, hogy mi fog most történni, hogy mi lesz a sorsom, ha kirúgnak a cigaretta miatt. Hogy mondom el anyámnak? És vajon milyen hosszú büntetést szab ki rám? Gondolatmenetemet megszakította a hatalmas ajtó, ami mögött az igazgató tartózkodott. Kitárult a bejáró és a tanár szó szerint belökött rajta.
-Vivienne ezt tényleg nem gondoltam volna! Mondd, hogy nem igaz! Mondd, hogy tévedtek akik megtalálták a bizonyítékot!- nézett rám kérlelő szemekkel az igazgató. Egy szót nem bírtam kinyögni, nem azért, mert féltem, csak nem tudtam mit mondjak. Mire kinyitottam az ajkam kitárult a hatalmas ajtó és egy ismerős alak lépett be rajta.
-Brooke te mit keresel itt?- kérdő pillantásokkal néztem a lányra. Ő nem szólt semmit, csak az asztalhoz sétált és szigorú tekintettel bámult az előtte helyet foglaló fontos emberre.
-Az a cigaretta az enyém.-jelentette ki hidegen. Vivienne-re akartam kenni, hogy móresre tanítsam.
Erre a kijelentésre síri csend lett.
-Mégis mi a francot művel? Miért teszi ezt?- kérdések tömbkelege fordult meg a fejemben, de egy szót sem szóltam.
-Nos ebben az esetben már világos! Kemény büntetésre kell számítania.- nézett komoran az igazgató a barátnőm barna szemeibe. Vivienne, maga elmehet!- a többi szavához hasonlóan ezt is ridegen mondta, nem nézett rám, csak rendületlenül Brooke szemeibe.
Nem akartam elmenni, de a lábaim önálló életre keltek. És én ott hagytam, cserben hagytam a barátnőmet aki kihúzott a pácból."
"Már éppen mentem le a lépcsőn a Zayn szobájában fojtatott beszélgetés után, csak még beugrottam a fürdőszobába, hogy kiigazítsam a sminkem, ugyan is fontos az első benyomás. Miközben a lépcsőn sétáltam lefele, a cipőim már az ujjaimon lógtak. Szépek a magassarkú cipők, viszont a szépséget a lábaim bánják minden egyes alkalommal mikor viselem azokat a csodálatos lábbeliket. A lépcső melletti folyosó végéhez érve láttam, hogy a konyha már kiürült. Zayn apukája a kanapén ülve nézte az esti műsorát, miközben Zayn és Tricia az ebédlő asztalnál ülve halkan párbeszédet folytattak.
-Fiam, én mondom neked, megfogtad Isten lábát. Nagyon helyes lány, tudtam, hogy jót fog tenni neked, ha egy kicsit vissza térsz közénk a szülő városodba. Ha lehet, ne szúrj el semmit! Igazán nehéz olyan lányt találni aki szeret téged minden hibáddal együtt, mert hidd el nekem, sok van belőlük. De mondd csak fiam, ha már a témánál vagyunk...- tudtam, hogy Zayn feszeng, a válla tartása elárulta. Tricia csak csacsogott és csacsogott, félre értés ne essék, nagyon kedves nő, kedvelem és igazán meghatott, hogy így vélekedik rólam, de ha egyszer ő elkezd beszélni... Istenre mondom, nincs olyan aki megfékezhetné. -Te szereted őt?
A kérdés még engem is váratlanul ért, nem hogy szegény Zayn-t. Hálás voltam Tricia-nak, amiért helyettem tette fel a kérdést.
-Anya...
-Jajj, Zayn. Válaszolj már! -rivallt rá nem gyenge éllel a hangjában, mire a vele szemben ülő fiú hátra hőkölt és kimeresztette a szemét.
Aztán az asztalra könyökölt, tenyerébe temette az arcát majd pár másodpercel később ujjait végigfuttatta a haján.
-Azt hiszem, igen. Mindennél jobban.
-Helyes. Én is így gondoltam.- felelte Tricia és arcon csókolta Zayn-t"
"Az élet ad, majd elvesz. Szeret, majd összetör. Reményt ad, majd a sötétbe söpör. Soha nem tudhatod, hogy mi lesz, hogy az egyszerű tettekből milyen életre szóló döntések lesznek. De ha van egy társ aki minden búból kirántva vár rád, minden egyszerűbb!"
"Az élet ad, majd elvesz. Szeret, majd összetör. Reményt ad, majd a sötétbe söpör. Soha nem tudhatod, hogy mi lesz, hogy az egyszerű tettekből milyen életre szóló döntések lesznek. De ha van egy társ aki minden búból kirántva vár rád, minden egyszerűbb!"
"A szerelem csak egy kelekótya érzés, amit lehetetlen irányítani. Befolyásolja a barátságokat, a szemünk elé kitűzött célokat, sőt néha még az egész életre is rányomja a bélyegét. Egy rózsaszín fátyolba teker, olyan könnyedén, mindenféle előzmény nélkül, mint ahogyan az elszabadult luftballon tör magának utat az égen, vagy ahogy a vattacukor olvad szét az ember szájában. A felhők közt repkedsz, mintha a mennyben lennél, vagy egy titkos kis világban, ahol csak te és a szerelmed vagytok nap mint nap. Zaynland. Senki másnak nincs oda bejárása, csak is nektek. Mintha az egész világ egy olyan kulccsal működne, aminek nincs másolata és ti ketten birtokolnátok az egyetlen példányt. És a felnőttek nem értik meg, hogy mikor a gyerek szerelmes, magára zárja titkos búvóhelyének ajtaját és eldobja a kulcsot. Ilyenkor van az, hogy a szerelmes se nem lát, se nem hall. Örökre bezárva akarok lenni arra a helyre, csak sajnos van, hogy a másik fél még is talál egy másodlagos menekülési útvonalat..."
_________________________________________________________________
"Ahogy az autó begördült az épület elé, úrrá lett rajtam a félelem. Az a tipikus, amikor kocognak az ember fogai a szájában és remeg a térde. Az arcom feltehetőleg vörösben pompázott volna, ha Helen nem kent volna egy kiló vakolatot a képemre. Habár, már besötétedett, így senki sem láthatta volna. A feketeségben még a mellettem ülő Zayn-t is alig tudtam kivenni. Tenyere a térdemen nyugodott és hüvelykujjával köröket rajzolgatott a ruhám anyagára. Fehér fogai élesen rajzolódtak ki a félhomályban aztán kinyílt a limuzin ajtaja. A fiúk, akik velünk szemben ültek, sorban szálltak ki egymás után, intetettek és haladtak tovább. Odakint vakuk villantak és a nép egyszerre hallattatta a hangját. Egy tiszta szót sem tudtam kivenni a zsivajból. Kifele pillantgattam aztán arra kaptam fel a fejem, hogy Zayn már felém nyújtja a kezét.
Féltem, mert ez volt az első alkalom, hogy mi ketten nyilvánosan együtt jelentünk meg. Mint egy pár.
Az autó ajtaja csattan mögöttem és én már megtettem két méter a vörös szőnyegen.
-Mosolyogj! Mindjárt vége van. -súgta Zayn a fülembe. Lehelete csiklandozta a fülemet. Bal karját a derekam köré fonta, szorosan tartott, szinte már elemelt a földtől.
Csak a közeledő nagy barna ajtóra tudtam gondolni, ami előtt megálltunk. Zayn, ha az lehetséges még közelebb húzott magához, miközben intett a vörös szalaggal elkerített rajongóknak.
Egy villanás. Még egy. A hangok tompultak körülöttem. Feszengtem a bőrömben, nem voltam hozzászokva ilyesmihez. Az biztos, ahogy Zayn is megmondta, a címlapon fogunk szerepelni.
A mosoly továbbra sem hervadt le az arcomról, tartottam magam a látszathoz. Zayn kedvéért. Ő erőltetett rá, hogy tartsak velük.
Legnagyobb meg könnyebülésemre már indultunk is volna tovább, ahogy a négy fiú is, viszont Zayn odaintett egy riporternek. Azt hittem fejbe vágom. Mármint Zayn-t, nem a riportert.
-Mr. Malik, megtenné, hogy mondd pár szót újdonsült barátnőjéről?- kedves arc, kedves tekintet, jól öltözött fiatal úriember volt, Garry névvel ellátva. Külsőségekben mindene megvolt, ami egy riporternek kell, hogy szóra bírja az embert. Zayn mégsem volt beszédes kedvében.
-Hát persze Garry!- mosolygott rá, miközben kezet rázott vele. A mikrofont kivette Garry kezéből és a szájához tartotta.
-Személyes adatokat ugyan nem adhatok ki róla, de annyit mondhatok, hogy egy igazi kincs. -mondandója hallatán hevesen kezdett dübörögni a szívem a mellkasomba, bár úgy éreztem, mintha a torkomban lett volna.
Megfordult, hogy a fotósok és a rajongók is egyaránt lássák az arcát. Aztán kicsit hangosabban kezdett el beszélni, mint az szükséges lett volna.
-Énekelni és híressé válni volt az egyetlen valóra vált álmom, amíg... amíg meg nem ismertelek. -felém fordult. Mindössze egy lépéssel szelte át a köztünk lévő távolságot. Szmokingja kissé ferdén állt rajta és a nyakkendője is lazán volt megkötve. Viszont az arca teljesen rendben volt. Sőt! Sugárzott róla az öröm és a boldogság.
Mindkét tenyerét a zöld selyemre csúsztatta a derekam mentén, én a karjaimat a nyaka köré fontam és mire észbe kaptam volna, Zayn már csókolt, úgy mint mindig. Lassan, de még is hevesen.
Közben belém kezdett visszatérni az élet, anélkül tudtam mosolyogni, hogy azt az arcomra erőltettem volna.
Zayn Malik. Mit teszel velem?"
"A hatalmas koncert véget ért. A fiúk mindent beleadtak és remekül ment, mint mindig. Ahogy elhagyták az öltözőjüket Helen és én elkezdtük összepakolni a sminkeket és a kellékeket. Szépen beraktam egymásmellé a tubusokat, az összecsukhatós nagyobb dobozokat, viszont amikor az utolsót akartam a széles táskába helyezni valahogy kicsúszott a kezemből és az átlátszó fedelű skatulya tartalma mind a földre hullott. Az üveg betört és a különböző színű púderek megtörve mind a padlóra hullottak. Azonnal lehajoltam és próbáltam a törött darabkákat vissza tenni a helyükre, de Helen nyakon csípett.
-A pokolba veled! Gwen, miért nem figyelsz jobban?! Ezt a múlthéten szereztem be, a picsába is! Jobban kéne vigyáznod ezekre, mint a szemed fényére!- a helyiségben azonnal megtette a köztünk lévő három métert és igyekezett orvosolni azt a hatalmas problémát amit okoztam. Úgy csinált, mintha a nagymamája Kazasztáni antik vázáját törtem volna el, amit az első férjétől kapott volna, aki igazából nem is volt a férje mert egy Bedui törzsfőnök adta őket össze.
-Sajnálom, csak nem vagyok magamnál. Kicsit elfáradtam. És szédülök.-magyarázkodtam miközben lehuppantam a kanapéra és hagytam, hogy más végezze el helyettem a munkát. Ez az amihez igazán értek.
-Aha. Megszédít a szerelem, mi?- lila haja mögül felnézve rám kacsintott.
-Mi? Hogy érted ezt?- néztem rá értetlenül. A karfára támasztottam a könyökömet, arcomat pedig a tenyerembe temettem.
Nem mindig jövök ki Helennel, sőt van amikor ki nem állhatom, de valahogy mindig megérzi, ha helyzet van. Mintha az ikertestvérem lenne és ikertelepátián keresztül érezni amit én, vagy olvasna a gondolataimban. Egy szót nem kell szólnom, ő mindig kitalálja mi jár a fejemben. És ez néha bosszantó.
-Gwen. Látom, amit látok. Tetszik neked. -mosolygott rám.
-Tetszik? Ugyan már! És mégis kire gondolsz?
-Kire is, kire is? Na tényleg, vajon kire? Ennyire hülye nem lehetsz! Én sem most jöttem le a falvédőről, kedves Gwendolynn. -ha néhány méterrel közelebb lett volna hozzám, tuti, hogy fejbe is vágott volna. Nem egyszer fordult elő, hogy összeverekedtünk Helen-nel, persze utána mindig nevetésben törtünk ki és volt olyan is, hogy már annyira nevettünk, hogy négykézláb másztunk ki a folyosóra, átkopogtunk a szomszéd szobába, hogy elmeséljük a szobát birtokló illetőnek min is nevetünk. Nem számított, hogy az illető a stáb tagja volt-e, vagy szimplán egy ismeretlen ember és minket az sem érdekelt, hogy éppen délután öt óra van-e, vagy hajnal három.
-Helen, fingom nincs miről vagy hogy kiről beszélsz és semmi kedvem barkochbázni. -fáradt voltam már, untam az egész napot és már csak Helen hiperaktivitása hiányzott.
-Figyelj! Tudni akarom minden perverz gondolatod ami Zayn Malik-hoz kötődik.-rohant hozzám és majdnem az ölembe ugrott izgatottságában. Mindig meglep a fellángolásával és a lelkesedésével.
-Az egyetlen perverz gondolatom az az, hogy feldugjam a forró piszkavasat a hátsó felébe!- hogy nyomatékosítsam a szavaimat még a kezeimmel is mutogattam, mintha egy karddal leszúrtam volna valakit és azt mondtam volna: Touché.
-Értem én. Szóval a szado-mazo kapcsolatokat részesíted előnyben. Ma egy új dolgot tudtam meg rólad, drága Gwen. Hát, ez nem az én stílusom, de tudod mit mondanak. Ízlések és pofonok. "
"Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is."
-A pokolba veled! Gwen, miért nem figyelsz jobban?! Ezt a múlthéten szereztem be, a picsába is! Jobban kéne vigyáznod ezekre, mint a szemed fényére!- a helyiségben azonnal megtette a köztünk lévő három métert és igyekezett orvosolni azt a hatalmas problémát amit okoztam. Úgy csinált, mintha a nagymamája Kazasztáni antik vázáját törtem volna el, amit az első férjétől kapott volna, aki igazából nem is volt a férje mert egy Bedui törzsfőnök adta őket össze.
-Sajnálom, csak nem vagyok magamnál. Kicsit elfáradtam. És szédülök.-magyarázkodtam miközben lehuppantam a kanapéra és hagytam, hogy más végezze el helyettem a munkát. Ez az amihez igazán értek.
-Aha. Megszédít a szerelem, mi?- lila haja mögül felnézve rám kacsintott.
-Mi? Hogy érted ezt?- néztem rá értetlenül. A karfára támasztottam a könyökömet, arcomat pedig a tenyerembe temettem.
Nem mindig jövök ki Helennel, sőt van amikor ki nem állhatom, de valahogy mindig megérzi, ha helyzet van. Mintha az ikertestvérem lenne és ikertelepátián keresztül érezni amit én, vagy olvasna a gondolataimban. Egy szót nem kell szólnom, ő mindig kitalálja mi jár a fejemben. És ez néha bosszantó.
-Gwen. Látom, amit látok. Tetszik neked. -mosolygott rám.
-Tetszik? Ugyan már! És mégis kire gondolsz?
-Kire is, kire is? Na tényleg, vajon kire? Ennyire hülye nem lehetsz! Én sem most jöttem le a falvédőről, kedves Gwendolynn. -ha néhány méterrel közelebb lett volna hozzám, tuti, hogy fejbe is vágott volna. Nem egyszer fordult elő, hogy összeverekedtünk Helen-nel, persze utána mindig nevetésben törtünk ki és volt olyan is, hogy már annyira nevettünk, hogy négykézláb másztunk ki a folyosóra, átkopogtunk a szomszéd szobába, hogy elmeséljük a szobát birtokló illetőnek min is nevetünk. Nem számított, hogy az illető a stáb tagja volt-e, vagy szimplán egy ismeretlen ember és minket az sem érdekelt, hogy éppen délután öt óra van-e, vagy hajnal három.
-Helen, fingom nincs miről vagy hogy kiről beszélsz és semmi kedvem barkochbázni. -fáradt voltam már, untam az egész napot és már csak Helen hiperaktivitása hiányzott.
-Figyelj! Tudni akarom minden perverz gondolatod ami Zayn Malik-hoz kötődik.-rohant hozzám és majdnem az ölembe ugrott izgatottságában. Mindig meglep a fellángolásával és a lelkesedésével.
-Az egyetlen perverz gondolatom az az, hogy feldugjam a forró piszkavasat a hátsó felébe!- hogy nyomatékosítsam a szavaimat még a kezeimmel is mutogattam, mintha egy karddal leszúrtam volna valakit és azt mondtam volna: Touché.
-Értem én. Szóval a szado-mazo kapcsolatokat részesíted előnyben. Ma egy új dolgot tudtam meg rólad, drága Gwen. Hát, ez nem az én stílusom, de tudod mit mondanak. Ízlések és pofonok. "
"Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is."
